30. hét
Úgy kellett már nekem ez a hét, mint egy falat kenyér! Végre elmentünk nyaralni hármasban, és nagyon jó volt mindannyiunk számára. Végre kiszakadtunk kicsit a hétköznapok körforgásából, egymásra és magunkra is tudtunk figyelni, ami már nagyon hiányzott a korábbi nyüzsgő hetekből.
A hely, ahova mentünk, egy vendégház volt Sirokon, dombok között, és receptre írnám fel azoknak, akik egy kicsit túlpörögtek, akik egy kis csendre, nyugalomra, békére vágynak. A lustán áradó idő, a végtelen csend, amelyet csak a kutyák csaholása tört meg időnként, a levegőben úszó nyár-illat olyan belső békével töltött el, amelyet igyekszem elraktározni magamban a következő hónapokra, amikor majd úgy érzem, hogy fejem tetején áll a világ és én csak sodródok az eseményekkel. De itt most megálltam, befelé, illetve a férjemre és a lányomra figyeltem.
Még mielőtt azt hinnétek, hogy kizárólag a pihenésről és a tökéletes zen-állapotba kerülésről szólt az elmúlt hét, elmondom, hogy azért ne egy „csendesülős” nyaralást képzeljetek magatok elé. A helyszín tökéletes lett volna ahhoz, hogy gyerek nélkül ne csináljunk semmit, de tegye fel a kezét, aki egy 3 és féléves gyerkőccel igazi pihentető nyaralást tud abszolválni! Hát, nálunk sem így történt, azért a napjaink arról szóltak, hogy hogyan fárasszuk le a lányt kellően ahhoz, hogy esténként nekünk is jusson egy kis idő és pihenés mellette. Bár első reggel már hajnali 6-kor kipattantak a szemei, és közölte, hogy ő rögtön biciklizni akar az udvarban és a háziak kiskutyáival akar játszani, a többi reggel nem ébredt fel 8-nál korábban. Igaz, igyekeztünk is tenni arról, hogy jó fáradt legyen és jól essen neki az alvás.
Az idő egyébként tökéletes volt a kirándulásokhoz. Míg családom többi tagja itthon senyvedett a sivatagi kánikulában, mi élveztük a 25 fok körüli hőmérsékletet. A környéken pedig jó pár látnivaló akadt, amiket felfedeztünk és jó pár olyan is, amire sajnos már nem jutott időnk (legalább van okunk rá, hogy miért térjünk majd ide vissza). Természetesen Egerrel kezdtük a túránkat. Megjártuk a várat, igaz, a vezetett túrákat kihagytuk, mivel a lányunk nem lett volna képes végigkövetni. Az egri vár boltjában aztán szembesültünk azzal, mivel jár, ha az ember lánya csupa fiúpajtival van körülvéve: természetesen egy kardot és hozzá illő pajzsot választott magának, hiába mutogattuk végig a babákat és az összes többi játékot, hallani sem akart róluk. Így a mi hercegnő-lovagunknak (így hívja magát) most már megfelelő felszerelése is van a játékhoz.
Aztán az egyik nap ellátogattunk Szilvásváradra, ahol nem hagyhattuk ki a kisvasutat. Számomra furcsa volt, hogy a 800 méterre lévő ősember-barlanghoz nem lehetett felgyalogolni, mivel április óta nem takarították el a fákat az útból, illetve, hogy számos turista-útvonalat lezártak hasonló okokból. Ennek ellenére a környék és a Fátyol-vízesés természetesen gyönyörű volt, a visszafele vezető utat pedig gyalog tettük meg. Útközben egy kis büfénél megálltunk eszegetni, és kiderült, hogy a lányunknak ízlik a pisztráng, legalább annyira, mint nekünk. Mikor visszaértünk, kipróbálhatta a mini kalandparkot, amit nagyon élvezett, kezdve a beöltözéstől, a sisakon át egészen addig, hogy a végén csúszhatott. Itthon a játszótéren is nagyon imádja a mászókákat, most végre kipróbálhatta és tesztelhette a képessége it. Aztán az apjával elmentek a kalandpark mellett lévő Archeo-parkba is, ahol csontokat áshatott, és szintén egy jó órát eltölthettek együtt, amíg én kicsit megpihentem egy közeli padon. A lipicai ménesre sajnos nem is jutott időnk, de legalább lesz újdonság akkor is, ha egyszer visszatérünk ide.
Ha már Sirokon voltunk, ellátogattunk a siroki várba is, amelyet nemrég újítottak fel, és egy igazán színvonalas kiállítást rendeztek be. A lányunk élvezte a vár sziklába vájt barlang-járatait, mi pedig gyönyörködtünk a Mátra és a Bükk látványában. Elmentünk a Kékestetőre is, és az elmaradhatatlan szelfi is elkészült Magyarország legmagasabb pontjánál. Majd a lányunk lefárasztása céljából a közeli kalandparkba szintén ellátogattunk, ahol leginkább a légvár hatalmas torony-csúszdája tetszett Hajninak, és nem tudom, hogy azért, mert egyedül kellett megmásznia hozzá a szinteket, vagy magáért a csúszásért szerette. Mi most kihagytuk, hogy a felnőtt játékokat is kipróbáljuk (én nyilvánvaló okokból, a férjemnek meg egyedül nem volt kedve a kötélmászáshoz), de a lányunk le is kötötte minden energiánkat és figyelmünket főleg úgy, hogy azért nagyrészt a férjemnek kellett utána szaladgálnia, hiába, a 30. héten már nem megy olyan ripsz-ropsz a felugrálás, és időnként elég nehéz tud már lenni a poci, jólesik az ülés.
Szóval nem volt hiány programokból, és akkor még ki is hagytuk az egri termálfürdőt vagy a noszvaji mese-utat, amelyről csupa-csupa jót olvastam az interneten. Meg persze, ha nagyobb gyerekkel mentünk volna, akkor lehet, hogy még pár múzeumot felkerestünk volna, hogy kicsit jobban is megismerhessük ezt a vidéket.
A hét bebizonyította, hogy bár kezdek fáradni meg lassulni, mozgásra szükségem van és jól is esett a szervezetemnek a napi kirándulás. Nem volt se keményedés, se lábdagadás, se egyéb fájdalom, igaz, lehetőség szerint igyekeztem sűrűn beiktatni pihenőket. Amire figyelnem kellett, az az volt, hogy elég sok folyadék legyen nálam, illetve legyen lehetőség mellékhelyiségre menni, ha a szükség úgy hozza. Nem bántam meg, hogy a Balaton vagy az Adria helyett idén egy kirándulós-sétálós nyaralást választottunk, és a környéket mindenkinek bátran ajánlom. De ahogy a nyaralásokkal lenni szokott, túl hamar vége lett!
Gitta
