óvodások erőszak óvónő

Tavaly májusban költözés előtt álltunk, és az új helyen a körzetes óvodába szerettük volna átvetetni a kisfiamat. Beadtuk a kérvényt, de nem sikerült. A korábbi körzetes óvodába vették fel, vegyes csoportba. Erről az óvodáról annyit tudtunk meg előzetesen, hogy nem szeretik a szülők a gyerekeket idehozni, mert az óvónők nem kezelik a gyerekek közötti agressziót. Rémtörténeteket is hallottam, meg magas szintű protekcióval való átvételeket.

Ősszel elkezdődött az óvoda, eleinte lelkesen járt a kisfiam. Majd elkezdett bepisilni az akkorra már éjjel-nappalra szobatiszta, 3 és féléves gyerek, és szélsőséges hisztijeleneteket produkált. Egyik este elmesélte, hogy rendszeresen bántja két vele egykorú fiú, hátulról fejbe vagdossák, meg rugdossák, hogy álmából arra ébredt, hogy fejbe vágja az egyik gyerek. Szóltam az óvónőknek többször is, azt mondták, tudják, hogy van ez, és odafigyelnek a kisfiamra.

Közben minden nap éjszakába nyúlóan fent voltunk, mert nem tudott elaludni attól, hogy másnap oviba kell menni. Reggel mentek a nagy hisztik, hogy nem akar menni. Tele poharat vágott a falhoz.

Az egyik gyerek, aki a kisfiamat bántotta, egyik nap megrugdosott egy kislányt az asztal alatt. A kislány innentől nem akart oviba járni. Három hét múlva a kislány családja a rugdosós kisfiút és az apukáját késeléssel, rugdosással fenyegette az óvoda előtt. A kislányt eltanácsolták egy másik óvodába.

Folytatódtak a bántások, sokszor szóltam az óvónőknek, majd egyik nap kérvényt írtam az óvodaigazgatóságra. Leírtam az esetet, meg azt, hogy ez már a harmadik kérvény, illetve hogy a jelenleg körzetes ovink a házunk előtt van, vegyék át. Az egyesített óvodaigazgatóság vezetője letelefonált az óvodába, ahol az óvónők elmondták neki, hogy van agresszió, de nem nagy mértékű, ők ezt kezelik. Az óvodaigazgatóság ebbe belenyugodott, és nem vették át azzal, hogy nincs hely, de ő lesz a következő, akit átvesznek.

Van egy zárt Facebook oldala a csoportnak, oda leírtam az esetet, és a szülők segítségét kértem, hogy szülőin beszéljük meg.  A két bántó gyerek szülei nagyon kiborultak, a szülőin az egyik gyerek anyja sírni kezdett és bocsánatkérést követelt tőlem. A másik gyerek apja pedig a kisfiam apukáját akarta kihívni a csoportszoba elé, hogy ketten rendezzék le az ügyet. Az óvónő elmondta, hogy minden gyereket érint az agresszió a csoportban, mert minden gyerek részesül a bántásból, és felszólította a szülőket, hogy gondolják át a nevelési elveiket.

A bántások továbbra is folytatódtak. Kb. egy hónapja a kisfiamra az egyik nagyobb gyerek ráugrott, és megszorongatta a nyakát. A nyaka körül pirosan látszottak az ujjnyomok, és egy kis seb is volt a körméből fakadóan. Aznap volt a húsvéti ünneplés is, mi nem tudtunk róla, hogy lehet kölnit vinni, mert nem tájékoztattak. A legtöbb fiúnak volt kölnije, az én kisfiam azt mesélte, hogy ő a szőnyeg szélén ülve nézte végig, hogy a többiek locsolnak, és nagyon szégyellte magát, hogy neki nem volt mivel locsolni. Utána jött a nyakszorongatás. Az óvónő nyomatékosan mondta, hogy másnap reggel szól a szülőnek. Ez elmaradt, és a nyakszorongatás megismétlődött.

Közben a folyosón értesültem egyik nap, hogy az óvónő a csoportszobában videózta az egyik gyereket, és elküldte a felvételt a szülőnek e-mailben. Az anyuka megmutatta a felvételt, és a felvételen az én kisfiam is szerepelt, meg más gyerekek is, az én beleegyezésemet nem kérték a küldéshez. A nyakszorongatás és a videó miatt fényképpel dokumentált panaszt tettem írásban az óvodavezetőnek. Voltak fogadóórák, a videó részünkre való elkérését kértük, ez megtörtént. Az óvodavezető azt mondta, hogy az óvónők azért nem szóltak a fojtogatós kisfiú szüleinek, mert fontosabb volt nekik a csoportszobai életük.

Az óvónős fogadóórán az óvónő elmondta, hogy sok energiájukat elveszi az agresszív gyerekekkel való foglalkozás, és a többiekre nem marad idő. Beismerte, hogy vannak ezek a bántalmazások a csoportban, azt mondta, ezek a gyerekek zombifilmet néznek otthon, és az amiatti feszültségeiket vezetik le többek között a csoportban a többi gyereken. A segítségemet kérte, hogy hátha tudok valamilyen módszert vagy eszközt, amit alkalmazhatnak. A csoportban 4-5 agresszív gyereket számoltam össze, akik bántják a többi gyereket rendszeresen.

Eközben ugyanez az óvónő azt mondta a többi szülőnek, hogy a zárt csoportfórumba azért nem töltenek fel képeket a gyerekekről, mert én feljelentéssel fenyegettem meg, ami valótlan állítás (a zárt csoportfórumba a felvételek feltöltését az első szülőin aláírásukkal jóváhagyták a szülők, köztük én is). Emiatt engem a zárt csoportoldalon rágalmazó, bántalmazó atrocitás ért több szülő részéről. Kiderült, hogy nagyon mérges rám az összes szülő, mert azt hiszik, miattam nem látnak képeket a gyerekeikről.

A kisfiamat a most körzetes óvodájába a jelenlegi állás szerint ősszel tudják átvenni. Most fontolgatom az óvodavezetőnél magasabb szintű továbblépést. Ha van tanácsotok, szívesen fogadom.

Pipacs

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?