vers é
Venezuelai kollégáink vannak mostanában, mondja a szemüveges spanyol informatikus mérnök, nagyon boldogok, hogy van munkájuk, nem lőnek az utcán, nem visznek ok nélkül börtönbe, van ennivaló és közellátás, spanyolul ugyanúgy beszélnek, és csak azon aggódnak, mikor hozhatják ki a mamát meg az érettségizni készülő hugit.
Én majdnem lehettem volna egy idegen ország állampolgára. Nekiszaladt a családom pár tagja is, amikor még lőttek, aztán visszajöttek a hetvenes évek elején, de addigra az én szüleim már nem gondolták úgy, hogy engem ki kéne menekíteni, akkorra legalább volt közellátás, és kevesebbeket vittek csak úgy ukmukkfukk börtönbe.
viszem a régen kihízott nacim
viszem a kelet-német származású macim
ezernyi véglet közül a köztest
viszem a Csokonai Vitéz Mihály Összest
ott lesz az ágyam ahova fekszem
elviszem alvókának egy-két régi ex-em
viszem a barnát viszem a szőkét
viszem a felhalmozott kapcsolati tőkét
Valójában kistáskával szaladtak ők is, kistáskával ülünk a fapadosra mi is: valódi csomagot nem éri meg vinni. Megélték ők is, megérjük mi is: elhussan, elszürkül, szétporlik a fejünkben vitt rakomány nagy része is, mint a Kék madár híres jeleneteiben a kék madár, ha megmaradna, akkor néznének rá még csak odaát értetlenül, nem azt látják, amit mi látunk, és egy idő után már mi sem látjuk. Ha kilépsz, lefoszlik rólad egy réteg, mint hagymáról a héja, szokatlan könnyűséget is jelent ez, nincs hozzá közöd, nincsenek dédszülők óta cipelt dicsőségek vagy traumák, a hely egyetlen sarka sem hordoz semmiféle emléket, személyes vonatkozást, az van, ami most van, és persze tanulható, ami volt, de az mégsem olyan, amikor belenősz, mint a fák gyökere a földbe.
Kezdtek és kezdünk hát mindent újra, a nyelvek mellett a szokásokat is, van, amit bölcsebb itthon hagyni, mert amivel otthon előrejutottál, ugyanazért az új hazában a sor végére küldtek, ami itt jutalom, az ott nincs is, ami ott jutalom, az itt nincs beárazva. Már beletanultam, most már golfozni hívnak, mondja az ötvenes orvos mellettem a repülőn, nekem már ezt az ittet kéne újra tanulni, hét éve vagyok ott, azt hiszem még a Brexit előtt beadom az állampolgársági kérelmet.
És mennek azok is, akik itthon se olvasták se Vörösmartyt, se Csokonait, és egyre könnyebb, egyre vékonyabb az a héj. Selena Gomez, Netflix, wifi meg hamburger van a világ szinte minden olyan táján, ahova igyekezni szokás, és ha itthon ötévente jutott el a Balatonra, akkor ezt ezután is megteheti, hozni-vinni nem érdemes, de téged ide-oda röptet az a fapados.
viszem a tutit viszem a gagyit
viszem az otthonkában utcára tett nagyit
megannyi némán átbliccelt évet
elviszem magammal a szentendrei HÉV-et
viszem a bölcsit viszem a temetőt
viszem a csokoládébarna bőrű szeretőm
kicsit a nyarat kicsit a telet
viszem a mindörökké-Moszkva-Moszkva teret
apuka titkát anyuka aranyát
elviszem magammal a Bácskát meg a Baranyát
viszem a Marcsit viszem a Karcsit
elviszem Kenesétől Keszthelyig a Balcsit
viszek egy búval bevetett földet
viszem a pirosat a fehéret a zöldet
elviszem ezt is elviszem azt is
viszem a jófiút de elviszem a faszt is
Mintha valami rejtett tanulság tört volna utat magának: annak lett általában jobb, aki elszaladt. Van ugye ez a felosztása a pszichológiának: ha gyorsan kell dönteni, az agyad ősi, primitív része nem sok alternatívát kínál: harcolsz, feladod vagy elszaladsz. És mi, az ittmaradottak gyerekei 1956 után megtanultuk: a harcosok elestek, vagy felakasztották őket, az elszaladtakból meg azokkal találkoztunk, akik csokit hoztak csillogó Mercedesben, mikor itthon még éveket vártál Trabantra.
Ha zsigerből kéne dönteni, akkor is szaladnánk sokan, ha helyzet lenne: én is rájöttem már az oviban, hogyha verekedéssel kell eldönteni valamit, akkor nekem nem osztottak lapot. A családomban pedig túl sokan tanulták meg a saját bőrükön, hogy a Nemes Ügy szolgálatában az élre állni nem kockázatmentes, leginkább azért, mert a Nemes Ügy ugyan valóban tisztelnivaló, de fújhatod, ha már a táv elején elszivárogtak mögüled a korábban olyan lelkesen biztató társak.
A hőskultusszal amúgy is sántít valami az olyan helyeken, ahol visszanézve az évszámtól függ, hősként vagy árulóként, esetleg közröhej tárgyaként szövegelnek rólad a rádióban. A szobrokat leszarják a galambok, és dicsőség a bevétellel együtt maximum annak jár, aki musicalt csinál belőled, lehetőleg jó sokkal a halálod után, amikor már nagyjából a kutya sem emlékszik az eredeti sztori részleteire. Odakint ez is könnyebb lehet: szerencsésebb zugokban nagyjából ugyanazok a hősök párszáz éve, megtanulhatod őket, ha akarod, a gyerekeidnek már lesz igazodási pontja.
A Nagy Hősi Beszédekből az általam leginkább tiszteltek neve mindig hiányzik. Nem akik előrerohantak a szuronnyal, azok még kevésbé, akik másokat hergeltek ordítva ugyanerre. A Láthatatlan Csöndesek, akik békében-háborúban gondoskodtak arról, hogy legalább háromnaponta legyen friss kenyér, elinduljon a vonat, és megszülethessen az a csecsemő, vagy egy fagyos pillanatban egyszerűen annyit mondtak: „nem”, akármi volt az ára.
Ha elszaladnak, markukban magot visznek, amit tudnak is, hogy fog majd csendben kicsírázni máshol. Ha kitartanak és megmaradnak, vezetik csöndben tovább a vonatot, dagasztják a kenyeret. Nem jelentkeznek érdeméremért, nem mesélik vénségükre ordítva a kocsmában a kiszínezett történetet, csak visznek tovább valamit, ami a világ szerencsés és kevésbé szerencsés zugaiban is ugyanaz.
viszem a bankot viszem a pálmát
elviszem minden igaz magyar ember álmát
viszek egy csontig lelakott testet
viszont az nem kérdés hogy Buda helyett: Pestet
viszek egy szívet viszek egy májat
viszek egy kívül-belül lakhatatlan tájat
naná hogy úgy van ahogy azt sejted:
viszek egy lassú burjánzásnak indul sejtet
viszek egy csúnyán beszopott mesét
viszem a legesleges legutolsó esélyt
ki tudja, lesz-e búcsúzni időm
viszem a Duna-parton levetetett cipőm
mit bánom úgyis elviszem lazán
elviszem gond nélkül a hátamon a hazám
aki ma büntet az holnap lövet
viszek egy mindig újra föl-földobott követ.
Vakmacska
vers és ihlet: Erdős Virág (...zenei módban pedig a Kistehén...)
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
