Tolófájás nélkül kellett nyomnom

Nagyjából azóta vagyok rendszeres BA-olvasó, amikor terhes lettem; itt találtam a legrészletesebb és legrealisztikusabbnak tűnő szüléstörténeteket eltekintve a...
A bejegyzés folytatódik
 

Szüléstörténet kicsit másként

Lisa Catsun - Californiai anzix - részlet Sok szüléstörténetet olvastam a Bezzeganyán. Amikor baráti nyomásra egy fórumra írtam egy kisregényt romantikus, némiképp...
A bejegyzés folytatódik
 

A műtőben élesztgettek: „Itt a babája!”

Szeretném én is közzétenni a szüléstörténetemet, és ezúton is köszönetet mondani a székesfehérvári Szent György Kórház dolgozóinak, mert nekik köszönhetem,...
A bejegyzés folytatódik
 

Gáztól kábultam két fájás között

2016. március 3-án – két héttel a kiírt nap előtt – este 10 óra körül éreztem az első fájást, majd körülbelül 20 perc múlva a következőt. Éjfél...
A bejegyzés folytatódik
 

Háromfelé szakadtam a gátvédelem ellenére

Miután a férjemmel elhatároztuk, hogy most már jöhet a baba, elmentem egy nőgyógyászhoz teljes kivizsgálásra és tanácsadásra. Sajnos egy autoimmun betegségem...
A bejegyzés folytatódik
 

Féltem a szüléstől, de a császártól még jobban

Bence kisfiunk 2015 november 5-én látott napvilágot. 11-re voltam kiírva, s az utolsó pillanatig azzal riogattak, hogy császár lesz, mert nem fordult meg a kicsi. A 36 hetes...
A bejegyzés folytatódik
 

Eszem ágában sem volt kórházban szülni, születésotthonba mentem

Már akkor tudtam, hogy nem kórházban fogok szülni, mikor a gólya még messziről elkerült minket. Tudtam, hogy bárhol, csak ne ott. Kicsit bajban voltam, mert nem tudtam,...
A bejegyzés folytatódik
 

Nem volt fájásom, de nyomtam, mert mondták

Nekem egy komplikációmentes, szép szülésem volt, talán ebből kevesebbet lehet olvasni, mert nem olyan „érdekes” és nem akarja az ember kiírni magából. Annyi...
A bejegyzés folytatódik
 

Menjünk a műtőbe, nem bírok tovább nyomni!

2015 április 14. 7:00 – 13:09 Első kislányom 2013-ban született, 7 óra vajúdás után császármetszéssel, mert már nagyon leesett a szívhangja, és fenyegető...
A bejegyzés folytatódik
 

Apa velem együtt nyomott a szülőágyon

Ez a szülés dolog számomra mindig valami misztikus, ember által kontrollálhatatlan, félelmetes és egyben fantasztikus dolog volt… A várandósságom alatt kétféle...
A bejegyzés folytatódik
 

Azt hittem, mosolyogva fogok szülni...

Harmincegy év. Ennyi kellett ahhoz, hogy ne csak a testem álljon készen egy új élet kihordására (na, meg nagyon nem mellékesen a későbbi felnevelésére), hanem a...
A bejegyzés folytatódik
 

Vissza kellett tartanom a kitolást, amíg megérkezett az orvosom

Várandósságom alatt és a mai napig is szívesen olvasom a születéstörténeteket. A sok pluszért, amit kaptam tőlük-tőletek, úgy érzem, adós vagyok a mi élményünkkel,...
A bejegyzés folytatódik
 

Könyökkel és vákuummal segítették világra a fiamat

Előzmények itt. Jó pár hét megint csak eltelt, és ez lesz az én utolsó bejelentkezésem egy ideig. 37. héttől heti egy ctg vizsgálatra jártam, ahol a kisfiam hol...
A bejegyzés folytatódik
 

Két óra alatt szültem, háromnegyed órán át varrtak

A mi történetünk 2009-ben kezdődött, azóta alkotunk egy párt a férjemmel. Két év után megkérte a kezem, rá két évre összeházasodtunk, majd a második házassági...
A bejegyzés folytatódik
 

1500 grammal született a lányom a 35. héten

A történetünk eleje olyan volt, mint a mesében. Minden jól alakult, a tervek alapján. Ami meg mégsem, az utólag igazolódott, hogy jobb is, hogy nem úgy lett. 2014...
A bejegyzés folytatódik
 

Ötórányi vajúdás után megcsászároztak

Történetünk 2014 januárjában történt, amikor néhány nappal aktuális menstruációm késése után vettem egy terhességi tesztet. Aztán még egyet, és végül egy...
A bejegyzés folytatódik
 

Két szülésznő belém könyökölt, a doki vákuummal húzta a kisfiamat

Szeretném megosztani a kálváriámat, ami az egy szem kisfiam születéséhez kapcsolódik. Nem ritka eset, de hétköznapinak sem címkézném, viszont nekem hatalmas előrelépést...
A bejegyzés folytatódik
 

Könyörtelenül megcsászároztak, pedig nem is kellett volna

Amikor utoljára írtam nektek, volt még hat napunk a költözésig és nyolc nap a szülés kiírt időpontjáig (október 17.). A tulajdonos megengedte, hogy  10-én és...
A bejegyzés folytatódik
 

Alá kellett írnom, hogy nem tudok szülni gátmetszés nélkül

Nem terveztünk még babát, de egy védekezés nélküli alkalommal megfogant. A férjem nagyon örült, én pedig nagyon aggódtam. A terhességem zűrzavaros volt, de szerencsére...
A bejegyzés folytatódik
 

Szülni mentem, sztómával tértem haza

Szülésem előtt egy szüléstörténetet nem olvastam, nem szerettem volna saját magam „ijesztgetni”. Előtte nem is érdemes, úgy gondolom. Utána meg talán azért...
A bejegyzés folytatódik
 

Sétálni sem volt már időm szülés előtt

Rengeteg szüléstörténetet elolvastam már a Bezzeganyán. Aztán a párommal mi is úgy döntöttünk, hogy legyen egy közös babánk. Pár hónap próbálkozás...
A bejegyzés folytatódik
 

Négy szülésznővel és két orvossal szültem meg farfekvéses babámat

Két gyönyörű fiú után a harmadik fiúcskát december 21-ére vártuk. A 36. hét körül már nagyon aggódtam amiatt, hogy faros, de még bíztam benne, hogy megfordul....
A bejegyzés folytatódik
 

Császármetszés után hat héttel teherbe estem

Szülés után a libidóm is igen hamar visszatért, mi pedig engedtünk a vágyainknak. A hathetes kontrollal kicsit megcsúsztam, novemberben szültem és márciusban mentem vissza...
A bejegyzés folytatódik
 

Szülés után úgy éreztem magam, mint akit megerőszakoltak

I. rész 2014 Valentin napja igen jól sikerült. Néhány héttel később egy pozitív terhességi tesztet tartottam a kezemben. A párom akkoriban Ausztriában dolgozott,...
A bejegyzés folytatódik
 

Majdnem lekéstem a császármetszésemet

December 20 éjfél múlt egy kicsivel, két nappal a programozott császár időpontja előtt. Párommal felsóhajtunk, hogy akkor nagyjából elkészültünk mindennel, már csak...
A bejegyzés folytatódik

Írj bármilyen, a bloghoz kapcsolódó témában posztot,
és mi szerkesztés után közzétesszük a Bezzeganyán.
Ha témajavaslatod, ötleted, kérésed van, azt is oszd meg velünk
a bezzeganya@bezzeganya.hu emailcímen!

Bezzeganya

blogavatar

Egy hely, ahol a terhesség és a gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor. Valódi szüléstörténetek, őszinte vélemények. A blogot az olvasók (is) írják. Szerkesztők: Tünde és Vakmacska. Írásokat a bezzeganya@bezzeganya.hu címre várunk.

Utoljára kommentelt

hirdetés

Instagram

Hirdetés

Facebook

Címkefelhő

abortusz (47)absz (25)advent (33)adventi kalendárium (29)ajándék (24)ajánló (42)allergia (24)Almajemima (30)alvás (28)AMK (79)Anna (24)anya (119)anyaság (134)anyós (24)apa (50)apanapló (22)autizmus (36)Banyavári (23)banyavári (28)Barnalány (34)betegség (108)Bezzeganya klub (37)Bicse (21)Bojszy (27)Brumibaby (26)bébinapló (20)bölcsinapló (31)bölcsisek (32)bölcsőde (35)Center (265)Citabella (36)család (123)családtervezés (37)csecsemő (42)csecsemők (46)császármetszés (123)Down (24)drlucifer (36)egészség (38)erőszak (45)etetés (30)fogyinapló (24)fogyókúra (41)főzés (146)gasztro (38)Gitta (27)gyerek (275)gyereknevelés (342)gyermekirodalom (63)gyermekvállalás (44)gyász (27)Halacska (33)halál (43)heti kérdés (21)házasság (65)hétvége (74)húsvét (25)ikrek (78)interjú (55)Iphigenia (20)irodalom (28)iskola (159)iskolakezdés (24)iskolások (99)Juditty (119)játék (61)jótékonyság (37)kamaszok (21)karácsony (117)kertedi (61)Kicsidelfin (20)kiemelt (88)kismama (573)kiállítás (23)kreatív (30)Krikett (23)kultúra (83)kutatás (66)kérdőív (21)két csík (28)kórház (89)kórházteszt (112)könyv (77)könyvajánló (45)külföld (37)Lapis Lazuli (21)lapszemle (40)Lhunara (21)Lilacsiga (20)lombik (37)lombiknapló (29)macska (20)meddőség (68)Meni (76)mese (57)Minakó (25)Mirca (31)mozi (24)MsPoppy (23)MTI (121)munka (89)Másutt (91)nagycsaládos (61)napló (20)nevelés (42)nyaralás (22)Nyina (40)nyár (64)(30)nők (59)oktatás (97)olvasó (20)OriasCJ (24)orvos (64)otthon szülés (22)Pankuci (33)Petya (24)PR (23)program (23)programajánló (177)programok (20)pályázat (28)párkapcsolat (59)pénteki mese (48)recept (183)Rosa Rugosa (25)rotarix (22)rák (22)rövidhír (38)segítség (21)sulinapló (28)szex (41)Sziget (25)szolgálati közlemény (29)szoptatás (93)születésnap (20)szülés (616)szüléstörténet (403)tanulás (24)terhesnapló (375)terhesség (723)terhesség hétről hétre (43)terhességi teszt (32)testvér (25)teszt (47)Tildy (32)tinédzser (24)tippek (22)táplálkozás (34)Tünde (623)ultrahang (32)utazás (53)Vakmacska (484)vetélés (35)vicces (66)videó (36)válás (25)yzzma (27)Zizik (39)Zsuzsi főz (192)Zsé (38)állat (24)életmód (62)óvoda (68)óvodások (57)újszülött (24)ünnep (31)ünnepek (21)Őrjöngő Farkas (43)