Gyerekkoromban mindig volt állatom. Olyan anya mellett nőttem fel, aki minden kóbor kutyát-macskát befogadott. Folyamatosan volt hörcsögöm, tengerimalacom, madaram – ez utóbbit kisállatvásáron nyertem.

Felnőttként nagyon-nagyon sokáig tiltakoztam, hogy nekem aztán állat nem jöhet a lakásba, mert szeretem, ha tisztaság van, stb.

Azonban a fiam rajong a macskákért, a lányom a kutyákért. Mi a férjemmel mindkettőért.

 

Évekkel ezelőtt beadtuk a derekunkat és kompromisszumos megoldásként vettünk egy tengerimalacot. Aztán tavaly nyáron egy autókereskedésben beleszerettünk egy gyönyörű szürke, fehértappancsos cicába, ő is hozzánk került. Érdekes módon valahogy nem a legkisebb, akkor nem egészen egyéves gyereknek okozott gondot, hogy a macska nem egy plüss, amit lehet gyűrni, hanem a középső gyereknek, aki már elmúlt tízéves. Egy csúnyább összeszólalkozás után – mikor mérgemben a kezem is eljárt -végre megértette, azóta valahogy nincs ezzel gond, ő eteti a macskát, bár én takarítom. A cicának a spájzszekrény alját neveztük ki cicavécének. Vágtunk a szekrény oldalára egy pici lyukat, ahol ő befér, a gyerek viszont nem, oda tettük be neki az almot. A szekrény többi polcán nem kaját tárolunk.

 

A nagylány viszont nem engedett a magáéból, azóta rágta a fülünket, hogy ha macska, akkor ő is akar kutyát. Nyáron aztán apósomék kutyát akartak, így meglátogattunk egy menhelyet hozzájuk közel. Elképesztő volt, hat-nyolc kutya egy kennelben, rengetegen voltak. Sikerült kifogni a világ legjobb fej kutyáját, de ez még mindig nem az övé, a fülcsócsálás ment tehát tovább. Végül leültünk itthon (igen, a gyerekeim bele tudnak vinni a hülyeségbe) és megnéztük a mi környékünkön levő kutyamenhelyek „kínálatát”. Plusz elkezdtük olvasni, hogy mivel jár pontosan egy kutya a sétáláson kívül.

 

Az Illatos úton néztünk ki egy két év körüli kutyust. Szombat délelőtt felkerekedtünk és nyitásra ott voltunk. Mivel az Illatos út hivatalosan sintértelep, bevallom, hogy másra számítottam. Rosszabbra. Nagyon pozitív élmény volt, a kutyák egyesével elhelyezve a kennelekben, tisztán tartva, a személyzet pedig kedves és segítőkész, valamint nagyon határozott, mert bár ki van írva száz helyen, hogy ne nyúlkáljunk be, mégis van, aki megteszi.

 

Megmondtuk, melyik kutyával szeretnénk közelebbről megismerkedni. Odavittek minket, de ő sajnos igencsak agresszívan reagált a jöttünkre, fogvicsorgatva őrjöngött. Mondta a hölgy, hogy gyerek mellé nem is nagyon ajánlják, de ha macska és gyerek mellé akarunk, akkor kiskutyát javasol. Valaki behozott hozzájuk egy alomnyit pár hetesen, már csak egy van meg belőlük, kb. 6-7 hetes. A lányom rögtön beleszeretett, a kutya – állítólag – spániel méretű lesz. Oltva, chipezve adják ki a kutyákat, 2500.-forint térítés ellenében (aki akar és tud, fizethet többet).

A macska először nagyon nem örült, ha egy helyiségbe kerültek, már fújt, de pár nap alatt összeszoktak. Nagyon helyesek együtt, minden gyerek boldog, bár a kicsi még nem nyújtott be igényt… De több állat ide nem jön, az biztos! Biztos? :)

 

Magenta