„Anya, mi történik az emberrel, ha lenyel egy fémgolyót?” - kérdezi tőlem a kisfiam. Csütörtök délután van, épp pakolászok a szekrényben, automatikusan mondom a választ: „Meghal.” Rémült szemek támadnak rám. „Miiiiii???? Akkor meghalok?!?”
Ránézek a gyerekre. Sápadt. Egy pillanatig nem értem a dolgot. Aztán leesik. Tejóég! Mitcsináltáltebüdöskölök??!! Hát lenyelte. Hétéves, és lenyelt egy nagyobb borsószemnyi fémgolyót. Egy építőjáték-alkatrész golyót! Amit addig büszkén nézegettem, hogy milyen szuper dolgokat csinál belőle, az most hirtelen ellenséggé vált. Leülünk a kanapéra.
„Na, hogy is volt ez?”
„Hát, öhöm... bevettem, és majdnem megfulladtam, így lenyeltem inkább...” – vall őszintén. Oké. Beszív a levegő, kifúj… Okos gyerek ez, hát nyelje le, minthogy megakadjon.
„Fáj a hasad?” – kérdezem. Rázza a fejét. Én végiggondolom. Fém. Golyó. Nincs rajta kiálló rész, nem mágneses, nem gyomornedv-barát. Akkor ez, ahogy bement az egyik oldalon, ki is jön a másikon.
Másnap biztonságképp otthon maradok vele meg a testvérével, akinek persze úgyszintén maradnia kell, számára jó buli. Fontolgatom, hogy adok neki hashajtót. Férjem nyugtalanabb, felhívja azért a gyerekorvost. Izgatottan telefonál nekem, hogy most azonnal vigyem be a gyereket az egyik nagy gyerekkórházba, ugyanis ezt röntgeneztetni kell. Hogy az a……!
Apósom épp akkor érkezik, ugyanis megkértem, hogy jöjjön vigyázni a gyerekekre, amíg leugrok venni pár dolgot a túrós tésztához, mert a gyerek azt két pofára eszi, csúszik is, és jó kis bélmozgató. Mondom neki, mi a helyzet, nem sokat vacillál, akkor öltözzünk, elvisz minket autóval.
A kórházban nem sokan vannak, dél körül van, bejelentkezek, mondom, mi a helyzet. Foglaljuk helyet, majd szólítanak. Öt percen belül már bent vagyunk. A kedves doktor bácsi kérdezget, hogy nem köhög-e, nem hányt-e. Felelem, hogy nem. Nézzünk röntgent, biztos ami biztos, nehogy megakadjon a golyó a nyelőcsövén. (Ezt nem értettem, de meg kell mondjam, kicsit felfokozott idegállapotban voltam. ) Irány a röntgen! De még milyen. Digitális! Rögtön látszik a felvétel után, hol jár a golyó. Kérdezem is a hölgyet: „Az ott a gyomor?” Mosolyogva feleli, hogy nem, az már a bélrendszer, és hozzáteszi, hogy a golyó kifelé indult.
Na, vissza a doktorhoz. Hát igen, 1-2 nap, és szépen távozik, adjak neki székletsegítő ételeket. De amúgy félreértett engem, azt hitte, most, nemrég nyelte le, ezért is kellett a röntgen. Egyébként ilyenkor, lenyelés esetén mindig kell röntgen. Otthon megnyugszik mindenki. Gyerek, anya, apa, papa, mama.
Epilógus
Két napra rá valóban megjött a „csomag”. Persze előtte két alkalommal kaki a bilibe. (Köszi, tesó!) Gumikesztyű fel és CSI: Helyszínelők módra kutakodás. A golyó kimattult, de sértetlen. Lefertőtlenítettem és körbemutogattam az érdeklődőknek.
Tanulság? A gyereket nem ijesztgetjük csípőből adott válaszokkal, de ami fontosabb, hogy ilyenkor mindenképp jó ellenőriztetni a lenyelt tárgy útját, illetve egy ideig biztos nem kell adnom neki vastablettát.
Vicuss
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
