Mi lesz, ha meghalok, ha nem sikerül túlélni a rákot? Mi lesz akkor? Ki fog mesélni, ki fog rajzolni, gyakorló matekpéldákat feladni, mondókázni, ülni a homokozó szélén, állni a mászóka alatt, botokat keresni, kavicsokat gyűjteni, programokat szervezni, hajat fonni? Ki veszi majd észre, ha bántja őket valami, ki fog lázat mérni, gyógyszert a gyerekbe imádkozni, simogatni, ölelgetni, szeretni? Ki fogja anyát helyettesíteni? Ki áll majd ott az anyák napján?
Persze küzdök, hiszen van miért. Három kislány vár otthon, a legkisebb csak most lesz kétéves. Igyekszem jól, pozitívan hozzáállni a dologhoz és a gyógyulásra koncentrálni, de anyaként piszok nehéz. Óriási a felelősség, nemcsak a saját életemért küzdök, hanem az övékéért is, hogy ott legyek, mikor szükség van rám, hogy anyóként is ott álljak mellettük, mikor a hajuk már őszbe kezd fordulni. Így lenne kerek az életük.
De gondolnom kell arra is, hogy a mi lesz, ha mégsem sikerül, ha nem nyerem meg ezt a csatát, ha a vállalt kezelések ellenére meghalok. Mi lesz akkor, hogy oldja meg a férjem egyedül, ki vagy kik pótolják majd a pótolhatatlant?
Kavarognak a kérdések, hogyan tehetem nekik könnyebbé, ha nem leszek. Hogyan lesz apának új szerelme, mert még fiatal, ne maradjon egyedül, írjam meg levélben a lányoknak, milyen például az első menstruáció, előre gratuláljak a diplomájukhoz, hogyan segítsem majd elfogadni az elfogadhatatlant?
Sajnos nem ígérhetem meg nekik, hogy meggyógyulok, csak azt vállalhatom, hogy mindent megteszek, hogy sosem adom fel, hogy küzdök, hogy igazi harcos vagyok. Lehet, hogy csak ennyi lesz az örökség: a kitartás, az élni akarás.
Szilvi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
