gyereknevelés alvás

Létezik az ideál optimál állapot. Ami szerint a nagy gyerek alszik a saját szobájában, a mini gyerek a mini ágyban a mini hálószobánkban, mi meg a saját ágyunkban. Álom, álom, édes álom. Nem mondom, hogy nem volt erre példa valaha, de az oly elenyésző alkalommal történt meg, hogy ezt be sem számítom a variációk sorába.

A mini gyerek mini ágyát hamar kivittük magunktól, mert teljesen feleslegesen foglalta a helyet a félhálószobánkban, alig tudtunk odasasszézni az ágyunkhoz. Némó csak akkor aludt benne, amikor meg sem kellett volna még születnie szegénykének, és világát se tudta. Amint a papírforma szerinti születést elérte a kis Bóbita, kinyílt a csipája, minket az ujja köré csavart, és máris ott feküdt az ágyunk közepén, mi meg két oldalról mellette. Nem mondom, hogy megbántuk. Mindenkinek egyszerűbb volt, hogy a bébit beraktuk magunk közé, Némó ugyanis botrányosan alszik.

Éjjelente 8-10-szer is fent van, és könnyebb csak odafordulni hozzá a cumit vagy a cumisüveget a szájába dugni. Kétszer-háromszor tej kell neki, kétszer-háromszor a cumi, kétszer-háromszor brékel egy kört, kétszer-háromszor meg nézek ki a kamerából, hogy miazistenért sír, ráadásul úgy, hogy közben alszik. Egy felnőttet néhány éjszaka alatt kicsinál. Így kezdtünk el rotálódni mellette. Kiköltöztünk a párommal a hálószobáNKból, mert miért csinálna ki mindkettőnket egyszerre, ha elég egyikőnket is. Hipp-hopp a nappali kanapéján kötöttünk ki. és felváltva zombiztuk át az éjszakákat a család legkisebb szereplőjével. Így legalább egyikünk kevésbé szívott, mint a másikunk.

Mannuska, a „nagy” gyerek közben kitalálta, hogy ebből a buliból ugyan nem marad ki, és beköltözött Némó mellé a nagyágyba, úgy, hogy kirobbantani sem lehet onnan szerintem évekig, bár ez a mi helyzetünkön nem módosít sokat, nem is forszírozom. (Egyelőre. Annyit ugyanis számít, hogy így Mannuska sem alszik mélyen, estére már vérben forog a szeme az álmosságtól, de nehogy már hamarabb feküdjön le este, mint az öccse, aki van, hogy 11-ig húzza, pedig napközben már csak egyszer alszik.) Titkon én szeretem, hogy együtt alszanak, mert annyira összegyűlik éjszakára ott a gyerektisztaság hullám, hogy öröm benne fürödni, amikor bezombizok Némóhoz.

No, a variálás azzal kezdődött, hogy újból szükség van nagymama segítségére háromhetente legalább egy hétre, mivel én nem mindig vagyok gyerekbarát állapotban a kemoterápiás kezelések után. Ezzel jött a lavina. Nézzük a tényezőket, amelyek oly lényegessé emelték a kérdés súlyát ágyneművel a kezemben, azaz, kinek hol ágyazzak, ki hol alszik ma este?

Kivagyok a kezeléstől, muszáj normálisan pihennem, átmegyünk a párommal az irodába aludni. Nagymama viszi az éjszakai gyerekvigyázást a nappali kanapéjáról, vagy a nagyágyból vezényelve.

Jobban vagyok, éjszakai gyerekfelügyeletet még nem tudok vállalni, de szeretnék a gyerekeim közelében lenni éjszaka is. Ilyenkor én fekszem a kanapén a nappaliban, mint egy odadobott hasábfa, és nagymama vagy a párom dugdossa Némó szájába az aktuális nyugtatót.

A párom kivan, elfáradt az éjszakázástól, muszáj normálisan pihennie, átmegy az irodába aludni. Én vagy megyek vele, vagy benn maradok a házban.

Nagymama is elfáradt, a mini kicsinálta, muszáj aludnia egy-két napot normálisan, átmegy az irodába aludni. Ilyenkor mi szabadon választunk a nappalis kanapés/földes, vagy négyen-a-nagy-ágyban alvós megoldások közül.

Jön apukám látogatóba, és kinn alszik nagymamával az irodában, vagy ha nagymama látja el az éjszakai őrjáratot a házban, benn alszik Mannuska szobájában a földön, mert neki még egy éjszakára sem kényelmes a nappalis kanapé, a „nagy” gyerek ágyában meg nyilván nem fér el.

Mannuska velem szeretne aludni kettesben – megállapodtunk, hogy van néha ilyen anya-lánya kiváltságunk – így kimegyünk az irodába. Benn a házban ilyenkor mit bánom én, ki hol alszik.

Mannuska az apukájánál alszik, így mi választhatunk a férjemmel, hogy bemenjünk-e minimanó mellé aludni (közösen zombizni) mint hajdanán, vagy hagyjuk az egészet és… költözzünk el Alaszkába… ahol igazából ugyanígy folytatódna minden, csak bekenném fókazsírral a gyereket, hátha az segít, mert több ötletem már nincs, hogyan tudna a család normálisan aludni.

Kata

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?