gyermekvédelem

Nagy általánosságban a skandináv országokról azt gondolják, hogy családbarát, sőt a legjobban családbarát országok Európában. Létezik Norvégiában egy Gyermekjóléti Szervezet, a Barnevernet.  Sajnos a Gyermekjóléti Szervezetről egyre több visszás és megdöbbentő dolog kerül nyilvánosság elé. Talán azért, mert az európai állampolgárok szabad mozgása miatt többen mentek Norvégiába dolgozni, sokan családdal.

Az állami gyermekjóléti szervezetek feladata az lenne, hogy biztosítsák a gyermekek egészséges élethez való jogát. Azonban ezt Norvégiában sajátosan értelmezik. Tevékenységük többek között arról is szól, hogy gyermekeket vesznek el a családjuktól, gyakran azonnali hatállyal és hirtelen. Az indokok különfélék. Az, hogy ez lehetséges főként abból fakad, hogy Norvégiában az állam a család felett áll, és büntetheti a családot a „helytelen magatartásért”. A gyermekeket ilyenkor ismeretlen helyre viszik, és a szülőknek a láthatási joga évente néhány percben merül ki, ahol nem érinthetik meg a gyermeket, a külföldi szülök nem beszélhetnek a gyerekekkel az anyanyelvükön sem.

Néhány ilyen eset, ami nyilvánosságot kapott:

A legutolsó nagy port kavart ügy a Bodnariou család története. A román IT szakembertől és norvég feleségétől öt gyermeket vettek el. Az ok az volt, hogy a tanárok úgy találták, hogy túl keresztényi módon nevelik a gyermekeiket. A két nagyobb lányt (7 és 9 évesek) az iskolában hallgatták ki, a szülők tudta nélkül, és ott a lányok azt mondták, hogy ha otthon tilos dolgot csinálnak, akkor fenékre csapás és fülhúzogatás jár érte. Továbbá megemlítették, hogy a gyerekek nagymamája szerint Isten megbünteti a bűnösöket. Ekkor a rendőrség kiment a családhoz, majd elvitték a lányokat és még két kisebb testvérüket is. A gyerekeket szétválasztották egymástól, külön helyre vitték őket. Hamarosan a rendőrség újra kiment a szülőkhöz és elvitték a négy hónapos legkisebbet is, akit akkor még csak szoptatott az édesanyja. Jelenleg több országban párhuzamos tüntetést szerveznek. A legkisebbet kétszer egy héten látogathatják, a két fiút kéthetente egyszer, viszont a lányaikat nem látták több mint egy éve, azóta mióta elvették tőlük. A gyerekeket a fokozódó tüntetések hatására a norvég állam örökbeadásra engedélyezi.                    

Egy másik család a Michalaková család. A cseh családtól azért vették el a két gyereket még 2011-ben, mert a fiúk azt mondták az óvodában, hogy apa matatott a pizsamájuk alatt. A molesztálás tényét azóta sem sikerült bizonyítani, de a gyermekeket nem kapták vissza, a szülők elváltak, édesanyjuk a gyerekeket évente kétszer 15 percre láthatja. Ide csak cseh nyelvű forrást találtam.

Amy Jakobsen Bjørnevåg- tól 2013 ban a 19 hónapos fiát vették el azért, mert akkor még szoptatta. Nem kizárólagosan, de még szopott is. A fiatal amerikai nő azóta nem látta a fiát.        

Egy szlovák férfitól és hallássérült feleségétől azért vették el a 2 és fél hónapos babájukat, mert a hatóságok nem találták kielégítőnek a szemkontaktust a szülők és a baba között. Volt, akitől a kórházban, szülés után vették el az újszülött babáját, mert a hivatalos szervek túl fáradtnak találták a gyermekneveléshez. A nő azóta is küzd a gyermekéért, akit a kórház óta nem látott.

Sorolhatnám a példákat, rengeteg van, itt egy videó egy tüntetésről a Barnevernet ellen, látjátok, hogy mennyi szülő küzd kétségbeesetten a gyermekéért vagy gyermekeiért, az esély pedig arra, hogy visszakapják őket, nagyon kevés.

A mód pedig, ahogy elveszik a szülőktől a gyermekeket, szívszorító.

Én nem vagyok biztos abban, hogy ép ésszel fel tudnám dolgozni, ha így elvennék a gyermekeimet, ugyanakkor nagyon sok kérdést felvetnek ezek az esetek: kié a gyermek az államé vagy a szülőké, beleszólhat-e az állam a gyermekek vallási nevelésébe, és ha igen, milyen formában. De a legriasztóbb az, hogy a szüleiktől elvett gyerekeket gyakran a vér szerinti szülők tudta nélkül örökbe adják, illetve az intézetekbe kerülő gyerekek gyakran pedofília áldozatai lesznek. Döbbenet, hogy egy ilyen intézmény egy jóléti társadalomban az állam támogatásával létezhet, és gyakorlatilag támadhatatlan.

A pedig, hogy a gyermekek fejlődésére milyen hatással van a családjuk elvesztése, azt hogy ők ezt a traumát hogyan fogják, fel fogják-e valaha dolgozni, az kérdéses.

egyvalaki

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?