Hazudnék, ha azt mondanám, harmadszorra is élveztem a terhességem minden percét. Kezdjük a koromból adódó kockázattal. Amikor úgy érzed, te vagy a balek, akit le lehet húzni pénzzel. Kétszázezer forint genetikai vizsgálatra. Hisz nem engeded megszúratni magad. Arról nem is beszélek, hogy amit én szerettem, a gyerek még véletlenül sem. Állandó rosszullét, gyomorsav.
És amikor pont betöltöd a terhesség alatt a 40-et, közlik, a te érdekedben szúrnod kell magad minden nap vérhígítóval. Hasba nem akartam. A férjem is beszállt a játékba. Közel 180 szúrás a karomba! Amikor már sírsz, mert nincs olyan rész, ami nem lila, ahol nem fáj. Kiakasztó!
Aztán eljött a reggel... Az a reggel, amikor a férjed hajnali 4-kor olyat tesz, amit addig egyszer sem... Munkába induláskor megsimogatja a hasadat...
És te reggel 6-kor arra ébredsz, hogy mi van, már a vizeletemet sem tudom tartani?! Rohantam a kádba. Beugrottam. És amikor tudod, ez bizony nem a vizeleted, hanem folyik a magzatvíz.
A kádban állva hívtam a szülésznőt, esemény van! Egy barátot is hívtam, vigye a nagyot suliba (a középső táborban), és hívtam a tesómat, vigyen a kórházba, na, meg a férjemet, hogy azonnal jöjjön vissza a munkából. De még mindig a kádban.
Ha nincs a barátnő ötlete, hogy erre is jó a betét, amit vettem szülés utánra, akkor valószínűleg még mindig a kádban állnék…
Gyerek suliba el, tesó megjött egy fóliával letakart ülésű autóval, mint aki beteg kutyát készül szállítani...
A kórházban vártak. Orvos, szülésznő. Az orvos új volt, a szülésznő a régi.
Megvizsgáltak. Bizony folyik a víz. Mint egy csiga, húztam a csíkot magam után mindenhova. Szülőszobára. Férjem 9-re ért oda, addig vártunk. Fájások ugyanis sehol.
Adjunk-e oxitocint? Mondtam persze, mehet.
És utána elszabadult a pokol. Számomra.
Ennyire talán még soha nem fájtak azok a fájások. Közben kiderült, a kenetvétellel baj van, gyógyszert kell kapnom. Kétszer is, mert különben a babának kell kapnia.
Aggódás indult.
Aztán egyszer csak mint aki zsibbasztó lövést kapott a medencéjébe, és közben még be is szívott, embertelen fura fájdalom hatolt belém. Csak annyit tudtam mondani: baj van, nagyon fáj valami. És azt hallottam: „Hívjatok mindenkit!”
Nem tudtuk, mi történik. A baba szívhangjával volt baj. Arrébb raktak, és odabent megpróbálták menteni, amit lehet! (Itt meg kell jegyeznem, annyit kértem az orvostól, bármit, ha kell, de császárt nem akarok!) És egyszer csak azt hallottam, hogy minden rendben. Folytatódott a vajúdás.
Sajnos nagyon gyorsan nagyon sok oxitocint kaptam. Fájás volt durván, de a megszokott inger az bizony nem akart jönni.
Eljutottunk oda, hogy inger nincs, a baba jönne, de nem tud, és akkor ismét elhangzott a rettegett mondat: „Szóljatok mindenkinek!”
Örülök, hogy a harmadik gyermekemnél történt mindez, mert ha nem, akkor lehet, csak egy gyerekem van most.
Négy szülésznő egyszerre nyúlt be és szedte ki konkrétan belőlem a gyereket, miközben én Winnetou indiánkiáltását meghazudtoló módon sikítottam a fájdalomtól. A férjem pedig tehetetlenül állt velem szemben és aggódott mindkettőnkért.
Aztán egyszer csak gyereksírás hatolt az agyamba, és tudtam, hogy kész vagyunk, megvagyunk! Nem tudom, mit csináltak a Hölgyek odalent, de két öltéssel varrt össze az orvos! Kettővel! Hálás vagyok nekik, és még hálásabb a férjemnek, aki Hőssé vált azon a napon! Az én hősömmé!
A szülés utáni kálváriámról a jövő héten olvashattok.
Éva
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
