Este lefektettem a három gyereket, a férjem még nem ért haza a munkából. Erzsó (5 éves) az esti mese, ima, szokásos két altatódal után a távolodó hátamnak kezdett nyafogni, hogy „de még azt is énekeld el, hogy Aludj el mamának!”
Visszafordultam, mondván az ilyen sírós-hisztis-követelős hangvételre szokásos választ: „Erzsó, már énekeltem kettőt, nincs késő, beleférne az a másik három, de TUDOD, HOGY HISZTIVEL NEM ÉRSZ EL SEMMIT, AMÍG HISZTIZVE KÉRED, BIZTOS, HOGY NEM TESZEM MEG.” Ezzel elhagytam a terepet.
A nagybetűs rész az, amire nagyon próbáljuk ránevelni őket, kérjenek, és az ésszerűség határain belül kapnak is, akár kivételes dolgokra is rávehetők vagyunk, de nem hisztivel. Ha hisztiznek, akkor még a könnyen megtehető kívánságok sem teljesülnek. Azért persze itt is megvannak a gyengeségeim, társaságban, templomban, extra fáradtan vagy csak lágyszívűségből néha következetlen vagyok.
Negyedóra múlva Erzsó benyitott a nagyszobába. Ugyanazon a hisztis hangon követelte az éneklést. Mondtam neki, hogy ez még mindig hiszti, amivel nem ér el semmit, és nem is értem, miért nem kér meg rendesen, miért gondolja, hogy erre hallgatni fogok?
Erre a sírást mintha elvágták volna, „végre egy értelmes kérdés, amire válaszolni is lehet” – csillant meg Erzsó szemében. És válaszolt:
„Mama, hisztivel mindenki másnál mindent el lehet érni! Csak nálad és a Papánál nem. De a Mamácskánál, Papácskánál, Nagymamánál, Nagypapánál, az óvónéniknél, gyerekvigyázó Mónikánál, és mindenki másnál használ a hiszti! Az óvodában még gumicukrot is adnak érte!”
Széllel szemben... Biztosítottam róla, hogy mi hajthatatlanok vagyunk hisztiügyben, és akkor is fontosnak tartjuk, hogy megtanuljon uralkodni az indulatain, ha máshol, másnál ez is működik. Vagy pont ez működik jól.
Hozzáteszem, hogy itt nem a háromévesek dackorszakos hisztijéről van szó, nem is elkeseredésről vagy haragról. Egyszerűen el akarta érni, amit kitalált. Ehhez próbálunk alternatív kifejezési módokat tanítani a gyerekeknek, lehet kérni, megbeszélni, lerajzolni/levelet írni, a zokogást hagyjuk meg baj esetére. A szép nyugodt, udvarias kérésére elénekeltem a kért dalokat.
Később elmeséltem a férjemnek, jót nevettünk az eseten, de megegyeztünk, hogy így még fontosabb, hogy mi tartsuk a saját szabályainkat. Nem várhatjuk, nem is várjuk a többi gyermekeinkkel foglalatoskodó felnőttől, hogy kőkeményen kiálljanak a síró-rívó kicsikkel szemben, nyilván sokkal gyorsabban vége a kényelmetlen helyzetnek, ha engednek nekik. De döbbenet, hogy milyen tudatosan használják ki ezt a gyerekeink, főleg Erzsó. Okos.
Ti hogy egyeztettek a gyerekeitekkel foglalkozó többi felnőttel? Mit mondotok a hisztit már tudatosan alkalmazó gyerekeknek?
Mályva
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
