Tegnap futótűzként terjedt el a neten: egész városok költségvetését, kisemberek megtakarításait is magával rántotta egyelőre a Buda-Cash bedőlése, mivel az MNB a csoporthoz tartozó bankok működését is kockázatosnak ítélte, és maximum 60 ezer Ft-ot enged kivenni az egyébként legálisan ott tartott pénzből – ami tehát nem tőzsdei számlán, értékpapírban volt, hanem egyszerű bankszámlapénzből. A kialakult helyzetről itt és itt (meg máshol, pl. itt) lehet bővebben olvasni.

A vétlen károsultak közt van a Bezzegen többször megírt Igazgyöngy alapítvány. Az alapítvány – teljesen szabályosan – ezen a számlán tartotta a magánadományokat, a pályázati pénzeket, innen fizetett nyersanyagot, ösztöndíjat, csekélyke bért a munkatársaknak, innen működött minden szociális projekt a hímzős SZUNO-tól a biobrikettig, a kiskert-támogatásig, a művészeti vagy tanulást segítő akciókig. Egy bizonyos határig nyilván kárpótolják őket, csak addig befagy minden tevékenységük, a megtakarítással nem rendelkező munkatársak pedig kétségbeejtő helyzetbe kerülhetnek, de bajban a szigorú elszámolású és ütemezésű nemzetközi projektek is, és persze ki tudja, a NAV és az egyéb hatóságok meddig lesznek türelmesek.

L. Ritók Nóra kétségbeesett írására sokan megmozdultak, köztük ennek a blognak az írói és olvasói is. A helyzet nem kicsit súlyos, rövid és hosszú távon is.

„Az iskola üzemeltetéséhez nincs anyag és útiköltség, hiába a sok örökbefogadó támogatása, a pénz ott van a számlán, hozzáférhetetlenül. Az alapítvány működtetésére szánt adományok is elérhetetlenek, nem tudjuk kiváltani a gyerekgyógyszereket, kiosztani az ösztöndíjakat, hiába fogtak össze emberek, cégek, hogy segítsék a munkánkat. A mai telefonok már erről szóltak a segítség kérőknek: nem, sajnos nem tudunk segíteni, mert nem férünk hozzá a számlánkhoz. Persze ők nem értik ezt. Hogyan is értenék, mikor mi sem értjük, mi történik itt?

A pályázatok? Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz a folytatással. Az alszámlákon a legtöbb pályázat előfinanszírozása ott van, a legtöbb egy összegben, beragadva, benne bérek, programok költségei, útiköltségek, anyagköltségek. Hazai és külföldi pályázati támogatások is, melyeket mindig nagyon pontosan tervezünk, hogy a folyamatos működést biztosítani tudjuk. Most minden megállt. Vajon elfogadják-e, hogy nem rajtunk múlik a megtorpanás, megállás? És mi lesz a hatásával? A mi fejlesztéseink sikerének titka a folyamatosság, ami most előre nem látható ideig fel van függesztve.

Az utóbbi évek takarékos működésével felhalmozott pénzből most indítottunk volna egy nagyobb beruházást, a jövő héten írtuk volna alá a szerződést a sáfránytermesztés beindításáról, és kellene fizetnünk a hagymákért. Most ez is kútba esett. A hagymákat hamarosan a földbe kellene tenni, különben veszítünk egy évet, esélyt vesztve az előrelépésre. Erre spóroltunk már rég, ebben vannak még benne a szociális innovációért kapott nemzetközi díjaink, a nem címzett céges támogatások, ebből akartunk fejleszteni, munkahelyet, jövőképet adni a nyomorúságban. Ha a bankok bedőlnek, ezeket a spórolt pénzeket valószínűleg sosem látjuk többé. A kártérítési limit a 16 pályázatunk összegével kb. azonos, vagyis azokhoz majd valamikor hozzájuthatunk, de a spórolt, fejlesztést szolgáló pénzeket elnyeli a csalások miatt létrejött helyzet.”

Az alapítvány mindenesetre létrehozott ma reggelre egy új számlaszámot, új banknál, hogy legalább a jövő befizetéseit biztosítsa, és legyen hely, ahová bármilyen civil, magánszemély vagy intézmény gyorssegélyt tud nyújtani. Ha valaki képesnek érzi magát akár pár ezres adomány nyújtására, esetleg hirtelen SZUNO terméket rendelne (igen, ez is segítség, vegyünk meg mindent készleten, én egyébként is veszem, mert szép és jó), akkor ide tegye:

Bank neve: Hajdú Takarék Takarékszövetkezet
Bankszámlaszám: 60600242-11113034
IBAN szám: HU30 6060 0242 1111 3034 0000 0000
SWIFT kód: TAKBHUHB

Mit mondhatok? Tudom, egyikünk se hunyó az ügyben, se nem felelős. De mégiscsak a Vincentblog egyik kommentelőjével tudok egyetérteni, aki azt írta az ott is közzétett számlaszám alá:

„Osszátok és támogassátok. Ne várjunk arra, hogy valaki helyettünk megcsinálja az országot.”

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?