Csodálatos teremtés volt ő. Mindig, de tényleg mindig mosolygott és ezt úgy értsétek, hogy MINDENBEN megtalálta a pozitívumot. Olyan típusú ember volt, aki ha belépett egy terembe, mindenki odafordult, mert érezni lehetett a ragyogását.
Szerény volt, de határozott, végtelenül kedves és türelmes. Példakép NAGY P-vel. Angyal volt míg velünk volt. Azt hiszem, most is az. Nyolc napja már ott csücsül a felhő szélén és mint mindig, mosolyog.
Én csak egy vagyok a rengeteg emberből, akinek hatással volt az életére. A közös pillanatokat, emlékeket, beszélgetéseket pörgetem a fejemben.
Öt nappal előtte szültem. Sosem felejtem el, ahogy bekukkant a kórházi ajtón, széles mosollyal, hatalmas pocakkal. 4 kilósra saccolták a babáját, ő maga pedig egy alig 50 kilós teremtés volt. Nem is sejtettem, hogy meglátogat. Császár után voltam pár órával, csak ez akadályozott meg abban, hogy örömömben a nyakába ugorjak.
- Te jó ég, azért remélem, legalább lifttel jöttél a másodikra!
- Te, én olyan boldog vagyok, hogy elfelejtettem. Kettesével rohantam a lépcsőn! A portás meg nem akarta felengedni ezt a csokrot, de meggyőztem, hogy muszáj felvinnem, mert most szült az egyetlen unokatestvérem!
Persze (sajnos) nem voltunk rokonok. Hogy röhögtünk, hogy ilyenekre van esze.
Még kicsik voltak a fiúk, amikor egy hétfő délután átjöttek játszani. Aznap kapott kemót. A két kis gombóc édesen gurult a fűben a labda után, mi meg csodáltuk, milyen gyorsan nőnek. Leült a teraszon, gyümölcslevet kért. Csörgött a telefonja, mondta, hogy az egyik szombati menyasszonya, én meg intettem, hogy nyugodtan intézze, addig megyek fűszálat számolni a kicsikkel. Csak annyit hallottam, hogy visszakérdez, „Milyen tragédia?”, majd hosszasan nyugtatta a menyasszonyt. Amikor újra odanéztem, láttam, hogy már nem beszél, mosolyogva ül a székben, minket néz.
Minden rendben? – kérdeztem, mire földöntúli nyugalommal válaszolt.
- Hát persze, csak összekeverte a szülőköszöntő és a kivonuló zenét.
- Ez volt a tragédia???
- Ez.
Néhány másodpercig ezer érzés futott át rajtam, ahogy néztem ezt a gyönyörű, harmincéves teremtést, rákbetegség közben, kendővel a fején, mert a csodaszép, hosszú, vörösesbarna haja azonnal csomókban kezdett hullani, úgyhogy inkább levágatta. A gyerekeket figyelte, mosolygott.
- Kérdezhetek valamit?
- Hát persze – szólt szelíden.
- Benned milyen érzések vannak, amikor itt ülsz, kemó után és felhív egy menyasszony, tragédiát emleget, majd kiderül, hogy egy ilyen piszlicsáré dologról van szó?
Nem sokat gondolkodott, így válaszolt.
- Nem piszlicsáré, neki ez a fontos. Tudod, mi van bennem? Az, hogy hála Istennek, hogy ennek a lánynak ez a tragédia. És milyen jó, hogy én ezt meg tudom neki oldani.
- És nincs benned olyan, hogy lelocsolod egy vödör vízzel, hogy „te hülye liba!!!!!”?
- Nincs. Őszintén. Egy csepp sem – nevetett.
Most 6 évesek a gyerekeink, és ő az utolsó 5 évet végig küzdötte. Ennyi idő alatt 3 alkalommal újult ki a betegsége, mindegyik ritka és agresszív volt. A számtalan fájdalmas műtét, kemoterápiás és sugárkezelés ellenére is szentül hitte, hogy meggyógyul. Voltak gyenge pillanatai, de azt nekünk sosem engedte, hogy lássuk. Minden lehetséges eszközt megmozgatott a gyógyulásért. Kidobta a mikrót, még egészségesebben táplálkozott, előzőleg aerobic, a betegségek közben jógaoktató volt. Utóbbi tanfolyamot a kezelések alatt végezte el, kibérelt egy fantasztikus helyet és ott tartotta az óráit. Civil szakmája szerint esküvőszervező volt, és mondhatom nektek, hogy bármelyik amerikai filmstúdió szakembere eljöhetett volna hozzá tanulni. Álomszerűek voltak a dekorációi, egyszerűen meseszép és tökéletesen meghitt hangulatot teremtett a legapróbb ötleteivel is.
Hihetetlen, hogy a betegség alatt kedve maradt mindezt csinálni.
Az esküvőkön senki de senki nem tudta, hogy mi van vele, a ragyogáson kívül semmit nem lehetett észrevenni rajta. Őszintén örült minden egyes kimondott igennek, mert az valakinek élete nagy pillanata - az övéké, aminek tökéletesnek kell lenni.
A kiújult betegség miatt másodjára volt túl a kemón, kapott sugarat. Néhány milliméteres volt a haja. Hatalmas fülbevalókat hordott, csodaszép arca, mosolygó tekintete így még jobban érvényesült. Szülinapja alkalmából medencés bulit tartott. Bikiniben csobbant a vízbe, egy csúszdáról csúszott le. Feljött a víz alól, szívet melengetően kacagott miközben letörölte az arcáról a vizet, majd felkiáltott:
- A frizurám…!
Aztán idén márciusban két hétig hívtam és nem vette fel. Vissza sem hívott. Nem volt jó érzésem, de nem akartam túródni, tudtam, hogy hív, ha tud. Koncertre mentem, amiről a helyszínen kiderült, hogy ő szervezte. Összetalálkoztam a férjével, aki érdeklődött, hogy beszéltem–e vele az elmúlt hetekben. Mondtam is, hogy nem, pedig többször hívtam, de nem vette fel, nem is hívott vissza. Jó, akkor gyorsan mondom, mert mindjárt jön – szólt, és sorolta azokat a belső szerveket, ahol áttéteket találtak az orvosok. Pár másodperccel később éreztem azt a bizonyos ragyogást, amit az elején emlegettem, a háttérből közeledett ő, gyönyörű volt, mosolygott. Türkizkék fűzőt, nagyon csinos, szűk farmert és türkizkék magas sarkút viselt. Gyönyörű volt, ragyogó és csinos. Olyan hihetetlen volt, hogy nem egészséges.
- Jajj, már vagy két hete nem hívtalak vissza, ne haragudj, csak annyit dolgoztam ezzel a koncerttel! Hogy vannak a gyerekek? – hadarta, miközben megölelt és megpuszilt.
- Á, ne viccelj, tudom én, hogy majd jelentkezel, ha tudsz! Nagyon ügyes vagy, hogy elhoztad ezt az előadót! – azzal csípőre tette a kezét, hunyorgott, majd mosolyogva így szólt:
- Látom, tudod.
- Mit? Á, én, á, nem, csak most jöttem.
- Figyelj csak, nincsen semmi baj. Az előző kettőt is megoldottam. Ezt is meg fogom. Gyere, keressük meg a helyedet! – majd mintha két gombóc fagyiról diskuráltunk volna, felkísért, két puszival elköszönt, és megbeszéltük, hogy később találkozunk.
Ekkor láttam és ekkor beszéltem vele utoljára. Egyikünknek sem vette fel többet a telefont. Csak a családjával akart lenni.
Tudomásul kellett venni a döntését. Könnyű lett volna sokszor hívni. Zargatni. Beszéltetni. A nyakára járni. De ő nem ezt akarta.
Nem volt nap, hogy ne gondoljak rá. Amikor kiesett a nagyobbik fiam foga, nem bírtam ki, és sms-t írtam neki, hogy vajon az ő kisfia is csorbacsík-e már. Válaszolt és úgy örültem annak a pár sornak, mint egy gyerek. Persze írtam a név- és szülinapokra is. A saját szülinapján visszaírt, hogy egyik délután ugorjak fel. Megbeszéltük a keddet. Nagyon vártam. Dél körül üzent, hogy belázasodott, inkább a hét második felében találkozzunk. Pár nap múlva újra kerestem, de nem válaszolt.
Milyen önző és gyarló az ember, hogy sír. Én is bőgtem, amikor megtudtam, mi történt. Az emberből egy pillanatra kimegy az erő és kiüresedik a belseje. Üvölteni akar, de nem jön ki a torkán a hang.
Arra gondoltam, hogy vajon mit fognak mondani a 6 éves gyereknek? Egyáltalán mit lehet ilyenkor mondani, milyen szavakkal? Hogyan fog reagálni az a kicsi? Mit érezhet a férje, aki mindvégig csodálatos támasza volt, aki egy nagyszerű és fiatal ember? Mit érezhetnek a szülei? És miért mennek az autók, miért dolgoznak az emberek, miért nem áll meg minden, legalább egy pillanatra, érte?
…
Ennek semmi értelme. Fiatal volt, okos, gyönyörű és mindaddig egészséges. Boldog és kiegyensúlyozott. Csodálatos felesége egy nagyszerű férfinek, gondoskodó anyukája egy édes kisfiúnak. Hatalmas büszkesége a szüleinek. Támasza, szórakoztatója, beszélgetőtársa barátainak. Varázsló Holle anyó a házasulandó pároknak. Tökmagos sütőtökleves készítés bajnoka. Példakép bárkinek. Nem lett volna még itt az ideje, neki meg kellett volna gyógyulni!
Ott csücsül fent a felhő szélén, szinte látom is a gyönyörű mosolyát. Néz bennünket. Nem akarná a sírást. Mennyi mindent tanított nekem, ha tudná! A legtöbbre akkor jöttem rá, amikortól nem lehetett elérni. Például, hogy mindig mosolyogj. Felejtsd el a panaszkodást! Örülj a legkisebb dolgoknak is. Napsütésnek, mert vidám, esőnek, mert attól nő a fű. Szeresd nagyon, akit szeretsz és töltsd vele a lehető legtöbb időt! A gyereked az életed! Hagyd a felesleges butaságokat, a jó dolgokra koncentrálj. Éld meg a pillanatokat, fényképezd le az agyaddal és minden lefekvés előtt pörgesd végig őket. Boldogan, hálásan, mosolyogva hunyd le a szemed.
Szerintem ő is ezt tette az utolsó estéjén. Aztán örökre elaludt.
BBAnya
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
