Mostanában egyre több olyan cikket/blogbejegyzést olvasok, ahol anyuka vérmesen bizonygatja, hogy az anyaság igenis szuperjó, és nem kell hinni azoknak, akik beparáztatnak, és különben is, miért hiszi azt mindenki, hogy az anyaság kibírhatatlanul nehéz? Ennek kapcsán – és persze erre a blogra vetítve – szeretnék tisztázni néhány dolgot.
Ahogy a mottónk mondja: „Bezzeganya – egy hely, ahol a terhesség és a gyereknevelés nem rózsaszín vattacukor”. Itt álljunk is meg egy kicsit. Tegye fel a kezét az, akinek a terhessége, a szülése, a szoptatás, alvás, dackorszak, bölcsi/ovi/sulikezdés mind-mind problémamentes volt és úgy élte meg az egészet (nem utólag, akkor!), hogy csodálatos, habos-babos, gondtalan! Nekik szeretettel gratulálok. (Tényleg!)
Mivel azonban évekkel ezelőtt a média eltolódott egy kicsit ebbe az irányba, úgy tűnt, mintha a családalapítás semmi másból nem állna, csak mókából és kacagásból. Ezért jött létre ez a felület is, hogy lehessen a terhességről, szülésről, párkapcsolatról, gyereknevelésről tabuk nélkül beszélgetni, és bevallani azt is, ha épp rossz passzban vagyunk, ha épp nehézségeink vannak. Mostanában viszont divat ezt félremagyarázni és úgy beállítani, mintha azt közvetítenénk: az anyaság rettenetes, borzasztó, kibírhatatlan.
Vegyünk egy példát. Mondjuk kakil a gyerek.
Egy „rózsaszín vattacukor” beállítottságú magazin erről úgy írna, hogy lelki szemeink előtt megjelenne egy gribedlis babácska, aki átszellemült arccal pakolja tele a pelust, anyukája gügyög hozzá közben, majd a csillámpóni illatú végterméket huncut kacsintásokkal kísérve kidobja a pelenkagyűjtő szemetesbe. Aztán cuppanós puszikát ad az illatos törlőkendővel letörölgetett popsikára. Van ilyen? Akár lehet. De mindig, mindenkinél ilyen? A baj az, ha csak ezt kommunikálják. Hogy anyának lenni mindig, minden körülmények között csodálatos, felemelő és problémamentes.
Újabban megint azt bizonygatják, hogy mennyire jó anyának lenni. Hogy milyen hülye, aki panaszkodik, totál idióta, aki fél, akinek kételyei vannak, azt javasolják, hogy csak higgyünk magunkban, mert minden jól alakul, és a baba iránt érzett szeretet majd mindent felülír. Biztatnak, hogy ne higgyünk azoknak, akik azt mondják, fáj, nehéz, rossz!
Nekik üzenem: az én gyerekem nem kakikált púderillatút! És a te gyereked is büdöset szarik! Lehet, hogy mosolyogva törlöd le a fenekét és közben kedélyesen dúdolsz. De ettől még nem lesz a kakiból ellenállhatatlanul vonzó matéria. Kimondhatod, hogy büdös? Attól kevésbé fogod szeretni a gyereked? Kevésbé leszel jó anya, ha nem kitörő örömmel cserélsz pelenkát? Bűn néha panaszkodni, ha fáradt vagy?
És nem, nem csak a panaszkodásról meg a gondokról szól az anyaság: természetesen tele van rózsaszín vattacukor-élményekkel is. Ezek viszont anélkül is építenek és boldogítanak, hogy megosztanád a világgal az örömödet (de persze miért ne tehetnéd?). Amikor viszont úgy érzed, hogy átcsapnak a fejed fölött a hullámok, amikor végtelen kimerült vagy, amikor nem tudsz mit kezdeni egy-egy anyasággal kapcsolatos problémával, azt igenis el lehet mondani. Ettől nem azt mondod, hogy az egész anyaság nehéz. De adsz magadnak egy esélyt, hogy esetleg találsz olyan anyatársakat, akik jártak már hasonló cipőben. És ők segíteni fognak neked ismeretlenül is.
Nem az a mottónk, hogy „Egy hely, ahol a terhesség és a gyereknevelés szörnyűséges és félelmetes.” Az anyaság csodálatos, de tele lehet olyan ismeretlen helyzettel és szituációval, ami elsőre akár ijesztőnek, vagy nehéznek tűnik. Bátran mondd ki továbbra is, ha gondod akad! Ha nem elmerülsz a panaszkodásban, hanem a megoldásra fókuszálsz (akár egy történet, egy kérdés formájában segítséget kérsz), tudd, hogy van kihez fordulni.
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
