anya tánc karrier

Hároméves korom óta táncolok. Tanulmányaimat - leszámítva a gyermekkori ösztönös, megfigyelésen alapuló táncot - Keveházi Gábor Diótörő Tánciskolájában kezdtem: klasszikus balettel. Egy sérülés azonban átterelt a modern tánc területére: Jeszenszky Endrénél tanultam jazz táncot, majd Földi Bélánál, Raza Hammadinál art jazz- t. Tanulmányaim alatt mindig valami ösztönösség vezérelt, hamar kiderült rólam, hogy a tánctechnikák elsajátítása mellett önálló tánckoreográfiákat létrehozására is képes vagyok. Pályám elején csak nehezen tudtam elérni a 'lépésről - lépésre' módszer alkalmazását saját magamon, olyan elementáris erővel törtek ki belőlem az újabb és újabb tánckoreográfiák. Nem volt olyan táncverseny, hogy ne hoztam volna el díjat, elsőt, másodikat, de minimum a zsűri különdíját: ezek mind az általam megtáncolt, saját tánckoreográfiáim voltak. De ez nem volt elég nekem. Éreztem, hogy keresek valamit még a táncban. Magam sem tudtam mit. Hosszas tanulás és ismerkedés után 'buggyant ki' belőlem az úgynevezett jazz-gypsy táncstílus, melyet egy új táncstílusnak is mondanak, legalábbis Európában senki más nem táncolja ezt. Magyarországon egy nemzetközi táncfesztiválon első helyezést kaptam a jazz-gypsy táncstílusban alkotott tánckoreográfiámra.

De ne rohanjunk így előre! 2006-ban született meg a kislányom, az angyalom. Amikor ő megszületett még korántsem tudtam, hogy mit szeretnék a táncban elérni. Elsősorban anyának tartom magamat. Egy anya, aki táncol. Táncoló anya. Szeretném elmesélni azt is, hogy várandósságom alatt 20 kilóval gyarapodtam, és végigtáncoltam a 9 hónapot – szülésem előtt négy nappal az utolsó koreográfiám egy Edith Piaf sanzonra született:

Várandósságom alatt írtam kismamanaplót, és minden hónapban készítettem egy tánckoreográfiát, amit eltáncoltam egyre növekvő pocakkal, és rögzítettünk - egyszer talán lesz lehetőségem kiadni. Blogomban arról győzködöm a nőket, milyen fontos harmóniában lenni önmagunkkal és a testünkkel, és ugyan a mozgás a mindennapjaink része kéne hogy legyen - de csak örömmel, boldogsággal lehet ezt elérni, és úgy, hogy mindenki megtalálja a számára legélvezetesebb és legszerethetőbb mozgásformát. Nekem a tánc lett. Én is híztam 20 kilót, de szinte élveztem testem ezen változását, és szépen le is ment a felesleg a szülésem után. Nem tettem mást, csak örömmel táncoltam. Remélem, egyszer lesz lehetőségem ezt a saját tanítási módszeren alapuló táncot megtanítani a kismamáknak.

Kislányom még csak féléves volt, amikor megjöttek az első komolyabb felkérések - nem is
akárkitől és nem is akárhova: Republic Együttestől a Budapest Sportaréna koncertjük
megnyitására:


Majd a többi felkérés Vágtázó Csodaszarvas koncertmegnyitása a Petőfi Csarnokban, a Körcsarnoki Kormorán Együttes koncertjén meghívott művészként, Rajkó Művészegyüttes, Vincze Lilla énekes templomi koncertjeire, Kodály Zoltán férfikórus előadása a Köztársaság Elnök előtt és végül a saját magam alkotta új táncstílussal és önálló tánckoreográfiámmal eljutottam a Müpa színpadáig. Olyan Grammy díjas zenészekkel mint Terri Lyne Carrington:

Még szoptattam a pici lányomat. Nem kevés szervezést igényelt, hogy el tudjak menni mellőle. De tudom, hogy soha nem lettem volna az az ember és az a művész, ami ma vagyok, ha ő nincs. Ő adott erőt, hogy megtegyem az első bizonytalan tánclépéseimet - szülésem után - a színpadon. Pedig még szoptattam, volt rajtam felesleg kilóügyileg, de azt szerettem volna, hogy büszke legyen rám! Amikor várandós lettem, azt mondták „temetheted a karrieredet”. Nem akartam én karriert. Csak tettem a dolgomat: táncoltam. Táncoltam érte, táncoltam az emberekért és táncolni fogok a halálom napjáig is.

Amire a legbüszkébb vagyok, az a lányom. Nincs nagyobb ajándék nála a földön. A mozdulataimban, a táncaimban mind ott van ő. Senki voltam, amíg ő nem jött el. Az átvirrasztott éjszakák, az összes fájdalom és könnycsepp mind-mind semmiség ahhoz a boldogsághoz és erőhöz képest, amit ő ad nekem!

Edina

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?