Na jó,  feladom, hogy mára valami Értelmes És Fontos Dolgot alkossak, amit még jól el is olvastok.

Helyette legurítok egy sört (nesze neked száraz november, a természet se támogatja, múlt éjjel olyan zuhé volt itt, hogy csak na, november elején meg egész napos esővel ünnepelte egy vidám olasz nagyváros, hogy végre eljutottunk oda), összeszedem a kis-és közepesgyerekes emlékeimet, és kíváncsi vagyok, a kérdéssor lehetséges válaszaiból melyiket választjátok. Figyelem, teljesen tudománytalan teszt következik, nyomokban se tartalmaz bölcs vagy túl hasznos információt. De hátha tanulságos, vagy azzá teszitek.

  1. Megkérik a kezed, kitűzitek az esküvőt. Mit kérsz (nászajándékba), ha az esküvő előtt rájössz, terhes vagy?
    1. Szép kövér ajándékutalványt egy kismamaboltba, ahol a legjobb nadrágot és menő szetteket árulják.
    2. Babakelengyét, mi mást?
    3. Egzotikus páros utazást, hiszen a következő egy-két évben esetleg a sarki boltig is csak hosszas szervezéssel juttok el kettesben.
    4. Egy kőművesbrigádot, akik valahogy hozzáragasztanak a lakáshoz még egy szobát, vagy hirtelen építenek valamit, ahova majd rakjátok a gyereket.
    5. Elnézést, hogy a lagzi félidejében visszavonulsz aludni.
  2. Terhességed félidejében észreveszed, hogy lendületesen hízni kezdtél, messze túl az ajánlott mértéken. Mit teszel?
    1. A sógornőm a cukra miatt 160 grammos diétára volt fogva a terhessége idején. Elkérem a receptjeit, elvégre az ő babájának se ártott.
    2. Hát ez bukta! Márminthogy add csak ide a harmadik buktát is! Kettő helyett eszünk, nemdebár? Mindent a babának!
    3. Nem te vagy az az ismerősöm, aki tudja Rubint Réka telefonszámát?
    4. Tök mindegy, eleve 95 kilóról indítottam a terhességet, a mérleget meg rég kidobtam.
  3. A kórházat, amelyben szülni tervezel, hétvégente bezárják. Mit lépsz, ha te épp vasárnapra vagy kiírva?
    1. Elköltözöl egy másik városba, ahol van hétvégén is szülészeti ügyelet.
    2. Letárgyalsz egy programcsászárt – valami jó kis indokot mindig lehet írni a lapra.
    3. Otthon vagy az árokparton is tudnak a tehetségesek szülni, szóval mindegy.
    4. A sógor ott a karbantartó, van nála tartalék kulcs, majd berángatunk valami szülésznőt vagy orvost.
    5. Alapítasz egy születésházat, ami persze nyitva lesz a kérdéses dátumon (is).
  4. A gyerek nem akar szopni. Mit teszel?
    1. Azonnal felkeresel egy szoptatási tanácsadót.
    2. Kitartóan próbálkozol ilyen-olyan pózokkal és praktikákkal.
    3. Lefejed a tejet, a cumisüveget apa kezébe nyomod gyerekestül, majd elmész kiszellőztetni a fejed, hátha addig megoldódik a helyzet- így vagy úgy.
    4. Aperolt kérsz, jéggel. Te is tápszeren nőttél fel, és még mindig életben vagy.
    5. Idegösszeomlást kapsz.
  5. Akad egy szabad délutánod, a nagyi elvitte a gyereket, és a férjed is valahol máshol múlatja az időt. Mit teszel?
    1. Kitakarítasz, kivasalsz, megfőzöl két napra előre, lerendezed a számlákat és a karácsonyi ajándéklistát (pedig csak június van)
    2. Alszol. Hónapok óta először több órát egybe. Utána gyerekkönyveket válogatsz vagy társasjátékokat, amivel megleped, ha visszajön.
    3. Fürdőkád, arcpakolás, hajfesték, körömlakk, sorozat.
    4. Eltűnsz, még magadnak se bevallva, hol jártál és mit csináltál. ÉNIDŐ, nem?!
    5. Egy óra múlva bömbölve visszakéred a gyereket, mert nem tudsz létezni nélküle.
  6. Van egy verekedős gyerek az ovis csoportban. Mit teszel?
    1. Meghívsz mindenkit egy játékos partira, ahol mindenki barátkozik mindenkivel.
    2. Elbeszélgetsz a szülőkkel, esetleg profi mediációt kérsz.
    3. Megvárod a verekedős gyereket ovi után, és a fülébe súgod, ha még egyszer verekszik, el fogja vinni a réz…na, tudjátok melyik bagoly.
    4. A te gyereked verekszik.
    5. Az én gyerekem nem jár oviba!
  7. Kamasz gyereked a Szigetre vágyik. Hogyan reagálsz?
    1. Még mit nem, ennyi pénzért….???
    2. Még mit nem, ki tudja mi történik ott veled…!!!!!
    3. Menjél fiam…..dolgozni oda, egész jól fizetnek!
    4. Fellépő/technikus/szervező vagy ott, a gyereket babakocsis kora óta viszed.
  8. A gyereked berúg az érettségi banketten, vagy a most már szokássá nemesedő „after” eseményen.
    1. Elsunnyogsz érte kocsival, majd másnap hosszabb prédikációt tartasz a felnőtt élet felelősségéről.
    2. Te jó ég, leitatta valaki a gyereket! Magától sose csinálna ilyet!
    3. Miután hazavánszorgott, részletesen elmeséled neki saját érettségi berúgásod történetét, azzal spékelve, hogy azóta tudod a mértéket - vagy azt, mit nem szabad és mit érdemes meginni.
    4. Ő hoz haza hajnalban a kocsmából, ahol ünnepelted az érettségijét.

Eredmények:

Többnyire „1” válasz: Gratulálunk, Ön egy klasszik, ún. „megkomolyodott” felnőtt, amelyik mindig a legpraktikusabb vagy hasznosabb megoldást választja. De ugye nem vesztette el teljesen a humorérzékét?

Többnyire „2” válasz: Gratulálunk, Ön a kisded érdekeit vagy a kisded számára legkényelmesebb megoldásokat választotta. Azért felnőttként majd biztatja az önálló életre is, ugye?

Többnyire „3” válasz: Gratulálunk, Ön nem felejtett el anyaként se önmaga lenni. Azért van ott (többnyire) egy gyerek is!

Többnyire „4” válasz: Hát, végülis jogosítvány autóvezetéshez kell, gyerekneveléshez nem…Ugye mindenki életben van még mindig?

Többnyire „5” válasz (ahol van): Gratulálunk, Önt teljesen megette a szerep – pedig ha a gyerek felnő, akkor se érdemes üres lufiként szétpukkanni hirtelen.

Vakmacska