Az SOS-gyermekfalvak abból a célból jöttek létre, hogy a vérszerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyerekek számára hosszú távú, családias elhelyezést biztosítsanak a gyermekfalvak családi házaiban és ifjúsági lakásotthonainkban. Az SOS-gyermekfalvak hivatásos nevelőszülői hálózatként működnek.

A kecskeméti Gyermekfalunak 2012. év végéig körülbelül 200 gyermek elhelyezéséről kell gondoskodnia. Ehhez negyven külső családra van szükségük, keresik a megfelelő embereket.

Mit jelent nevelőszülőnek lenni az SOS-gyermekfalvakban?

Az SOS gyermekfalvak otthont nyújtó ellátást biztosító nevelőszülői hálózatok. Egy-egy gyermekfaluban 10-12 család él. A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek ellátásáért közvetlenül a hivatásos nevelőszülő, az SOS anya tartozik felelősséggel. Egy családban hivatásos nevelőszülőként 6-7 gyermek neveléséről gondoskodnak. A testvérek együtt, egy családban kerülnek elhelyezésre, segítve kötődésüket, megőrizve összetartozásukat. Az SOS-anya/hivatásos nevelőszülő munkájáért fizetést kap, szabadság a nevelőszülőkre vonatkozó kormányrendelet szerint illeti meg.

Az SOS anya távollétében (szabadság, továbbképzések) a gyermekfalu gondoskodik a helyettesítésről, helyettesítő nevelőszülők veszik át a családi házat. A gyermekfalu vezetője az SOS anyák munkájának szakmai irányítója, a faluban dolgozó nevelőszülői tanácsadók, pszichológus pedig segíti az SOS-anyák gyermekekkel végzett munkáját.

A nevelőszülőknek világos és jól körülhatárolt feladatuk van: biztonságos otthont és családi mintát nyújtanak a náluk elhelyezett gyermekek számára, biztosítják a gyermekek egészséges pszicho-szociális fejlődését és ezzel egyidejűleg a vérszerinti családdal való kiegyensúlyozott kapcsolattartás, annak érdekében, hogy a gyermekek visszakerülhessenek vérszerinti családjukba.

Elvárt tapasztalat:

- Legalább középfokú iskolai végzettség;

- Büntetlen előélet (jogszabályi követelmény);

- 24. életévét betöltötte; a gondozott gyermeknél legalább 18 évvel és legfeljebb 45 évvel idősebb (jogszabályi követelmény);

- Fizikai és lelki állapota, valamint a körülményei alapján alkalmas a nála elhelyezett gyermek egészséges fejlődésének biztosítására (jogszabályi követelmény);

- Hajlandóság a felkészítő tanfolyam elvégzésére (jogszabályi követelmény), és a gyermekfalvak által megkövetelt gyakorlati időszak teljesítésére.

Amit kínálnak:

A jogszabály által meghatározott jövedelem mellett egy családi házat biztosít bentlakással, közvetlen szakmai segítségnyújtással, szabadnapokkal, pihenőidővel, továbbképzési lehetőségekkel.

 

Az SOS-Gyermekfalu Magyarország privát alapokon álló, politikai és felekezeti elkötelezettségektől mentes, kiemelten közhasznú szervezet. Elsőként és a legnagyobb civil szervezetként van jelen a magyar gyermekvédelemben 1986 óta. Hazánkban – az alapítás sorrendjében – Battonyán (1986), Kecskeméten (1990) és Kőszegen (1993) működnek SOS-gyermekfalvak 10-12 családi házzal. 1994-ben megnyílt a szegedi, 2001-ben a lajosmizsei, 2002-ben pedig a séi ifjúsági ház. Mindhárom gyermekfaluban és az ifjúsági házakban hivatásos nevelőszülők, pedagógiai munkatársak és pszichológusok segítik a gyermekek szellemi, fizikai, lelki fejlődését. Az SOS-Gyermekfalu Magyarország védőszárnyai alatt jelenleg közel 350 gyermek és fiatal él.

SOS-alapelvek

1. Az SOS-gyermekfaluban minden gyermek újra megtalálja az életében oly fontos szerepet betöltő stabil személyt, a nevelőanyát. Az SOS-anya sok szeretettel és nagy türelemmel, megértéssel szakemberként gondoskodik befogadott gyermekéről, biztosítja számára a „szeretnek és biztonságban vagyok” érzését. Az anya a tevékenységét megalapozó és elősegítő hivatásos nevelőszülői képzésben is részesül.

2. 6-8 gyermek, különböző korú lányok és fiúk testvérekként nőnek fel az SOS-gyermekfalu családban. A vér szerinti testvérek együtt, egy családban maradnak.

3. Minden gyermek családias keretek között, a gyermekfalu által biztosított házban él. Ez a ház a gyermek új, maradandó otthona, ahová felnőttként is visszatérhet.

4. Az SOS-gyermekfalu rendszerint 10-20 családi házból áll, amelyek részei a falu közösségének. A falu a családi köteléken túlmutató, fontos társadalmi kapcsolódási pont, segíti, alakítja a gyermekek integrálódását külső környezetükbe.

SOS-Gyermekfalvak a világban

Az SOS-gyermekfalu mozgalom Ausztriából indult útjára Hermann Gmeiner (1919-1986) kezdeményezése nyomán. A szervezet az elmúlt évtizedek alatt az egész világra kiterjedő nemzetközi hálózattá szélesedett. Mára már a földkerekség 132 országában 473 gyermekfalu és 1400-nál több kapcsolódó SOS-létesítmény működik, amelyekben több mint 72 000 gyermek és fiatal él és összesen évente több mint 1 millió gyerek kap segítséget.

Az SOS-Gyermekfalu Magyarország tagja az SOS-Gyermekfalu Nemzetközi Szövetségének, az SOS Kinderdorf International-nek.

Az SOS-mozgalom világszerte, így hazánkban is jórészt adományokból tartja fenn magát. Ezek az adományok lehetővé teszik az otthonukat vesztett gyermekek és fiatalok jövőjének megalapozását, önálló életre való felkészítését.

Az SOS-Gyermekfalvak számára felajánlott pénzösszeg kiemelten közhasznú szervezet részére nyújtott közcélú adományként adókedvezmény igénybevételére jogosít fel.

További információ: www.sos.hu

Tünde