Sziasztok! Lotti vagyok, 25 éves, egy nyugati megyeszékhelyen élek, második gyermekemet május közepére várom. Párommal hét és fél éve ismerkedtem meg, mindketten középiskolába jártunk még. Viharos, se veled, se nélküled kapcsolat volt akkoriban a miénk, de ahogy telt az idő, rájöttünk, hogy egymás mellett képzeljük el az életünket. Mindketten nagyon határozott, temperamentumos személyiségek vagyunk, így elkerülhetetlen néha a veszekedés. 2013 karácsonyán meglepett egy eljegyzési gyűrűvel, azonban az esküvőre a mai napig nem került sor. Nem érzelmi okokból természetesen, hanem egyéb rajtunk kívül álló dolgok miatt.
Tavaly májusban együtt örültünk a pozitív tesztnek. Régóta szerettünk volna gyermeket, de sajnos csak egy év próbálkozás után adatott meg. Abban az időszakban, amikor már nem görcsöltünk rá. Mindig is fiatalon szerettem volna anyuka lenni. Nem volt álmom a nagy karrier, inkább az anyaságot szerettem volna előbb átélni. A terhességem problémamentesen zajlott, nagyon élveztem minden percét, büszke voltam a növekvő pocakomra, és arra, hogy tele voltam energiával, szinte az utolsó pillanatig dolgoztam. Január elejére voltam kiírva, december közepén döntöttem úgy, hogy elég volt a munkából és ideje csak a születendő kisfiamra koncentrálni. Azonban ő úgy döntött, hogy kicsit megvárakoztat bennünket, mert végül a kiírt időponthoz képest hat nappal később bújt ki.
Indított szülés volt, azonban mivel az oxitocin hatására sem tágultam semmit reggel 7-től délután 4-ig, valamint a burokrepesztés után nem távozott magzatvíz (ugyanis nem volt már magzatvizem, nem termelt már a szervezetem), a baba érdekében császármetszésre került sor. Nagyon boldog voltam, amikor este 6 órakor a kezemben tarthattam a kisfiam! A kórházi napok hamar elteltek, lelkesen próbáltam szoptatni, ami sajnos csak tíz hétig sikerült, ugyanis mellgyulladásom lett, amit meg is kellett műteni. Az orvosok úgy látták jónak, ha elapasztják a tejem gyógyszerekkel. Kisfiam már abban a pár napban szépen átállt a tápszerre, amíg én kórházban voltam. Az, hogy miért lett mellgyulladásom, miért nem tudott rendesen szopizni a kisfiam, pedig segítségünkre volt több alkalommal is szoptatási tanácsadó, pár hónapja derült ki, de ez már egy másik történet.
A nyár folyamán már beszélgettünk arról párommal, hogy szeretnénk még egy kisbabát, lehetőleg minél kisebb korkülönbséggel. Nagyjából úgy terveztük, hogy karácsony környékén jó lenne meglepni a családot egy pozitív teszttel. Azonban ember tervez… De nem ilyen téren. Augusztus közepén kiderült egy vérvétel után, hogy pajzsmirigy alulműködésem van, rendkívül rossz értékeim lettek. A TSH értékem kereken 100 volt, míg a referencia tartomány 0,38 és 4,2 között van. Egyből elkezdtünk olvasgatni az interneten, tájékozódni több orvostól is, mindenhonnan azt a választ kaptuk, hogy amíg ilyen magas ez az érték, nem lehet gyermekünk. Elkezdtem szedni a megfelelő gyógyszert és vártunk. Szeptember elején volt egy megérzésem, vettem egy terhességi tesztet. Elvégeztem, nagyon halvány pozitív. Nem akartuk elhinni, hiszen teljes biztossággal állította több orvos is, hogy nem lehet babánk egyelőre.
Pár nap múlva újból teszteltem. Erősebb pozitív. Felhívtam a nőgyógyászom. Elmondta a kockázatokat, hogy ilyen érték mellett nagyon ritka a teherbe esés és elég gyakori a vetélés. Október első napján mentünk az első vizsgálatra, számításaink szerint kb. 7-8 hetes terhes lehettem akkor. Nagyon izgultunk mindketten, és bíztunk benne, hogy lesz szívhang. Szerencsére mindent rendben találtak, de a biztonság kedvéért javasolták a kombinált teszt elvégzését. Mára már azon is túl vagyunk, nagyon féltem, de november elején megvizsgált az egyik legelismertebb orvos a Dunántúlon, és teljesen egészségesen fejlődő, izgága babát láthattam a képernyőn az ultrahang alatt.
Közben életem párjáról kiderült, hogy nem volt még bárányhimlős, és sikerült elkapnia valahol. Nem kívánom senkinek sem, egy hétig feküdt minden nap lázasan és több száz pötty volt rajta. Én ötévesen átestem már rajta, a nőgyógyászom szerint nem volt okom aggódni. Mire meggyógyult és végre nem volt itthon karantén, addigra kijöttek a pöttyök a most 10 hónapos kisfiamon is. Hát, ha a páromon azt hittem, hogy sok pötty van, akkor rajta rengeteg volt. Nagyon megviselte mindkettejüket, de most már a kisfiam is túl van a nehezén, nincsenek már egy hete új pöttyök, már csak a régieknek kell meggyógyulni.
A második terhességem teljesen más. Kicsit bűntudatom is van, mert az elsőnél minden új volt, minden nap izgultam, azon járt az eszem, hogy vajon kisfiú vagy kislány, vajon milyen lesz, picit féltem is az anyaságtól. Most viszont teszem a dolgom nap mint nap, élvezem az együtt töltött időt a kisfiammal, akire rettentő büszke vagyok, mert egy hete megtette az első önálló lépéseit. A pocakomban levő babára is sokat gondolok, de kicsit még félek, hogy minden rendben van-e vele. Jövő héten lesz a 16. heti ultrahang, talán utána még jobban bele merem majd élni magam, hogy pár hónap és négyen leszünk.
Lotti
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
