Évek óta olvasom a Bezzeganyát, és tudom, hogy itt nem a habos-babos, cukormázas történeteké a főszerep. De az én szüléstörténetem egy igazi rózsaszín álom, és gondoltam megosztom veletek.

Egész életemben arra vágytam, hogy "beköltözzön" a pocakomba egy baba. Elsőre sajnos a szívhang nem érkezett meg, tavaly februárban elvetéltem. De május végén végre megint megjelent a két csík és a földön túli boldogság. A várandósság minden pillanatát élveztem, még azokat is, amikor Vuk tiszteletét tette, és azt is, amikor kiderült, hogy terhességi cukorbetegségem van és októbertől 160 grammos diétára lettem ítélve. A szüléstől nem féltem, de inkább a struccpolitikát választottam, próbáltam tudomást sem venni arról, hogy egyszer megszakad ez az idill és a babám úgy dönt, kiköltözik.

Február elsejére voltam kiírva. Január elsején ő úgy döntött, hogy a startvonalhoz áll. Január 18-án kezdtük a 39. hetet, és hajnali 4-től megjelentek a jósló fájások. 8-ra mentem CTG-re, ott ezekből semmi sem látszott, aztán a dokim megvizsgált, és jött a sokk, 2 ujjnyira vagyok tágulva, és mivel továbbra is megvoltak a fájásaim, egy órát még CTG-vel megfigyeltek. A fájások továbbra sem látszódtak a gépen, így hazamehettem. Páromat elküldtem dolgozni, gondolván, ma még nem szülök. De délre 5 percesre rendeződtek a fájásaim.

Olvas az ember ezernyi dolgot a szülésről, de ezek az 5 perces fájások nem voltak annyira vészesek. Fél négyig bírtam, majd felhívtam a párom, hogy menjünk vissza a kórházba, a fogadott szülésznőm megvár és megvizsgál. Fél ötre értünk be, továbbra is 5 perces fájásokkal. Ekkora már 3 ujjnyira tágultam és egy nagy pukkanással kitört belőlem a magzatvíz. Ekkor tudatosult, na bazdmeg, ma szülök. Fájásaim annyira felerősödtek és begyorsultak, hogy egyből fájdalomcsillapítót kértem, de olyan gyorsan tágultam, hogy már nem volt idő beadni. Ötven perc alatt, ágyúgolyóként robbant közénk a kisfiunk.

Az egyéb részletekről annyit, hogy vágás volt és éreztem, de a legrosszabb a méh kitisztítása volt, hiába tett meg mindent az orvosom, a szülésznőm és a párom, hogy ne oda figyeljek. Az egészben számomra a legérdekesebb, hogy tényleg minden fájdalom elszállt. A vetélésem minden pillanatára, fájdalmára emlékeztem a szülésig, de a szülés utáni napon már akármennyire próbáltam, nem tudtam felidézni, hogy mennyire fájt se a vetélés, se a szülés. Korábban senkinek sem hittem el, hogy ilyen létezik.

Egy életre hálás vagyok a Jóistennek, a kisfiamnak, a páromnak és a fogadott szülésznőmnek és orvosomnak ezért a csodálatos szülésért.

HJudit23

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?