Nagyon röviden: Szeptember 9-én pozitív lett a terhességi teszt. Mindösszesen három hétig tartott az öröm, mert a nyolcadik héten elkezdtem vérezgetni, és elment a baba. Nem ért véget spontán a vetélés, és műszeres befejezésre volt szükség. Amiért elkezdtem mesélni a történetet, az a kórházi mentalitás.

Annak rendje s módja szerint felvettek az osztályra betegfelvételen, majd ahogy felértem, jött a vérnyomásmérés, ami a következőképpen zajlott:

Nővérke rám applikálja a mérőt, kiderül, hogy hopp, ez nem működik.

„Szokott magas lenni a vérnyomása?”

- kérdezi a nővér.

Ennyi volt a hivatalos mérés.

10 óra felé járt az idő, amikor még nem kaptam meg a tágítót. Ekkor már olyan 12 órája nem ettem, nem ittam. Megkérdeztem a fiatal nővérkét:

- Nagyjából mikorra várható a doktor úr?

- Nem tudni. Lehet 10 perc, lehet egy óra, ahogy ráér - közölte ő.

- Csak mert a kórteremben már ketten szenvednek mellettem, és szeretnék már túl lenni ezen - mondtam.

- Hát, maga is fog szenvedni - jegyezte meg.

...

Az orvos kb. 15 perc múlva befutott, megkaptam a tágítót, „szuper” minden.

Eltelt a 2,5 óra, jön is a doktor. Kihív a folyosóra.

Tíz perccel műtét előtt, mikor már 15 órája nem ittam, és épphogy kiszédelegtem utána a folyosóra, közölte, hogy itt úgy szokás, hogy az orvosnak adnak egy bizonyos összeget. Én készültem is neki 10 000 Ft-tal a műtét UTÁNRA. Őszintén szólva már nem emlékszem pontosan, hogy mit mondott, de magyarázta egy öt percig, hogy mégis miért is kéne neki fizetnem, egy ÁLLAMI kórházban, egy OEP által finanszírozott műtétért. A végén kibökte az összeget. 20 000 Ft. Mondtam, hogy oké. És hogy akkor műtét előtt vagy után kapja meg? Mondtam, hogy utána, mert nem hoztam be magammal értéket, a párom hozza a borítékot.

Oké, fel is jutottam a műtőbe. Műtét után jön félórával, hogy hogy vagyok. Oké. És akkor most adom a pénzt, vagy holnap reggel? Mert ő most megy el. Szépen betuszkolta a mappámba a névjegykártyáját, hogy hívjam reggel.

Úgy gondolom, hogy a kedves doktor úrnak lett volna lehetősége ezt hamarabb is közölni, mondjuk előző nap, vagy abban a két órában, míg nem történt semmilyen ellátás, nem pedig egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben, amikor az ember lánya örül, hogy luk van a fenekén.

A vége az lett, hogy ezek után egy forintot nem kapott.

A vicces az volt, hogy a még én éreztem magam rosszul, hogy elsunnyogom a pénz átadását. Később rájöttem, hogy én vagyok az, aki fel is jelenthetné, és csak neki van félnivalója!

Így végződött az első terhességem.

Nem túl szívderítő, de innen már csak fölfelé!

nimol

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?