35. hét

Munka
 

A héten kezdett az új csapat az irodában, egy kis eligazítás volt, végül kb. 3-4 fő került a korábbi projektemhez. Segítségként, pontosabban senior fejlesztőként nekik pedig én. Így elsőre egy hetes sprinteket tolunk, ami nekem fura, Scrumnál kéthetes sprint szokott lenni. Ez tulajdonképpen egy-egy fejlesztési ciklus, meghatározzuk, mit szeretnénk lefejleszteni, és mik a céljaink a sprint végére. Nagyon érződött, hogy hiányolnak bentről, így kétszer is be kellett mennem a héten. Igaz ebből egy alkalom olyan volt, hogy beugrottam, majd ultrahang, megint beugrottam, majd diabéteszes csapat megint a kórházban. A tanítási hét is befejeződött a másik csapatnak, sokat tanultam én is belőle. Kaptam egy nagyon kedves bókot is benn a munkahelyen, „Ildi, you are a trooper”, magyarán az a személy, aki jól küzd az akadályok ellen. Jólesett.

Lehet, hogy örökölte a baba a betegségemet
 

Mana rengeteget nőtt. Sajnos valahol érzem, örökölte a betegségem. Tipikus velejárója a haskörfogat méretének nagy növekedése, és a nagy súly. 3300 grammra becslik, ez két hét alatt majd 800 gramm növekedés. Nem is értem még mindig, miért kell 2 nappal császár előtt tüdőérlelőre mennünk, ezt még átbeszéljük a doktornővel. Férjem rettenetesen szteroidellenes, annak idején egy betegségére kapott szteroidos kezelést, szóval ha lehet ő inkább kihagyná. Mindenesetre a következő konzultációra együtt megyünk.

A diabéteszes csapatnál kicsit sűrű volt a programom a héten, szemészet, diabos orvos, szülész-nőgyógyász. Az időpontok persze egymás hegyén-hátán. A lényeg, az állami kórházban még mindig nincs fix időpont a szülésre., a héten beszéljük meg, de ekkor fogom számukra jelezni, hogy máshol fogok szülni, úgy néz ki. Az ultrahangos leletem 38-39. hetet írtak, de az orvosok inkább 37-38-t mondanak.

Miért csak most szólok nekik? Bármi vérzés esetén, bármi komolyabb esetre fenntartottuk az állami kórházat. Ha a következő két hétben nagy gond lenne, oda megyek. Egyébként pedig terv szerint a magánba.

Úgy volt, hogy megyek szülésfelkészítőre is benn, aznap lett volna szoptatási csoport, sajnos felülírták az itthoni dolgok, rengeteg elintéznivalóm volt még. Többek közt mehettem egy kis doboz falfestékért, mert nem lett volna elég, ami korábbról maradt. A héten végre megjavították a falat, a fűtéscső a helyére került, a gipszkartont is befoltozták leglettelték. Szerencsére végül kisebb munka lett, mint gondoltuk.

Váratlan dolgok
 

Már kezdtük azt hinni, hogy huh, semmi érdekes nem történik most már szülésig, mikor hétvégén a mosás vége előtt negyedórával leállt a mosógép. Se centrizés, se szivattyúzás, se semmi. Férjem pont fotózni volt oda, mi meg a fiunkkal mentünk lakásavatóra, így gyorsan gép kikapcs, és rohanás el otthonról. Hazafelé már férjemmel együtt jöttünk, persze hitetlenkedett, hogy nem igaz, hogy mindig történik valami, két hetet kellett volna kibírnia a mosógépnek, miért most. Én azért még láttam esélyt, úgy voltam vele, megnézem a szűrőjét. Bingó, ez volt a baj, teljesen el volt tömődve, a mosógép köszöni szépen jól van, azóta is mos szépen. Manának is előkerültek a fürdőlepedők, fehérítés, mosás, ezt sem kell vennünk.

Nem jegyezték be a magyar utónévkönyvbe a választott nevünket

A héten megérkezett a Miniszterelnökségtől is a válasz a kérvényünkre. Szerettük volna, ha a Vimana bekerülne a magyar utónévkönyvbe. Az MTA Nyelvtudományi intézete nem fogadta el a kérvényünk. Jót kacagtam rajta, a lányunk neve akkor is Vimana lesz.

Vicces amúgy, nem tudom mi alapján döntenek, Ozora, Moána, Kitana simán lehetne. Ezek ráadásul még szép nevek is. Utóbbi ugye Mortal Kombat karakter, kitalált személy, de azt lehet. Moána mesehős, jelentése óceán, mehet. Vimana, jelentése repülő palota, az istenek repülő palotája, nem mehet. Pedig még annak a szabálynak is megfelelne, hogy egyértelműen női hangzása van, a vége pont úgy végződik, mint Edina, Regina, Dorina, Kitana, Anna, Katerina, Joana, vagy Heléna lenne. Ha nem, hát nem, vicces lesz majd látni a megegyező címre kiállított anyakönyvi kivonatot mégis ezzel a névvel.

Otthon is munka
 

Igaza volt egyébként a férjemnek, hogy márciusban már itthon legyek, innét dolgozzak. Bár az első hétben jóval többet dolgoztam, mintha benn lettem volna. Kivette az energiám az is, de egyébként is érzem, nagyon közeledünk a szüléshez. A fiamnál ilyenkor még jócskán tettem-vettem, ahh, mit nekem 35-38 hét, simán bírom. Most jóval nehezebb. Nem mondanám, hogy fáj mindenem, mert ez nem igaz, de iszonyatosan nehéznek érzem magam. Az ágyból felkeléshez lassan akrobatikai mutatványokat kell bemutatnom, így nem jó, uhh arra fordulva fáj, nehéz. Semmi gond, már csak másfél hét.

Anyák napja
 

Talán pont emiatt is a névnapomra és anyák napjára kaptam férjemtől egy kis kikapcsolódást, kis „énidő”-t . Gondolom fura, hogy az anyák napját említek márciusban, és nem nőnapot. Itt többnyire márciusban van anyák napja. A húsvétot megelőző nagyböjthöz kapcsolódik, a böjt 4. vasárnapján van.

Szóval ennek örömére végre eljutottam kozmetikushoz, férjem által meg ki volt adva, vásároljak, ami tetszik. Ritkán szokásom magamra költeni, szerencsére lett egy top meg egy ruha, nálam ezek amolyan meglátni és megszeretni dolgok. Kozmetikushoz vagy két-három hete készültem menni, de mindig volt valami, ami miatt halasztódott.

Fáradok
 

A végére teljesen elfáradtam, már annyi energiám sem volt, hogy az otthoniaknak megvegyem előre az anyák napi képeslapot. Nem volt amúgy nagy út, nem voltak nálam nehéz dolgok, egyszerűen ennyi mászkálás, ami alapból meg se kottyanna, teljesen kivette az energiám. Lazításként este majd egy órát elidőztem a levendulaolajjal megbolondított fürdővízben.

Ez a fáradékonyság rámutatott arra, hogy kicsit pihennem kéne, így jövő héten végül a kórházba menetel előtt két nap szabadságot kivettem. Tuti nem vagyok normális, mégis, így érzem jól magam. Várjuk már nagyon a kicsilányt.

Tildy

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?