Krikett terhesnapló terhesség kismama elesett a kismotorral

14. hét

A szülinapot letudva átfordultam gondolatban a karácsonyra, tervezünk és szervezünk a férjemmel. Az ajándékok többségét már sikerült beszerezni, egy-két apróság van már csak hátra. A menüt is összeállítottuk, a lakásba kikerültek az ilyenkor szokásos dekorációk, bár most nem vittük túlzásba, mert szeretnénk a Nagyot jól meglepni, mennyire varázslatossá válik ilyenkor a lakás. Viszont az adventi naptár kikerült nálunk is, az első nyitások után kissé nehezen értette meg, hogy egy nap egyet nyitunk, azt is csak akkor, ha apa hazaért a munkából, de lassan kezdi megérteni. Szegény férjem tegnap még a cipőjét se vehette le, mert jönnie kellett azonnal naptárt nyitni.

A hét közepe viszont borzalmasan alakult. Épp sétálni voltunk a Naggyal, ahova vittük persze a kismotorját is. Imád motorozni, és így nagyobb távokat is meg tudunk tenni, mert nem fárad el olyan hamar, mintha sétálna, így én is mindig örömmel viszem magunkkal. Pontosabban vittem eddig. Sajnos úgy alakult, hogy ezúttal életében először elesett vele, méghozzá nagyon szerencsétlenül, ugyanis a száját és az állát ütötte be. Különösebben nem aggódtam a szája és a felhorzsolt álla miatt, és most sem teszem, mert az szépen el fog múlni. A nagyobb baj, hogy a fogát is megütötte, méghozzá a felső középső két metszőt. Az egyikből le is törött egy kisebb darab, ez se olyan hatalmas baj, csupán esztétikai jelentősége van, de tejfog lévén emiatt a kardomba nem fogok dőlni, és szerencsére azért annyira nem is látszik.

Viszont attól megijedtem, hogy mennyire sérülhettek meg a fogai, így jobbnak láttam elvinni a szájsebészetre megmutatni a két kis fogacskát. Sajnos egy picit mind a kettő mozog, így most két hétig pépes ételekre lett ítélve és kapott antibiotikumot is. Ez utóbbit magamtól nem adtam volna, de nem megyek szembe az orvosi utasítással. A legnagyobb gond, hogy szopja az ujját. Nem egész nap, sőt, nap közben soha, viszont a szopizással altatja és nyugtatja magát. Nap közbeni alvásánál tudok is figyelni rá, hogy ne vegye a szájába, éjjel viszont nem tudom figyelni állandóan, így aggódom, hogyan tud megerősödni az a két pici fogacska. Most várakozunk, majd a kontrollon meglátjuk, mit mondanak.

Krikett terhesnapló terhesség kismama elesett a kismotorralBezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, itt terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.

Kövesd a Bezzeganyát te is!

Ezen kívül voltunk az orvosomnál is az aktuális terhesgondozáson. Megmutattam a vérvétel eredményemet és a genetikai ultrahang leletemet. Igazából mind a kettő tökéletes lett, így ahogy az orvosom fogalmazott „nem tudok mibe belekötni”. Ez az a mondat, amit szerintem minden kismama hallani szeretne. A hasam ugyan az elmúlt napokban fájdogált, ilyen szúró, megjövős érzéssel, de megnyugtatott, hogy ez is teljesen normális, a méhem megint nő egy hatalmasat. A Naggyal ezek a kellemetlenségek végig jelen voltak a terhességem alatt, gyakorlatilag magnéziumon éltem. Most is csak azért lepett meg, mert ennél a terhességemnél még alig éreztem ilyet, és megmondom őszintén, kicsit féltem, hogy a motoros baleset miatti stressz váltotta ki, mivel a következő napon jött elő a fájdogálás és tart a mai napig is.

Szerencsére zárt a méhszáj is, ha nincs panaszom, legközelebb január elején találkozom az orvosommal. A következő ultrahang pedig január közepén lesz aktuális. Milyen jókor van ez a terhességem, a karácsony és az újév segít elterelni a figyelmem a türelmetlenségemről, vagyis arról, hogy mikor láthatjuk végre újra Mini Pöttyöt.

Krikett

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?