Hogy meséljek neked az elmúlt két évről? Kezdjem a babaillatú, ámde baromi fárasztó pár első hónappal? Vagy a születéseddel? Vagy onnan kezdjem a mesét, ahonnan az életemért küzdöttem?

Mi a legmeghatározóbb az elmúlt két évben? Múltkor apád vállára dőlve kicsúszott a számon, hogy életem legboldogabb két éve volt. Dehát drága én, két műtéttel, kilenc kemóval magam mögött, biztos ez?

Meséljem azt, hogy amikor a műtétre vártam, akkor a szobatársaim a nyugtatót ették (remélem hatott, azóta is sokat gondolok rájuk), én fejtem és fejtem a tejet, mert nem voltam tőled távol még 3 óránál többet. És az intenzív osztályon is, miután felültem (24-36-48 ? órával később) akkor is ez volt az első dolgom, így, bár te nem tudtál róla, még a testem is rád gondolt akkor.

Meséljem azt amikor az orvosi várókban ülök egy "ítéletre várva" mindig azt mondom, bárcsak mehetnénk már – mindegy, hogy hogyan – haza hozzád? Mesélek én sok mindent összefüggéstelenül, aztán jövőre folytatom, mert az anyád már csak ilyen érzelgős, és, ha eljön a születésnapod, számot vetek az életünkkel.

Szóval emlékszem egy pillanatra, amikor egy naposan felemelted a fejed és rámmeredtél, hogy "Ismerlek...". Napfényes, levélhullós, lassú, tejszagú szimbiózis volt a mienk. Én adtam, te vettél, én ettem, te híztál, altattam, aludtál, ahogy nevettél, én sírtam. Fáradt voltam, és boldog. Minden nap megismertem valamit belőled és sokkal többet a világból. Lelassultam, figyeltem a természetet, olvastam. Azt éreztem hazaérkeztem. A karomban voltál, a túlcsordult a szívem, nyitva volt az elmém, egy pillanatra minden érthető volt, minden egésszé vált. Aztán "Minden egész eltörött".

Egyre nehezedő súlyod tarottam töretlenül a kezemben. Azt hittük, meghalok. Ott feküdtél előttem a játszószőnyegen és tudtam, hogy vagy rád mosolygok és azt mondom, hogy mindent megteszek, hogy megismerhess, vagy feladom. És azon a napon a kapcsolatunk mellett döntöttem. És azóta minden nap. Voltak esték, amikor úgy feküdtem le, hogy nem tudom, hogy holnap is megígérem azt neked, hogy "ma itt leszek".

Először az orvosok mentették meg az életem, én passzívan részt vettem abban, hogy szamurájkarddal kettévágtak. Majd amikor a lábamra álltam pár nap múlva, éreztem az illatod. Behoztak a kórházba egyszer-egyszer, és már ott elkezdtem megtanulni, hogy a párásodó szemű külvilágot ki kell zárnunk, mert, ha negyedóránk van akkor azt a negyedórát töltjük meg tartalommal.

Amikor hazaértem hozzád, csak arra kellett figyelnem, hogy amikor az ölembe tesznek, ne rúgj bele a sebembe. Aztán megtanultam, hogy tudlak térdből felemelni, mindeközben orvostól orvosig jártam és várókban izgultam. A leleteim még mindig abban a mappában hordtam, amiben pár hónappal azelőtt még a rólad készült ultrahang képek voltak. Fél napokat töltöttem kórházban, majd mindig egy hetet vonszoltam magam melletted. Csak ne hányj a játszótérre! - mondtam magamnak sokat és még sok hasonló szürreális mondatot.

Mikor kezdél mászni? Mikor álltál fel, indultál el? Valamikor akkor, időben. Ha visszaszámolok, meg tudom mondani, de akkor és ott nem volt fontos, működtél, egészséges voltál. Ettél, ittál, aludtál, éltél, fejlődtél. Minden hónapban volt egy hétvége, amikor semmi sem fájt, olyankor utaztunk, kirándultunk, gyűjtöttem az élményeket veled. A bakancslistám nem állt sok tételből, de annál merészebben kezdődött: felnevelni téged!

A gyógyulásom nem haladt a terveim szerint, emiatt többször intézményt és orvost is váltottam. Elérkeztem egy mélypontra. Nem volt tovább út. Aztán minden orvosi előrejelzést meghazudtolva nagyon-nagyon intenzív lelki támogatás mellett mégis találtam egy ösvényt, ami kivitt a – mit írjak ide? - pokolból?

Innen felfelé ível a történetünk, bébi. Ahol a kezdet még a szőlőtőkére hányós anyád. Életünk első családi nyaralása azért emlékezetes még nekem, mert akkor volt az első olyan nap a műtét óta, amikor nem kellett lefeküdnöm napközben aludni. Az utolsó kemónál már rutinosan öklendeztem a vécén, hogy most utoljára. Reméltem és azóta is ezt remélem.

Az első születésnapod mérföldkő volt mindnyájunk számára. Innentől minden vizsgálat előtt kergül csak meg anyád, de amúgy éljük a mindennapjainkat, nyugalomban (már amennyire egy kétéves mellett nyugalom van), örömben, hálával telve.

Mindig elképzeltem, hogy mit fogok szólni, amikor kimondod a nevemet, de te nem vagy ilyen romantikus alkat, hónapokig csak "apát" mondtál, majd szemtelenül Anya-banya lettem. Felfelő ívelő történetünkben vannak még vargabetűk. Ilyen mikor még visszaéltem a kórházak vendégszeretetével, és egy kemó mellékhatás miatt még egy műtéten átestem, de ilyen apróságokon már nem akadtunk fenn. Szép lassan hajam is lett, meg túlsúlyom is. A nevetést meg bármikor elő lehet csalni belőlünk, csak néha lep meg engem a félelem, de ezt remélem, elnézed nekem. 

Mivel testvérrel nem tudok szolgálni, ezért ajánlom magam, drágám. Minden tervemet veled élem ki, téged tanítalak,  neked mesélem, "belédfeledkezem, veled utazom". Aztán, tudom jön már:" Anya, ne puszilgass!" És a kiadós veszekedések olyan kérdésekről, hogy veszel-e esőkabátot, ihatsz-e a fürdővízből nem kerülnek ám el minket. De minek is éljen az ember fél gőzzel, ha élhet igazán is?

Odáig vagy a kisbabákért, mindig mondod, hogy "Babát kezembe!", hidd el béjb, nekem is jól esne, de ezen tegyük túl magunkat. Maradunk hárman, ne gondoljunk arra. Arra a másik világra, amelyikben te báty vagy és zrikálod az öcsédhúgod. A kinőtt ruháid majd a haverokon lesznek spenótfoltosak és a hordozódat is lassan tovább adjuk, hátha kapunk cserébe egy gumicsizmát valahonnan.

Anyád szívét meg ne féltsed, amikor már nagyon sírna egy baba után, mindig eszébe jut, hogy baba nincs, de élhet. És itt vagyunk. Ma itt vagyok. Te meg kettő éves lettél, tudod, gyertya, torta, markoló!

Hogy meséljek neked az elmúlt két évről?
Mit fogok mesélni háromról? 
Mit fogok felelni a hamarosan záporozó kérdéseidre?
Elő kell állnom a hiteles, jövőbe néző, remélő válaszokkal. Ígérni szeretnék neked rengeteg mindent, de ma csak annyit mondok, hogy ma itt vagyok és örülök veled. Isten éltessen!

Pirosbetli

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?