A lányom most másfél éves, tele van energiával és huncutsággal. Értelmes és okos kislány, csak egy a probléma: napról napra hisztisebb. Én nem vagyok olyan szülő, hogy ha hisztizik a gyerek, akkor odacsapok, ahogy azt ajánlották nekem. Nincs hozzá szívem, hogy megüssem, vagy csak "meglegyintsem". De ez a hiszti dolog egyre kezelhetetlenebb számomra. Hiába mondom neki szépen, hogy "nem szabad kicsim", "ne piszkáld", stb. És ha nem az van, amit ő akar, akkor jön a visítás, toporzékolás, hisztizés. Nem tudom, hogyan tudnám erről leszoktatni. Úgy gondolom, hogy az ütés nem a legmegfelelőbb módszer a hiszti kezelésére. Ezért is írok nektek, mert szeretném kikérni a véleményeteket, hogy ti ilyen helyzetben mit csináltok, hogyan reagáltok, esetleg sikerült-e már valamelyikőtöknek leszoktatni a fiát/lányát a hisztizésről? Szívesen fogadok minden tippet, ötletet, tapasztalatot.
Szinte mindenen hisztizik. Most tanul járni, és állandóan menni akar. Én persze mindig sétálok vele, de vannak olyan helyek (például a párom műhelye), ahova nem szívesen engedem be/megyek vele, mert olyan tárgyak, eszközök vannak ott, amik szerintem veszélyesek. Kíváncsi természetű, mindent meg akar fogni, kóstolni, és például egy villáskulcs nem az ő kezébe való. És mikor mondom neki, hogy nem szabad oda bemenni, van, hogy megérti, és el tudunk jönni onnan, de van, hogy mindenképp be akar menni, és mikor nem engedem, nekiáll toporzékolni, sírni, hátravágja magát. Olyankor azt teszem, hogy felveszem az ölembe és eljövünk onnan, és ha nagyon nem tetszik neki, akkor megharap, vagy megcsíp. Persze ezt nem hagyom szó nélkül, és rászólok, illetve van, hogy leteszem a földre, és hagyom, hadd hisztizzen, mert ha nem figyelek a hisztijére, akkor egy idő után megunja, és szépen elkezd játszani.
A fürdetésnél is problémák vannak. Most, hogy ilyen jó idő van, a zuhanytálcában fürdetem. Élvezi, mert még neki új. De például, ha azt szeretném, hogy felálljon, hogy meg tudjam mosdatni rendesen, elkezd visítani, meg állandóan húzza vissza magát. Van, hogy engedem neki, hogy visszaüljön, mert még elég meleg a víz, tud még pancsolni egy kicsit, de van, hogy már kicsit kihűlt, és sietnék, nehogy megfázzon vagy felfázzon. Mikor kiveszem a vízből, szinte kiugrik a kezemből, visít, csíp, üt, van, hogy még a hajamat is meghúzza. Ilyenkor szintén rászólok kicsit erőteljesebben, és akkor még jobban sír, pedig nem bántom. Olyan is előfordult már, hogy valami apróságon hisztizett, és párommal mosolyogtuk, hogy milyen kis pukkancs, de ez nem megoldás, ha mosolygunk.
Nagyon akaratos és türelmetlen sokszor. Például, ha felkel, és én már majdnem kész vagyok az ebéddel, akkor be szoktam tenni az etetőszékbe, hogy közel legyen hozzám, lássa, hogy ott vagyok. Egy ideig elvan, de ha olyan napja van, akkor két percig nem ül meg a székben, kiabál, sír, (pedig már nincs sok vissza, hogy befejezzem az ebédet), és hiába mondom neki, hogy „fél perc, kicsim”, üvölt tovább, addig, amíg ki nem veszem. Ha nem kap meg valamit, amit akar, akkor is jön a sírás. Nem mindig tudom higgadtan kezelni a helyzetet, van, hogy rákiabálok, de megütni nem ütöm meg és soha nem is fogom, mert szerintem az nem jó megoldás. Úgy gondolom, hogy mivel ő az első gyerekünk, egyedüli unoka a családban, el lett kényeztetve, amiben mi is hibásak vagyunk, és ennek most isszuk a levét. Már nem tudom, hogy mit tehetnék, hogy leszokjon a hisztiről, toporzékolásról és társairól.
Beaa
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
