A fiam nem beszél. Mindjárt hároméves, de nem beszél, illetve nem úgy, ahogy ennyi idősen kellene. Mindenki ismer hároméveseket, akik egyik napról másikra ripsz-ropsz megszólaltak, és egész mondatokban fejezték ki magukat. Egy ideig mi is türelmesen, majd aggódva figyeltük, megtörténik-e velünk is a csoda, de mivel ez elmaradt, szakemberhez fordultunk.

A beszédfejlődés teljesen egyéni dolog, nem tudni, kinél mitől indul meg. Persze vannak figyelmeztető jelek, amik arra utalhatnak, hogy valami szervi probléma akadályozza a gyereket a beszédben. Nem kell túlaggódni a dolgot, a védőnő, gyerekorvos biztosan felismeri, ha erről van szó, és időben további vizsgálatokra küld. (Paramamiknak lásd a keretes szöveget.)

Ha nincs szervi ok, előbb vagy utóbb minden gyerek megtanul beszélni – állítja laikus és profi egybehangzóan. Nekem ez a mantrám bő egy éve. Nyilván fontos a környezet, hall-e elég és megfelelő minőségű beszédet, foglalkoznak-e a gyerekkel eleget, gyakran azonban semmi másról nincs szó, mint hogy egyszerűen nem fontos neki, hogy kifejezze, mi jár a fejében, mert szavak nélkül is remekül megérteti magát. Vagy – mint nálunk is – magasról tesz rá, hogy mik az elvárások, bármilyen mozgás jobban leköti, mint a mondókázás, könyvlapozgatás. Sokszor teljesen feleslegesen azzal csesztetik az egyre idegesebb (többnyire fiús) szülőket, hogy biztos autista a gyerek, mert nem tartja a szemkontaktust, meg nem reagál, ha a nevén szólítják, tojik rá, ha megkérik valamire, és késik a „mi ez?” korszaka. Hát, ezek nem egyértelmű tünetek, de más dolgokkal együtt valóban figyelmeztető jelek lehetnek. Pánikba esni nem kell, a legvalószínűbb, hogy a gyerek fütyül a szólítgatásra, és miért is bámuljon az arcodba? Így is megértik. Na, ezen a ponton kapod meg, hogy elkényeztetted vagy tuti hiperaktív a gyerek, hiszen „nem figyel oda”, és ugrál, táncol, rohangál ahelyett, hogy mesét hallgatna, és bezzeg te ennyi idősen már Petőfit szavaltál.

Ekkor vesztettem el korántsem legendás türelmemet.

A gyerek biztos süket, retardált, autista, figyelemzavaros és/vagy hiperaktív – na elmennek ezek a bánatba, most már utánanézek ennek az egésznek, és ha nem változik a helyzet, keresünk beszédindító foglalkozást. Márpedig ha én tájékozódom, azt igen alaposan teszem.

Szakirodalomért rajongó énem elszabadult, és nem kevés kutatómunka után kiderült, hogy a megkésett beszédfejlődés elég gyakori, a gyerekek kb. 4 százalékát érinti. Hatvan százalékuk fiú, nekik másképp fejlődik az agyuk, a másik agyféltekén lévő területek (főleg mozgással, térérzékeléssel kapcsolatos képességeik) fejlesztésére koncentrálnak, mint a többiek, jellemzően a lányok.  Ajánlatos a táblázatokat, fejlődési naplókat legfeljebb irányadónak tekinteni ebben a témában, senki ne húzza fel magát ezeken, teljesen felesleges (lásd a mantrát). Tapasztalt védőnőre, orvosra ebben az ügyben is hallgatni kell, nagymamákra kevésbé (kivéve, ha előfordult már a családban ilyen eset, akkor tudd, hogy – persze főleg férfiágon – öröklődhet). 2,5-3 éves korig nem érdemes a gyereket izélgetni, csak ha őt is zavarja, hogy nem tudja megértetni magát idegenekkel, mert bámulatosan gyorsan behozhatja a lemaradást magától is. Gyerekközösségbe, nagyszülőkhöz vinni viszont javasolják, hátha ez majd motiválja – nálunk nem jött be. Hároméves kor körül viszont már el lehet kezdeni szakembert keresni. Logopédusok, gyógypedagógusok szakosodnak erre a problémakörre, ők értenek hozzá. Védőnő, gyerekorvos biztos tud valakit ajánlani, vagy átirányít a területi logopédiai szolgálathoz, nevelési tanácsadóhoz. Mivel nem tudni, mi indíthatja meg a gyerek beszélőkéjét, ezért sok játékos feladat (színek, formák, méretek megkülönböztetése, kép és tárgyfelismerés stb.), dalok, mondókák mellett speciális tornával is szórakoztatják a kicsiket. Mi már eljutottunk egy ilyen (jellemzően egyszerre egy vagy két gyereknek tartott) foglalkozásra, Samunak nagyon tetszett.

És ameddig átevickélünk ezen az időszakon, azzal vígasztalom magam, hogy nem is olyan régen négyéves korig békén hagyták a nem beszélő gyerekeket, és hogy sokuknál figyeltek meg átlag feletti (főként zenei vagy matematikai) képességeket, kiemelkedően pontos memóriát, és egyébként Einstein is csak négyévesen szólalt meg. Végül pedig megosztom, mit mondott a fejlesztő néni, miután a sok jóindulatú aggódó autodidakta végighallgatása után már kellőképpen elgyötörten megérkeztünk hozzá, hogy megtudjuk, a beszéd és a beszédértés hiánya esetünkben tünete-e valami komolyabb problémának. Húsz perc közös játék és a gyerek egészségügyi kiskönyvének áttekintése után a következőkre jutott: „Nincsen baja, csak fiú.”

Citabella

[A lehetséges szervi okok:

Nem beszélő gyerekeknél először hallássérültségre szokás gyanakodni, ezért ezt már egész kis csecsemőkorban érdemes figyelni, hogy a látóterén kívül eső zajokra reagál-e a kicsi, gagyog-e. Ha nem, az orvos beutalja vizsgálatra. Későbbi többszöri fülgyulladás is ronthatja a hallást, de a gyerekorvos erről úgyis tud.

Ezen kívül lehet probléma az idegrendszerrel is (többnyire születés körüli oxigénhiányos állapot miatt), ez is jól vizsgálható. Nagymozgások kezdésének ideje, vagy a kúszás, négykézláb mászás esetleges kimaradása fontos lehet és az is, hogy finommozgást, kézügyességet igénylő dolgokat csinál-e a kicsi, ha lépcsőzik, ugrál, szalad és tud apró dolgokat megfogni, gyöngyöt fűzni, építeni, evőeszközzel enni, akkor ezt is kipipálhatja az aggódó anya.

A harmadik lehetséges ok a száj körüli izmok gyengesége, fejletlensége lehet. Nálunk valószínű ez utóbbi is okozhatja a gondot, a fiam másfél-két éves koráig nem akart szilárd ételt enni, harapni, ragaszkodott a kanalazáshoz. A jó hír, hogy ez a terület otthon is jól fejleszthető: apró ételek szájjal felszedése, gyertya- vagy buborékfújás, szívószállal ivás hasznos tudomány, a fúvós hangszerek egy ideig elviselhetőek, (mi sajnos köpni is megtanítottuk).]

Érdekes, rövid és elérhető szakirodalom:

Richter-Brügge-Mohs: Így tanulnak beszélni a gyerekek. Akkord Kiadó, 1997.

Dr. Bonnie Macmillan: Miért mások a fiúk, és hogyan hozhatjuk ki belőlük a legjobbat? Gabo, 2005.