Ismét a fedélzeten, pár napig nem voltam jelen, és kivételesen nem az ilyenkor szokásos temető-rokonlátogatás miatt. Most viszont itthon, és elgondolkodtam: ez az első év, amikor nem veszek részt közvetlenül szülőként az úgynevezett állami közoktatásban. De emlékszem ezekre az évekre, és felteszem a kérdést: kinek a gyereke kapott házi feladatot?
Az elmúlt öt napban szándékosan nem foglalkoztam semmivel, amivel általában szoktam – nem voltam ott, és a fejemben futó szokásos programokból is többnyire kicsekkoltam. Digitálisan a legszükségesebbekre, vagy az épp akkor aktuális dolgokra koncentráltam, és teljesen mást és máshol csináltam, mint szoktam – már épp ideje volt. Ahogy néha valószínűleg a gyerekeknek is jót tesz – a saját kamaszaimnak se ártott, úgy látom.
Persze ára volt – előre dolgoztam sok mindenben, vagy tudomásul vettem, hogy pár ügyben most nem lesz előrelépés, majd később kell behozni ezeket. Elmaradt pár hagyományos program is, de évtizedeken át talán csak a Covid-időszakban fordult ilyen elő. Szóval nem gondoltam, hogy öt nap kiesés tragédiát jelentett volna bármilyen feladat elvégzésében.
A házi feladat azonban visszarántja a gyereket a dolgos hétköznapokba. Kiránduláson, utazáson ezeket nem lehet csinálni – nem ezért megyünk oda!- vagy kellemetlenül oda nem illő lesz. És főleg: akadályozza a kizökkenést, pihenést, ami az ilyen időszakok előnye.
Persze értem én, hogy talán így kevésbé rohanva lehet lemaradásokat ledolgozni. Egyenletesebben eloszlatni pár feladatot. Begyakorolni olyasmit, ami máskor kevésbé lehetséges, és az alaposság később kifizetődik. Vagy mit tudom én, készülni kell felvételire, negyedéves összefoglaló dolgozatra, már kimaradt időszakot kell pótolni, korábbi osztálykirándulás, erdei iskola, témahét, akármi.
Ezzel együtt, borzasztó lett volna úgy tervezni ezt a hetet, hogy de közben még dolgozni kell, talán otthoni körülmények közt, vagy akár egy utazás során. El se bírtam volna képzelni, hogy hazahozzak munkát, amivel a szabadságom napjai alatt kéne foglalkozni, vagy hogy valamit így pótoljak, ami nem fért bele a munkaidőmbe. Nem egészen azonos persze az iskola meg a munkahely, de azért valamilyen hasonlóság mégis van – a felnőttekre általában elítélően nézünk, ha hazahozzák a munkát, vagy hétvégén a család helyett valami szakmai feladattal foglalkoznak rendszeresen. Akkor a gyerektől vajon miért követelik meg annyi helyen, miért lett ez „normális” – főleg úgy, hogy most már felső tagozatban is rendszeresen hat óra van minden nap, esetleg nulladik óra, plusz esetleg felkészítő, különóra, más, tanulással összefüggő elfoglaltság.
Mondom, mi kicsekkoltunk a közoktatásból is mostanra – tehát lehet, hogy a többség már leszokott a szünidei feladatokról, nincs a szünet utáni első héten témazáró dolgozat, nincs hétfőre meg keddre beadandó, vagy feleltetés egy hét kihagyás után. Én most épp nem tudom. De azt igen, hogy korábban elég sokszor hallottam sok gyerektől ezt, változatos magyarázatok születtek, épp miért volt erre szükség.
És vannak az egyéni élethelyzetek, amikor valakinek tudomásul kell vennie, hogy a többieknek ez most a pihenés meg a kizökkenés ideje, de neki pont most pont nem, és majd fog ő is pihenni, csak valamikor máskor, mert valami fontossal kell épp most foglalkozni.
Szóval, van nálatok házi feladat? Hogy birkóztok meg vele?
Vakmacska
