Mai posztunkat a szerző bevallottan vitaindítónak szánta - nyilván lesz is vita belőle. De mielőtt embert ölnénk szóban, vagy tömegverekedés indulna, osszátok meg a tapasztalatokat inkább. Mert a posztoló valahogy megélte a saját vajúdását és császárjait, és ebből levont egyfajta következtetést. Eközben például a Császárvonal összegyűjtött tapasztalatai alapján azt is tudjuk már, hogy a szülésekhez hasonlóan a császárok is különbözőek - nem mindegy, mikor, kinél, miért és hogyan. Ti hogy éltétek meg, és miket hallottatok eddig azoktól, akik a környezetetekben császárral szültek?
És akkor következzen maga a poszt:
Belenyúlok a darázsfészekbe. Tudom, hogy a véleményemmel sokan nem értenek majd egyet, de kikívánkozik belőlem.
Hányszor hallottam mostanában különböző fórumokról: a császár nem a könnyebbik út, igenis, az egy nagy hasi műtét. Frászt kapok ettől a mentegetőzéstől és hazugságtól, mert az. A császár igenis a könnyebbik út. És attól, hogy valaki így szült, nem kéne mentegetőznie.
Persze, fáj a felépülés, de ne hasonlítsunk egy programcsászárt ahhoz, aki vajúdik egy napot, és még utána jön neki a kitolás.
Persze, létezik könnyű, gyors hüvelyi szülés és vannak komplikációs császárok, én most a nagy átlagról szeretnék szót ejteni.
Mindkét gyermekemet császárral szültem. Nagyon szerettem volna természetesen, de egy egész napos vajúdás után műtőbe kellett mennem. Az egész terhesség alatt természetes szülésre készültem, az orvosom javaslata ellenére foggal körömmel tiltakoztam a császár ellen. Megpróbálhattam megszülni, nem sikerült. Viszont amikor eldöntöttük hogy legyen császár, mert a babának már kint kéne lenni, akkor hatalmas örömöt éreztem. Amennyire nem akartam, annyira örültem neki. Végre vége lesz ennek a földöntúli szenvedésnek, ennek a semmihez nem hasonlító, pokoli fájdalomnak. Szedjék ki, ha kell, császár, nekem már mindegy. A felépülés során, amikor fájdalmat éreztem (első felállás, stb..), mindig azt mantráztam, hogy ez semmi a vajúdáshoz képest.
Nem sikerült megszülnöm egyiket sem. Nem maradt bennem trauma emiatt. Nem vagyok ettől kevesebb senkinél, jól érzem magam. De nem áltatom magam, hogy a császár nem a könnyebbik út. Mert igenis az. Szerintem.
Ági
