Meddőségi napló: Három gyerek után derült ki, hogy egyszarvú méhem van

Miközben letudtam az ügyünket igen lendületesen támogató beszélgetést a szülész-nőgyógyásszal, mintegy mellesleg megcsináltuk a második inszeminációt, szeptember legvégén. Nagyon reménykedtünk a sikerben, de egy kis hiba csúszott az időzítésbe. Hiába volt állandó vérvétel és UH vizsgálat, mégis hamarabb következett be a tüszőrepedés, mint az orvos kiszámolta. Az adott héten csütörtökön láttak egy 17 mm-es nagy tüszőt, és ez alapján az orvos azt kérte, hogy szúrjam be a tüszőrepesztő injekciót péntek este, inszemináció vasárnap reggel. De a testi jelek és az LH teszt alapján az a bizonyos ígéretes tüsző megrepedt spontán már péntek éjjel vagy szombat hajnalban, tehát az inszemináció előtt 24-36 órával. Ez mondjuk kis szerencsével még jó is lehetett volna, de hát nem volt az, mint 11 nappal később kiderült. Szóval ez a ciklus elúszott. Később kiderült, hogy akinél nem tökéletes a peték minősége, ott bizony csalóka az UH-val történő időzítés, mert a tüszők gyakran nem jutnak el a tankönyvi, 20 mm-es nagyságig, és korábban megrepednek. Ezért kellett az első körben két inszemet csinálni, tehát a "rendes" meddőségi orvosom nyilván tudott erről, a helyettese viszont úgy tűnik, nem volt ilyen előrelátó, vagy csak nem gépből van, és nem figyelt oda.

Miután bizonyossá vált, hogy nem vagyok terhes, jelentkeztem az átjárhatósági vizsgálatra a kórházban. Külön felhívták a figyelmemet, hogy kísérővel menjek, és a vizsgálat előtt két órával vegyek be egy erős fájdalomcsillapítót, majd egy órával előtte egy másikat is. A kötelező negyvenperces várakozás után egy nagyon kedves technikus nő szólított. Át kellett teljesen öltöznöm kórházi köpeny-hálóingbe, és fel kellett feküdnöm egy előre "megágyazott" röntgenasztalra. A technikus elmagyarázta, hogy egy katétert fognak bevezetni, amin keresztül a kontrasztanyagot befecskendezik, és röntgenen keresztül nézik, hogy merre megy a cucc. És hogy igen, kellemetlen, de rövid lesz. És hogy ugye vettem be fájdalomcsillapítot előtte. Aztán a férjemet kiküldték, és bejött a doktornő. A "kacsáig" minden oké volt, aztán kezdődtek a gondok. Akárhogy tekerte, csavarta, igazgatta a katétert, nem tudta eléggé mélyen, a megfelelő helyre irányítani a végét.

Közben kétszer kérte, hogy köhögjek, akkor kellett volna egy pici csipesz-szerűséggel rögzíteni a katéterfejet, de nem sikerül. Nem fogok hazudni, elnézést mindenkitől, aki ez előtt a vizsgálat előtt áll, iszonyúan fájt. Próbáltam a gyerekekre gondolni, hogy egy hasonló kis csoda útjában áll ez a vizsgálat, de ez sem volt tökéletes megoldás. Öt perc próbálkozás után kivettek mindent, és kezdték elölről. Közben lehívtak egy specialistát, egy idősebb nőt, hogy hátha ő fog tudni segíteni. Kezdődött az egész elölről. Újabb öt perc és két köhögés után végre sikerült a megfelelő helyre feltenni a katétert, és ahogy elkezdték benyomni a kontrasztanyagot, már jól voltam, mert tudtam, hogy mindjárt vége.

Közben egy ponton elkezdtek kérdezősködni, hogy volt-e vetélésem, és hogy véletlenül nem születtek-e idő előtt a gyerekek, akkor éreztem, hogy "hurrá", megint találtak valamit. De azt tisztán hallottam, hogy a bal oldal átjárható, szóval nagyon nem érdekelt, mi van a másik oldalon. Maga a vizsgálat tényleg nem fájt, és nem volt több mint három perc, ezzel együtt összesen negyven percet voltam bent a vizsgálóban, szegény férjem már rosszul volt az idegeskedéstől odakint. Aztán miután lezuhanyoztam és felöltöztem, behívták őt is, és kettőnknek együtt mondták el, hogy a bal oldali petevezető nagyon jól átjárható, bár láttak a bal oldalon a méhemben valamit, ami talán polip is lehet, majd beszéljük meg az orvossal. Viszont tudtam-e, hogy egyszarvú méhem van? Szerintem konkrétan rohadtul egyértelmű volt, hogy nem tudtunk semmi ilyesmiről, de hát valahogy muszáj volt bevezetnie a dolgot a doktornőnek. Tulajdonképpen nem mondott sokkal többet, annyit mondott, hogy ez nem meddőségi probléma, és hogy ezért ment ilyen nehezen a vizsgálat. Kérdeztük, hogyha nem meddőségi dolog, akkor mégis mi ez, de már késésben volt, és csak annyit mondott, hogy ennek a terhesgondozásnál lesz szerepe, de beszéljünk az orvossal. Megkaptuk a vizsgálat alatt készített felvételt CD-n, és mehettünk haza.

Utóbb persze az internet segítségével megtudtam, hogy ez egy méh-fejlődési rendellenesség, melyre csak átjárhatósági vizsgálattal vagy méhtükrözéssel szoktak rájönni. Arról van szó, hogy a méhem jobb oldala nem fejlődött ki rendesen, tehát a normális, lefelé fordított "háromszög" alakú méh helyett az enyém balra, banán alakban elhajlik. Két vonzata van, az egyik, hogy a jobb oldali petevezető gyakran elcsökevényesedik és így nem átjárható, még akkor sem, ha maga a petefészek jól funkcionál (bingó). A másik vonzata, hogy megemeli a vetélés és a koraszülés kockázatát, és persze nehezebb a teherbeesés is. Meglehetősen ritka, hogy valaki vetélés és durva koraszülés nélkül összehozzon spontán három gyereket, tehát érezzem magam különlegesnek. És ha már valaki szült, sőt, többször szült, akkor az nagyon jó, mert a méh valószínűleg "hozzáalakult, hozzászokott" a terhességgel együtt járó megterhelésnek. És ezt alátámasztja az is, hogy a gyerekeket egyre hosszabb ideig sikerült bent tartanom, igaz, orvosi segítséggel.

Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mit éreztem, mikor ez kiderült. Egyfelől tényleg szerencsésnek tartom magunkat. Másfelől érdekes érzés, hogy több mint hat évvel a koraszülésem után kiderült, hogy mégsem én voltam felelőtlen, nem az orvos hibázott, nem a véletlen vagy a sors akarta így, hanem egyszerűen nem volt több helye a gyereknek, hát kijött (mindhárom gyerekem kb. két és fél kilóval született, az elsőszülött a 34. héten érte el ezt a súlyt, a lányom a 37. héten, a legkisebb pedig a 38. héten). És ezen a logikán haladva a terhesgondozásom, ha eljutok oda végre, elég egyértelmű lesz. Nincsenek csodák, nincsenek bizonytalan tényezők, tudjuk, hogy mire kell majd nagyon odafigyelni. És bár az ikres álom-töredékekről ily módon egyértelműen le kellett mondanunk, mégis valahogy megnyugtató volt a tudat, hogy van átjárható petevezetőm, nincs olyan problémám, ami miatt nem tudok teherbe esni, és nincs olyan problémám, amit az orvos – akivel azóta beszéltünk – a terhességre veszélyesnek tartana (tudom, kinek mi a veszélyes, megértem, ha valakinek már ez is sok, és nem is fogok vitatkozni senkivel, de amíg az orvosom nem mondja, hogy ez kockázatos a babának vagy nekem, addig nekem nem veszélyes a terhesség)....már csak el kéne jutni odáig.

Meni