Kicsi lányom elmúlt hároméves. Cirka egy éven keresztül hallgatta az oviról szóló történeteket, mennyi gyerek van ott, és milyen jó lesz ott, és amikor majd naaaagy hároméves lesz, mehet oda ő is. A háromévesem januártól ovis. Kihúzott mellel, büszkén mondom: kiegyensúlyozott, gyönyörű, okos kis tornádót neveltünk belőle közös erőfeszítéssel.
Nem akar oviba menni
Nem volt egyszerű, de sikerült figyelembe vennünk az ő igényeit, kialakítanunk egy mindenkinek alkalmazható életritmust, és egy jól működő bizalmi kapcsolatot. Most ugye márciust írunk. És kicsi lányom utálja az ovit. Minden este lefekvéskor remegő hangon kérdezi, hogy másnap megyünk-e. Sírva alszik el. Másnap sírva kelünk.
Kergetőzünk a lakásban fertályórácskát, és egyszer csak valahogy felöltözünk. Bemegyünk az oviba, átöltözünk, felhúzzuk a benti cipőt – ekkor rendszerint rólam már patakokban folyik a víz. Az óvónő lefejti rólam a gyereket. Ő ordít, anya ölébe akar menni – mint amúgy mostanában mindig, ha nem oviban vagyunk is. És a legújabb: álltó helyében bepisil bugyiban. A pelus nálunk éjszakára még kell, mert a gyerek több folyadékot iszik, mint némelyik felnőtt. Abba újabban bekakil, azt felfedezvén belenyúlkál. Csecsemőkorában nem vetemedett ilyenre. A szobatisztasága sem új keletű dolog. Éppen ezek miatt a dolgok miatt gondolom, hogy nem szimpla beszokási nehézségről van szó. A gyönyörű, szívvel-lélekkel nevelt, önálló és karakán gyerekemből két hónap alatt egy agresszív, verekedős, kiabálós, hisztis kölök lett, akit én nem ismerek, és nem is áll szándékomban sokáig megtűrni. Na, nem szándékom kirakni a kutyák mellé, ahogy rárezzentettem, de ezzel a helyzettel valamit kezdenem kell.
És lövésem nincs, hogy mit.
Ugyan fél évig jártam a vezető óvónő nyakára, hogy felvegye az amúgy a körzetbe tartozó gyerekemet, de ott tegye magáévá a ló, ez legyen a legnagyobb bajom, csak a gyerekemnek jó legyen. Mert érzékelhetően neki most nagyon rossz valami. Ez nem "nem szeretem az ovit", ez "anya, ne vigyél oda, mert félek" érzés inkább.
Én is fáradok
Reggel 9 órára én fáradtabb vagyok, mint ha egész nap szenet lapátolnék. És cseppet sem vagyok előrébb azzal, hogy a gyerek ott van az oviban. Délután megyek érte, akkor két variáció van: vagy meglát és sírva fakad, mennyire hiányoztam, vagy meglát és rohan hozzám, és össze -vissza puszilgat. Megjegyzem: egyik sem volt rá jellemző eddig. Nem volt kifejezetten anyás, nem lógott rajtam soha. Imád és én is őt, de rendkívül önálló pici kora óta, ezt az óvónők is megerősítették.
Kicsit úgy érzem, mintha szeretettel terelgettem volna egy kis lényt a megfelelő irányba, figyelve, milyen hatással vannak rá a dolgok és segítve őt, amikor kéri. Most pedig ebbe belerondítanak olyan emberek, akikkel nem óhajtok ilyen szintű családias kapcsolatban lenni, mert nagyon nem jó példát mutatnak a gyerekemnek. Ő ezt baromira nem érti, és össze van zavarodva. Itthon úgy beszél velünk, mint valami kis diktátor, parancsolgat, kiabál, összevont szemöldökkel és csípőre tett kézzel fegyelmez, holott ezt eddig nem tette, és itthon nem is láthatta. Csúnya hangsúlyokat használ, és igazából nem is artikulál olyan tisztán, mint eddig. Magyarán a gyerekem visszafelé fejlődik, nem előre. Most egy nap alatt jelentős javulást értem el, de ez nekem nem hiányzik az életemből, hogy más idiótaságát minden héten kiparancsoljam a gyerekemből, aztán kezdjük elölről az egészet.
Anyabanya
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
