Az előző részben sokat emlegetett barátnőm hazament, mi meg visszarázódtunk a normál kerékvágásba. Gyerekek, munka, vizsgálatok. Merthogy készültünk a lombikra, és az eligazítás dátuma, november 21-e, közeledett sebesen. Az átfaxolt papírokkal a kezemben elügettem a családorvoshoz, aki kezdetnek kiírta nekem a 16 fajta vérvizsgálatot. Volt ebben minden, a szokásos vitaminszintektől kezdve a toxoplazma es rubeola szűrésen át a HIV tesztig. Miután ezt letudtam, és még csak el se ájultam az éhgyomri 8 üvegnyi vér levételétől, pár napon belül már a sebész rendelője előtt ültem. Itt ugyanis a mellvizsgálat menete úgy zajlik, hogy előbb sebészhez kell menni, aki manuális vizsgálatot csinál. Ha talál valamit, vagy az alany elmúlt már 35 éves, akkor ő ad beutalót ultrahangos mellvizsgálatra, vagy mammográfiára.

Reméltem, hogy nem fog találni semmit, rendszeresen vizsgálom magam otthon, úgy ahogy azt tanította nekem a legelső nőgyógyászom, még Budapesten. Eléggé kellemetlenül éreztem magam a várakozás közben, hogy a nőgyógyász esetleg megvizsgálja a mellemet is, az oké, de valahogy nem voltam lelkes attól, hogy egy soha nem látott idegen orvos vizsgáljon meg. De hát ez a rendszer, ez van. Ehhez képest kellemesen csalódtam, az orvos nagyon kedves és profi volt, egy pillanatra sem éreztem kínosan magam, felesleges volt paráznom. A vizsgálat fél percig tartott, nagyon gyorsan dolgozott, és megnyugtatott, hogy minden rendben van. Aztán elmondta, hogy az IVF-hez adott hormonok és önmagában az IVF kezelés sajnos pont olyan, mint a terhesség, tehát akinél van hajlam, vagy lappang valami, annál nagyobb eséllyel jelennek meg daganatok, szóval mostantól kezdve fél évente szeretne látni kontrollvizsgálaton. De "szuper", amúgy is aggódtam a szervezetemet érő hormonterhelés miatt, még ez is. Na de hát ez van, legalább odafigyelnek rám.

Miután a két alapvizsgálat megvolt, és időközben letudtam a kariotipizáláshoz szükséges vérvételt is, már csak a rákszűrés maradt. Ezzel volt egy kis problémám, mert ha lehet hinni a szervezetemben az utóbbi fél évben kialakuló rendszernek, akkor a peteérés utáni 12., maximum a 13. napon el fog kezdődni a menstruációm. Nekem viszont időpontom a nőgyógyászhoz pont a 13. napra, november 19-e re volt. Úgy okoskodtam, hogy próba cseresznye alapon kikérem az időpontot, aztán lemondani még fél órával előtte is lehet. Mondanom sem kell, hogy előtte másfél nappal már kezdtem magamat - szokás szerint - megőrjíteni, hogy ez a jel vajon mit jelent, vajon most meg fog-e jönni, vagy talán mégis terhes vagyok, és hogy jaj, rohanás a vécére, most aztán tuti megjött. Ehhez képest sikerült eljutnom a nőgyógyászhoz, akinél legutoljára május közepén voltam, amikor "lepasszolt" a meddőségi klinikára. Hat éve járok hozzá, nagyon kedvelem a pasit, de sose volt a pontosság mintaképe, most is fél órás késéssel kezdte a rendelést. Ehhez jött még, hogy természetesen hallani akarta röviden, hogy mi minden történt velem az elmúlt hónapokban, és aki szorgalmasan olvassa a naplót, az tudja, hogy finoman szólva nem unatkoztam. Szóval jó 10 perce bent voltam már, amikor eljutottam oda, hogy akkor én most IVF előtti rákszűrést szeretnék.

Gyorsan elvégezte a vizsgálatot, és megdöbbenve láttam, hogy tiszta vér a vizsgálópálca. Mielőtt kérdeztem volna, már mondta is az orvos, hogy hát igen, nagyon érzékeny a nyálkahártya, lehet, hogy van egy kis méhszájseb is. Kérdeztem tőle, hogy nem lehet, hogy megjött a vérzésem, de mondta, hogy ez nem olyan vérzés. Hát ő tudja, én mindenesetre nagyjából lemondtam arról, hogy megúszom a lombikot. Hazamentem, és este a várakozásomnak megfelelően már véres maradt a vécépapír. Csak kis mennyiségű vért találtam, de mivel ez is az egyik "szuper új szokásom" közé tartozott, lélekben már felkészültem rá, hogy este barnázás, másnap reggel rendes vérzés.

Ehhez képest reggel nem volt semmi. Hogy a jó életbe, ennyire nem lehetek béna, most mi a fenét csináljak? Eltelt a peteérés óta 14 nap, egyértelmű vérzésem nincs, progeszteronpótlást nem kapok, tehát amiatt nem késhet. Épeszű nő ilyenkor még vár türelmesen (muhahaha), nekem viszont holnap jelenésem van az IVF bizottság előtt. Most akkor mi legyen? Na jó, akkor csináljunk egy tesztet. Előbányásztam egy terhességi tesztet a szekrény mélyéről, aztán rá se pillantva visszamásztam az ágyba. Férjem akarta megnézni, hát legyen. Tíz keserves perc elteltével jött be, és csak ennyit mondott, hogy várjunk még. Kérdezem tőle, mégis mire, ha tíz perc alatt nem jött elő a második csík, akkor nincs értelme tovább várni. Hát valami van, mondta, de olyan kis halvány. Felültem az ágyban, és csak annyit bírtam kinyögni, hogy hozza be a tesztet. Behozta, és hát kérem szépen, ott volt a második csík is. Halványabb volt, mint a tesztcsík, de nem olyan szellemcsík szerű, amitől szerencsétlen sorstársaim rendszeresen hülyét kapnak.

Ez bizony egy pozitív terhességi teszt volt. Kerek két héttel a tüszőrepesztő után valahogy nem hittem benne, hogy az abból visszamaradt hormonok tévesztik meg a tesztet, de elhinni sem tudtam a terhességet. Viszont minket meg szorított az idő, muszáj, hogy 24 órán belül biztosak legyünk a dolgunkban, hogy át tudjuk adni az IVF időpontunkat másnak. Igy hát gyorsan felöltöztem, és berobogtam a meddőségi klinikára. Elmondtam, hogy miért vagyok ott, a szakasszisztens nagyon kedves volt. Azt mondta, hogy ez nagyon izgalmas, így az eligazítás előtt, és persze, nézzük meg a HCG szintet. Kérdeztem tőle, hogy mennyinek kéne lennie ahhoz, hogy nagyon suttogva elkezdhessünk örülni, azt mondta, hogy ennyire korai tesztnél 30 körüli HCG jelent terhességet.

Mondanom sem kell, hogy a vérvétel után valahogy bekeveredtem a munkahelyemre, de túl sok értelmes mondat nem hagyta el a számat. A férjem kibírta, hogy délig csak kétszer telefonált, mindkétszer elmondtam neki, hogy azonnal kapok SMS értesítést a biztosítótól, ha megvan az eredmény, és tuti a klinikáról is hívni fognak, szóval ne izguljon (hát persze, nyilván én is halálosan nyugodt voltam), amint lesz valami, azonnal hívom. Végül fél egy után pár perccel megkaptam az értesítést, remegő kezekkel ütöttem be a kódokat, és két perc múlva szembesültem az eredménnyel: HCG 62. Kicsivel több, mint egy év után, mindenféle vizsgálatok, eljárások, életmódváltás, kutatómunka, sok sírás és sok dühöngés után, beköltözött valaki, akitől csak annyit kértem, hogy kapaszkodjon veszettül. Azt mantráztam magamban, hogy egy ilyen szuperhero petétől csak nagy teljesítmények várhatóak el, és minden rendben lesz.

Nem tudom, hogy valóban szuperhero petém volt-e, nem tudom, hogy az inszemináció vagy a spontán próbálkozás hozott-e végül eredményt, nem tudom bizonyítani, hogy az életmódváltás és a vitaminok valóban ennyit segítettek, vagy csak szimplán a kitartásunk jutalma lett-e a pici kis pontocska odabent, de a hatodik héten szépen megjelent a szívhang, és a mai nappal betöltöm a tizedik hetet is. Reményeink szerint továbbra is minden rendben lesz, és a szülészem segítségével sikerül még egyszer (harmadszor) július végi, egészséges babának életet adnom. Legyen a történetem motiváló mindazoknak, akik hasonló cipőben járnak, akár meddőséggel, akár bármilyen más egészségügyi kérdéssel kapcsolatban. Őszintén kívánom, hogy másnak is sikerüljön megvalósítani az álmait! Végezetül köszönöm szépen a drukkolást, az építő kritikákat, a javaslatokat és a jókívánságokat, sokat jelentett minden egyes hozzaszólás!

 

Meni