Nem tudom, más nagyvárosban élő anyukák hogy vannak vele (lehet, hogy én túlzom el a dolgot), de én, aki a város szívében nőttem fel, anyukaként szinte rosszul vagyok a zajtól.
Tündér pici fiam születése óta remek alvó volt, mellette porszívóztam, mosogattam, sőt, még a szilveszteri durrogtatás sem zavarta.
Azonban a fogzással egy időben édesapja éjszakai műszakban kezdett el dolgozni, így nappal és éjjel egyaránt csönd honolt itthon. Nehezebb, nyűgösebb napjain mellette kell ülnöm 10-20 percet, amíg ő nyüszög, forgolódik oda-vissza az ágyban, mire nagy nehezen el tud aludni.
És ez az a 10-20 perc, amikor jön a motoros, veszettül ugató tacskóját sétáltató idős néni, viháncoló, idegesítően visítva nevető tini csajok (vajon én is ilyen voltam anno?), valamint a zörögve-köhögve csattogó BKV busz.
Óóóóó, és igen!
Már nyílik is a kis szemecske, görbül a szájacska, és mutat a pici ujj az ablakra, hogy: Igen, igen onnan jön a zaj!!!!!!!Majd kezdődik, elölről az egész hóbelevanc.
Mikor elalszik, kiosonok, és arról ábrándozom, hogy én vagyok Mrs. Smith. Akinek van itthon egy marha nagy távcsöves puskája, és sorra lelövi a motorost, a tini csajokat, a kib.szott kutyát, és a BKV teljes vezérkarát. Milliós végkielégítés helyett nem lehetne inkább BUSZT venni?
De most komolyan! Én fújom fel, vagy mást is idegesít a zajártalom?
Stitch
