11.hét
Végül nem tudtunk átmenni a barátainkhoz koccintani, mert Férj még pocsékabbul lett, így jobbnak láttuk ha kettesben (hármasban) töltjük az óév búcsúztatását. Még mindig nem voltam a topon én sem. Az éjféli koccintást, félretéve a sima, és az alkoholmentes pezsgőt, ásványvizes (!) üveg összeérintésével tettük, és így köszöntöttük az Újévet. Nem sokkal később aludni tértünk.
Reggel hatkor arra ébredtem, hogy fáj a hasam, de olyan nem jól. Próbáltam fekvőhelyzetet váltani, de nem múlt el. Végül felkeltem, elmentem mosdóba, aztán ittam egy magnéziumot hátha segít. Visszafeküdtem aludni. Mikor felébredtem, nyoma sem volt a fájdalomnak de azért igyekeztem óvatosabban mozgolódni, semmi megerőltetőt tenni aznap.
Továbbra is pihentünk, rákészültünk az első munkanapra.
Éjszaka pocsékul aludtam. Nehezen is aludtam el, majd amikor elaludtam, akkor is csak felszínesen.
Fél hatkor úgy keltem, mint akit agyoncsaptak. Az elmúlt két hétben annyira hozzászoktam a későn fekszünk-később kelünk együtteshez, hogy így reagált a szervezetem. Nagy nehezen összekapartam magam, majd elindultam dolgozni.
Nem volt valami jó nap. Mindenki próbált még magához térni az ünnepi hangulatból és a kajakómákból. Sok munka volt, nem is értem utol magam, maradt bőven másnapra is. A jó a napban az volt, hogy egyetlen cinkosom és barátnőm végre jött dolgozni a másfél hónapos betegsége után és találkozhattunk, együtt tölthettük a napot. Nagyon hiányzott már, alig vártam, hogy lássam. Ő sem érzett másképp. Sok volt az impulzus, aznap este nem kellett altató.
Másnap szintén hasonlóan telt, csak hajtósabb volt. Munka után elugrottam a körmösömhöz, aki a gyerekkori barátnőm is egyben. Kellemes egy órát töltöttünk együtt, sokat nevettünk, átbeszéltük az ünnepeket, és a Baba is szóba került. Ő kislányra tippel, ahogy sokan mások. Hazafelé, már éppen sötétedett, csodás volt a naplemente, vörösen izzott az ég alja. Elfáradtam estére, hamar ágyba bújtunk.
A hét negyedik napján iszonyatos migrénre ébredtem. Már este is éreztem, hogy valami nincs rendben de reggelre csúcsosodott ki igazán a helyzet. A szemem alig tudtam nyitva tartani a fény is bántotta. Bevettem egy paracetamolt, és vártam a csodát. Mire segített volna a gyógyszer, addigra a munkában olyan helyzet állt elő, ami csak rontott a helyzeten. Nem szépítem, kiakadtam. (ennyit arról, hogy nem idegeskedem... mondjuk, nem is idegeskedtem, csak fellobbant az igazságérzetem, ami elég nagy).
Egy kissé rosszul estek dolgok a főnökömtől, amit meg is mondtam neki (igaz, csak burkoltan). Se többet, se jobban nem tudok dolgozni, és olyat kért számon, aminél kb. ketté kellett volna szakadjak ahhoz, hogy észre vegyem/vegyük. Nem volt igaza, de sosem fogja bevallani. Nem érdekel, majd a lelkiismeret meg a karma helyreteszi a dolgokat.
A nap végére megoldódott a helyzet és ismét bebizonyosodott, mennyire könnyű is bolhából elefántot csinálni. És az is bizonyosságot nyert, hogy mindig azt a lovat ütik, amelyik húz. Este dögfáradtan zuhantam az ágyba, még egy gyógyszer kíséretében.
Péntekre tisztább fejjel ébredtem, fájdalom nélkül. A munka gördülékenyebben, egysíkúan telt. Hamar elment a nap, gépiesen végeztem a dolgom, félretéve a tegnapi napot. Át kellett mennem a bőrgyógyászatra, mert az állapotom már kritikán aluli volt. A progeszteron használat miatt ugyanis a szám feletti rész elkezdett begyulladni, viszketni és hámlani. És mindemellett még égett is. Már majd egy hónapja kínlódom vele, próbáltam meggyógyítani házilag, de nem ment.
Nem maradt más, mint az orvos. A helyzet nem komoly, kaptam egy ecsetelőt, és egy krémet. Amíg el nem múlik, kezelni kell. Persze, milyen az én formám, az ecsetelő nem lett kész. Hétfőn vehetem majd át, és kezdhetem meg a kezelést.
Munka után a kolléganőmmel/barátnőmmel hazafelé a kocsiban megvitattuk a hetet, megbeszéltük, ki mit tervez a hétvégére. Mielőtt kitettem volna, eszembe jutott, hogy kellene valami zöldség és gyümölcs-féle otthonra. Ahol ő lakik, van egy nagyon szuper zöldséges, így mindketten beugrottunk még némi áruért. Hazaérve ejtőztünk egy kicsit Férjjel. Annyira édes, ahogy beszél Pötyihez és simogatja a hasam. Imádom! :)
Nem sokkal később nekiálltam ágyneműt húzni, és mosni. Este 11-ig ment a mosómasamosodája. A ruhákat már nem volt erőm teljesen elpakolni a szárítás után, így egy része másnapra maradt, ahogy a takarítás is. Pedig szerettem volna megcsinálni azt is, hogy ne szombaton kelljen. De hát így alakult, nem megy minden egyszerre, na. Megbeszéltük Férjjel, hogy át fogok térni a szombat délelőtti mosás/szárításra, mert így hogy péntek délutánonként végzem, kissé hosszúra, estébe/éjszakába nyúlik a feladat.
Szombaton korán keltünk, mert a kolléganőm/barátnőm férje érkezett hozzánk a kisház/pince csatornáját feltenni. Viszonylag hamar végeztek, mert Férj is besegített. Egyébként ők gyerekkori barátok, jól megértik egymást, és mi négyen is nagyon jól elvagyunk. Két kislányuk van, szeretjük őket is nagyon. Mielőtt hazament, beszélgettünk egy kicsit, majd a nap további részében takarítottam, leszedtem a karácsonyi dekorációt és a fát. Kicsit üres lett minden, de majd megszokjuk.
Vacsorára csináltam pupusast. Maradt egy darab tészta, amibe nem jutott töltelék. Megsütöttem magában, majd később megettem meggydzsemmel. Amit megsóztam. Igen. Megsóztam. Hát ha így éreztem finomnak akkor mit csináljak? Sótlan volt, tettem ellene. Férj csak annyit kérdezett: jó? Mondtam, nagyon. Aztán csak nevettünk a jó fura ízlésemen, ami most van.
Este sokáig fent voltunk, sokat beszélgettünk.
Vasárnap nyugalomban telt, kicsit tovább sikerült aludni, mint szoktunk. Meglátogattuk Anyukámat, váltottunk pár szót. Hazaérve megvacsoráztunk, majd készültem a jövő hétre, mert hétfőn genetikai vérvételre és egy "kis ultrahangra" megyünk Férjjel. Megnézzük, hogy van bent Pötyike.
12.hét
Vegyes érzésekkel teli hét volt. Mind otthon, mind a munkahelyemen. Bent a helyzet változatlan, de legalább nem rosszabb, eléggé hullámzó. Vannak rosszabb és vannak jobb napok is. Egyre kecsegtetőbb az április közepe, de majd csak eljön. Na de ennyit erről, mert több szót nem is érdemel az egész.
Hétfőn napközben kiváltottam az ecsetelőt az arcomra ami eddigre már vállalhatatlanul piros volt és kiszáradt. Végre elkezdhettem használni, remélem, gyorsan hat majd. A hétfő délután kellemesen telt, mentünk a vérvétellel egybekötött ultrahangra. A vérvétel jól ment, az vizsgálaton pedig mindent rendben talált a doktornő.
Pötyi szépen fejlődik, de a genetikai ultrahangon le fogják mérni majd mindenét és az a biztos. A véreredmény 2 hét, s akkor ki is derül milyen nemű Őkelme. Nagyon nyugodt volt odabent, keresztbe tett lábbal integetett kifelé, majd komótosan a szájába helyezte a hüvelykujját. Megbeszéltük, ha meglesz az véreredmény, azonnal átküldi a doktornő, mert ezt ő kapja meg. A súlyom rendben, vérnyomásom is, kiírta a további vizsgálatokat majd elbúcsúztunk.
Ezt követően elváltak Férjjel útjaink, mert a kolléganőm/barátnőm autója még mindig nem jó, így hazavittem őt, mint ahogy minden munkanap végén.
Viszont Férj elmondása szerint a kocsija nagyon köhögött hazafelé. Attól tartottam, nem szimpla dugulásról lehet szó.
Hazaérve Férj megnézte az autóját, úgy tűnt, csak a gyertyával volt valami probléma. Vacsora után és az esti teendők végeztével gyorsan ágyba bújtunk.
A kedd unalmasan és lassan telt. Munka után fogorvoshoz kellett mennem végleges tömésre, és az első trimeszteres szűrővizsgálat megejtésére. Tudni kell rólam, hogy egyetlen orvos van akitől félek, és az a fogorvos. Mindig fáj, mindegy mit csinál. Amikor beléptem a váróba, kisebb sokk ért. Tömve volt. Hát mondom, itt nem végzek időben, hiába van időpontom. Végül negyed órával az időpontom után hívtak be, és egy nem túl kellemes 30 percet volt szerencsém odabent eltölteni. De legalább túl vagyok rajta. Van még mit csinálni, de nem akut, így úgy beszéltük meg, hogy a szülés utánra toljuk a kezelések folytatását. Annyira lemerültem estére, hogy semmire nem volt már erőm, pedig még a kismamatorna is rám várt. Úgy döntöttem szerdára tolom.
A hét közepén a nap délutáni részét főzéssel töltöttem. Tejszínes csirkés tészta volt a menü. Olyan jól haladtam mindennel, időben meg lett minden. Szinte már idilli volt, végre hozzá jutok a kismamatornához, el se hiszem. Még elegendő erőt és lelkesedést is éreztem magamban a következő pillanatig. Épp a tésztán kevertem egyet, amikor egy puffanást, majd ezt kísérő üvegcsattanással egybekötött placcsanást hallottam. Megfordultam, és a következő látvány fogadott:
Azt hittem elájulok. Más se hiányzott. A hűtőnk tetején van egy bortartó, amiből az egyik vörösboros(!) üveg szuicid hajlamát kiélve fejest ugrott a járólapra. Egy méter magasról. Először csak álltam, és néztem. Nem tudtam sírjak vagy nevessek. Lőttem egy képet Férjnek, aki apóssal szerelte az autóját, ugyanis az eddigre már teljes tönkremenést mutatott, szét kellett szedni és sajnos a mai napig még szerelés alatt áll.
Visszatérve, a kép mellé a "Tönkremegyek" szót csatoltam, majd elkezdtem a kár felmérését. A világosszürke falunk csodák csodájára megúszta az extra színezést.
Rettegtem, hogy a járólap betört, vagy megmarta a bor, de nem esett baja. Az összetakarítást a nagyobb üvegdarabok felszedésével kezdtem, folytattam a nedű felitatásával, és a kisebb üvegszilánkok összekaparásával. Mindenhol volt üveg, a szélrózsa összes irányába repültek. Elő kellett vennem a nagy porszívót, mert a vezeték nélküli nem szedte fel az apróbb szilánkokat. Miután konkrétan az egész előszobát, étkező és a konyhát felporszívóztam, jöhetett a felmosás. Persze menet közben még találtam üvegszilánkot, amit olyan szerencsétlenül sikerült megfognom, hogy csinálhattam volna magamnak egy ujjperces vércukormérést. Naná, hogy beleállt az ujjamba.
Nem volt elég a boráldozat az aljzatnak, vérre szomjazott. Végigcsepegtettem a fürdőig, ahol lemostam, és befújtam fertőtlenítővel. Itt már végképp elveszett a türelmem így minden felmenőjét sűrűn emlegettem a borosüvegnek, hogy miért éppen engem nézett ki mai szívatása céljául. Folytattam a felmosást, s mire Férj hazaért, enerváltan ültem a kanapén a fejemből kifelé bámulva. Szegény azt hitte, és ejtettem el a borosüveget, de előadtam neki a történteket. Megnézte a bortartót, és kiderült, hogy több üveg is ki van mozdulva a helyéről. Mondtam, ezzel kezdjünk valamit, mert én ezt nem csinálom újra. Vacsorához is alig volt már étvágyam, és a torna is bukott aznapra.
Csütörtökön szabadságon voltam. A napi terv: védőnő és a háziorvos. Nem eresztem bőre: hosszú volt, sokat vártam, azt hittem sosem végzünk. Nagy nehezen meglett. A háziorvos nem volt jófej. Délbe odamentem (11-től van rendelés), ő még sehol nem volt. Az asszisztens közölte, hogy jöjjek vissza háromkor, majd akkor tudnak velem foglalkozni. Remek. Keresztet vethettem a nap további részére. Amíg az idő múlását vártam, leugrottam Anyukámhoz, végül hirtelen ötlettől vezérelve elugrottunk kicsit vásárolni. Kellemes volt. Fél három után mentem vissza a rendelőbe, ahol még háromnegyed órát vártam, mire sorra kerültem. Ekkor már az a "kicsit magas" vérnyomásom magas lett. Megmérte, nem kellett volna.
Magyaráztam a fehér köpeny hipertóniát, meg, hogy otthon nem ennyi, higgye el, mérem. (tényleg) Azt mondta mérjem tovább felírja a gyógyszert az biztonság kedvéért, ha tartósan 144 felé megy, kezdjem el szedni. (spoiler: rendben van, mérem azóta is) EKG-t követően, lepecsételte a kis könyvem majd utamra engedett. Ha panasz van, jelentkezzek. Köszönöm, viszlát, s azzal bevágtam a rendelő ajtaját magam mögött. Kora estére összeszedtem magam és megcsináltam az egyik kismama tornát. Nagyon jól esett! Elhatároztam, másnap is csinálok egyet.
Péntekre az arcom állapota csak romlott. Nem használt a kiírt ecsetelő, csak rontott a helyzeten, így kivágtam a kukába. Megfogadva azonban az orvos tanácsát lecseréltem a fogkrémemet is fluoridmentesre és úgy tűnik, az is segíti a javulást. Illetve elkezdtem körömvirág krémmel és aloe verával kenni a gyulladt részeket, s láss csodát: a hétvégére egyre jobb lett. Visszatértem a korábban használt arckrémemre is. Talán végre visszanyerem a régi formám. Délután ismét tornáztam egyet.
Húú, de hideg volt a hétvégén is! Elmentünk vásárolni, de amíg bepakoltunk a csomagtartóba szétfagytunk! Jól esett hazatérni a kandalló melegéhez. Megejtettem a szokásos heti mosós/szárítós kört. Szombaton este Anyósék meghívtak hurkavacsorára. Szokásos kétségekkel indultam fel, (nem felhőtlen a kedves Mamával a kapcsolatunk) de kellemeset csalódtam. El tudtunk végre tölteni úgy három órát, hogy nem kívánkoztam minden percben haza, csak hogy ne kelljen több időt együtt tölteni. Nincsenek illúzióim, félek pillanatnyi állapotról beszélünk, de meglátjuk. Úgy tűnik Férj áldásos kántálása van, amikor célba ér.
Rendkívül nehéz eset az anyósom, sosem volt vele könnyű. Megváltozni nem fog, így kénytelenek vagyunk elfogadni őt, de vannak dolgok ugye amik mellett nem lehet elmenni. És az unoka-ügy is egy kardinális pont. Sajnos, tudatosítani kell bizonyos dolgokat. Remélhetőleg ez kiforrja magát majd egy normális szintre ami hosszú távon is fenn tartható lesz. Én tartok tőle, lesznek csörtéink, ha megszületik Pötyi, de igyekszem nem így hozzáállni a dolgokhoz, és nem előre rágörcsölni.
Estefelé ismét fájdogált a hasam,de ledőltem, és másnapra jobb lett. Hát, nőnek odabent a dolgok, hozzátartozik némi fájdalom.
A vasárnap csendben, megszokott ütemben telt. Naplót írtam, tornáztam, pihentem. Férj, apóssal az autója további javításán dolgozott.
16-án genetikai ultrahang, a részletekkel jönni fogok. Drukkoljatok, hogy minden rendben legyen.
Mindy
