Hoffmann Rózsa azt írja a kormany.hu-n olvasható, az iskolaigazgatóknak címzett levelében, hogy elsőtől negyedik osztályig ha a gyerekek délelőtti órarendjében tornaóra nem szerepel, a délutáni napköziben kell megrendezni ezeket. Mert Hoffmann szerint a gyerekek 80 %-a úgyis napközis.

 

A sulikat arra kérik, gondoskodjanak róla, hogy az igazolt sportolókon kívül valamennyi kisgyerek részt vehessen a délutáni sportfoglalkozásokon és tegyenek azért, hogy azokon örömmel részt vegyenek a tanulók.

 

A kötelező mindennapos testnevelés bevezetéséről amúgy már megszületett a megegyezés, így a 2012/13-as tanévtől az alsósoknak heti három délelőtti és két délutáni testnevelésórát tartanak majd, míg a felső tagozaton egyelőre csak az ötödikeseknél vezetik be a mindennapos testnevelést.

Az az igazság, hogy szerintem is elvitathatatlanul fontos a mozgás megszerettetése, beépítése a gyerekek életébe. Mert mozogni jó és szükséges. De. Bizony, kötözködni fogok. A tornaóráról nekem az alábbiak jutnak eszembe: koszos padló tele hajszálakkal. Négyütemű fekvőtámasz. Körbe-körbe futás, avagy monoton ügetés a koszos linóleumon. Szekrényugrás. Medicinlabda és kislabda hajítás. Kötélmászás. Bordásfalon lábemelés unásig. Utáltam. Mindet. A kötélmászás esetében például közöltem a tanárral, hogy írja csak be az egyest, én oda fel nem mászom.

Mindegyikünk szeretett azonban kidobósozni, ping-pongozni. (Ez utóbbit például a matekteremben. Bizony, nem a tornateremben, hanem matekórán, a tanár saját zsebéből vásárolt két asztalnál. Szünetben mindenki ott játszott. Ezért az egyért tuti megérte matekra járni.)

Nagyon szerettünk kimenni a parkba duplaórán és a játszótéren pörögtünk, meg csak úgy rohantunk, nyargaltunk.

Azóta sem értem, hogy ha a mozgást szeretnék megszerettetni a gyerekekkel, akkor miért utáltatták meg helyette. Rég voltam már iskolás, talán ma már máshogy zajlanak az órák. Remélem, a napköziben kötelező tesióra nem azt jelenti, amire én asszociálok a tornaóra szó hallatán. Remélem, csak annyit jelent: engedik tombolni, játszani őket! Mert az jó. Remélem, de nem nagyon hiszem.

 

Center

 

Forrás:

 

http://index.hu/belfold/2011/08/29/delutani_testnevelest_akar_hoffmann/