Mi a titok, hogy máshol akár "taníthatatlannak" nevezett gyerekek itt érdeklődve direkt kérik a matekfeladatokat? Van-e olyan módszer, ami bármelyik gyereknél sikerre vezethet, függetlenül a társadalmi helyzetétől vagy az eddigi iskolai teljesítményétől? 

tanoda interjú oktatás nevelés Vakmacska

Lencse Mátéval beszélgetünk, aki táboroztató önkéntesből lett a Toldi Tanoda vezetője, arról is, hogy lehet jól segíteni, mire jók a társasjátékok, és mennyire helyettesítheti vagy nem helyettesítheti a Skype a személyes kapcsolatot. A beszélgetés első része következik.

Rám nagy hatással volt a Kipörgetel?  című régi írásod. Anyám tanító volt, én olyan iskolába jártam, ami sok máshol "mumus" tantárgy iránt képes volt felkelteni az érdeklődést, de azt nehéz volt elképzelni, hogy egy rakás nem épp elitiskolás gyerek a kerítésen lógva követeli a matekfeladatokat rekkenő nyárban, szünetben. Mi a titok?

Semmi különösen tudományos, egyszerűen a gyerek egyéni adottságaiból kiindulva egyénre kell szabni a foglalkozást, a folyamatot. A tanodáknak alapból van egy előnye a közoktatással szemben - nem kötelező odajárni, és minket segítőket is kevesebb kötöttség zár gúzsba. Nálunk főleg  halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek vannak, de a személyre szabott figyelem, a gyerekre összpontosító pedagógia szinte minden tanulási helyzetben alaptevékenységnek kéne, hogy számítson. A közoktatás azonban nem tud egyénekre szabva működni, ha valahol messze "elképzelnek" egy gyereket, és hozzá igyekeznek valamiféle tanrendet és tantervet gyártani, mert a mi gyerekeink (is) nagyon mások.  Mások a körülményeik és a lehetőségeik is.

Ahol megvan a szülői háttér, a család kiegészíti, ami az iskolában kimarad, illetve biztosítja az iskola által elvárt körülményeket. Engem például beírattak tízévesen egy jó nyolcosztályos gimnáziumba, és bár a kitűnőségtől vagy a kiemelkedő teljesítménytől messze voltam, ahogy mondják, az isten se mentett meg a diplomától.  Kevésbé támogató háttérrel nincsenek efféle automatizmusok.

Szoktatok a módszertanokról, működő jó gyakorlatokról beszélni a pedagógusokkal? Beszámoltok egymásnak, mit találtatok eredményesnek, hogy lehetne mindenkinek jobb a helyzet?

A tanodák és az ezzel foglalkozó civilek viszonylag rendszeresen és szervezetten cserélnek tapasztalatot, kialakul egyfajta módszertani tudástár, például a TanodaPlatform  keretei közt. Kialakult egy kapcsolatrendszer, megosztunk jó gyakorlatokat, és próbálkozunk egyfajta közös érdekérvényesítéssel is. A közoktatással nehezebb megtalálni a hangot, mi itt a helybéli pedagógusokkal már kialakítottunk ugyan egyfajta párbeszédet (bár ez inkább az adott gyerekről szól, módszertani értekezésekre nincs mód azokon a rövid találkozókon, amire ők is ráérnek). De mindenkinek elérhető a weboldalunk, a blogunk, a ped2.hu , amelyet pedagógusok is követnek, itt szó esik módszerekről,  és legutóbb az egyik tanítótól is kaptunk hozzászólást, jó tudni, hogy ő is olvassa.

A pedagógusok hozzáállása nagyon változó. Vannak  elutasítóbbak is, míg sokakkal tudunk beszélni, és például sok segítséget kapunk azoknak a gyerekeknek a felkészítéséhez, akik magántanulói státuszban vannak, és mi segítünk nekik vizsgára készülésben.

A tanárral tehát vagy tudtok kommunikálni, vagy nem. De térjünk vissza a gyerekekre: még mindig nem tudtam meg, mivel veszitek rá az erősen hátrányos helyzetű gyereket, hogy érdeklődjön mondjuk a matek iránt.

Nem rossz kiindulópont az, hogy nem muszáj, hogy érdekelje. Én mint pedagógus el tudok távolodni ettől: ha valami nem érdekli, keressünk valami mást. Szülőként nyilván nehezebb, hogy számunkra kedves vagy fontosnak ítélt dolog iránt a gyerek látszólag érdektelen - szülőként egyelőre még nem tapasztaltam meg, bár lassan én is apa leszek.

A szabadságnak persze vannak határai: a tanoda ugyan nevével ellentétben nem csak tanítással foglalkozik, de mi is fontosnak tartjuk az alapokat:a szövegértést és a matematikai alapokat, ha lehet, némi idegen nyelv ismeretet.Az odavezető út viszont már szabadabb: az egyéntől függ például, hogy keltjük fel a motivációját az olvasás iránt. Nem a mi gyerekeink számára teljesen irreleváns iskolai olvasókönyvet erőltetjük, hanem bármilyen szöveggel tudunk foglalkozni, ami érdekes-izgalmas lehet: böngészhetünk a neten, olvashatunk feliratokat, képregényt, buszmenetrendet.... Nem csak a folyamatos szövegek olvasása számít olvasásnak, vannak például felnőtt tanodásaink is, akik nem is gondolták, hogy amikor receptet nézegetnek, az is olvasás, az is egy szöveg értelmezése. . De vannak olyan társasjátékok is, amelyek szintén erősítik az olvasási készségeket, lényegében "észrevétlenül".

Maga a tanoda tehát nem csak tanulás. További előnyünk, hogy kevesebb időt töltenek nálunk a gyerekek - ami persze valahol hátrány is -, nem unják meg, mert közben bőven van "szabadidős", szórakoztató tevékenység is. Személyhez, személyekhez kötődő közösségi program a legtöbb, tehát "elrejtőzik" a tanulás benne, és semmi sem kötelező.

A ti tanodátok egyébként is különleges helyzetű, mivel Told község az Igazgyöngy Alapítvány "bázisa".

Az Igazgyöngy szerepe megkerülhetetlen, ezen az alig több mint 300 fős zsáktelepülésen egyedülállóan szerteágazó közösségépítő munkájuk nagyban támogatja a mi munkánkat is. A tanoda, a tanulás  "téma" lett, megkerülhetetlen intézmény, amivel szinte mindenkinek van valami kapcsolata, felnőttnek, gyereknek. Az Igazgyöngy felnőtt közösségi programjai nagyon erős támogató hátteret jelentenek. A falu lakói egyértelműen pozitívan viszonyulnak az Igazgyöngyhöz és benne hozzánk is - azok is, akik a "hagyományos" iskolához már nem feltétlenül viszonyulnak ilyen pozitívan, de ezen próbálunk szintén változtatni. Pusztán az a tény, hogy általunk változik a tanuláshoz való viszonyuk, ez az iskolával való kapcsolatukat is megváltoztatja a legtöbb esetben. Megjelent az a szemlélet, amiben a tanulás, a tudás érték.

Rendben, és utána mit kezdenek ezzel a megváltozott hozzáálláshoz? Nem akarok cinikus lenni, bár annak hangzik a puszta kérdés is tán, mire lehet jutni egy ilyen helyről, egy ilyen helyzetből.

Hát igen. Egy budapesti gyerek, 3,7-3,8-as átlaggal (például én) átlagos középosztálybeli háttérrel szépen bekerül egy középiskolába, sok esetben különösebb erőlködés nélkül a felsőoktatásba, míg itt semmi ilyesféle automatizmus nincs. Az is kérdés, hogy, mit csinál egy határmenti zsáktelepülésen valaki az érettségijével, de nem feltétlenül muszáj itt maradnia vele, reméljük majd el tudja dönteni, hogy mi a jó neki. Itt onnan indul a helyzet, hogy egyáltalán egy kamasz merjen gondolni egy távolabbi iskolára, egy magasabb végzettségre, mint reális lehetőségre, valamire, amire ő képesnek tartja magát, ami érdekli. Ha már elmegy a felvételire, végiggondolja a lehetőségeit, az már eredménynek számít. Még akkor is, ha például végül nem veszik fel, mert közben nem sikerült a nyolcadik osztály, csak másodjára, addigra pedig eltűnt a motiváció, maradt a közmunka. Ez például nem sikertörténet, de valami azért változott, volt egy kísérlet..És a példámban szereplő fiút csak kamaszként ismertük meg, ilyenkor már korlátozott, mit tudunk elérni, nem csak tudásban, de hozzáállásban, kitartásban is. A mostani ötödik-hatodikosoktól (elég sokan vannak a kb. 30-40 tanodásból) már sokkal többet várunk, mert velük kicsi koruk óta foglalkozunk rendszeresen. Az igazi eredményeket tulajdonképp most várjuk, nem egy-két éves munka ez.

Sokan azt mondják, tíz éves kor felett már nagyon nehéz komoly változást elérni...

Már maga a váltás az alsó és a felső tagozat között is törés sokaknál.  Nálunk az épület is új, jönnek új osztálytársak (van olyan falu, ahol alsó még van), más pedagógusok, zajlik a változás körülötte és őbenne is. A korábban négyes-ötös tanuló egyszer csak elkezdi hozni sorozatban a ketteseket.... a kortársai se feltétlenül jó irányba befolyásolják, változik a tanuláshoz való viszonya.

A tanoda segíthet ezen a "megrázkódtatáson" - de ahogy az előbb is mondtam, kulcsszó a türelem, és annak elfogadása, hogy ez egy több éves munka. Ezt főleg egy önkéntesnek, akinek fontos lenne valami viszonylag gyors visszacsatolás, nem könnyű elfogadni, de még a szakmai segítőknek sem.

A következő részben beszélgetünk a társasjátékokról, a segítség hatékony és kevésbé hatékony formáiról, és arról is, a bizalomépítéshez kevés lehet egy Skype-kapcsolat.

Vakmacska

A kép természetesen egy "igazgyöngyös" gyerek alkotása.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?