Jelenleg Németországban, Baden-Württemberg tartományban élek, és most várjuk az első babánkat. Egészen pontosan 29 hetes kismama vagyok, szóval a lényeg az, hogy elérkezettnek éreztük az időt arra, hogy felderítsük az itteni kórházi körülményeket.

'Labor' photo (c) 2011, Bradley Gordon - license: http://creativecommons.org/licenses/by/2.0/

Abban a kórházban, ahol a nőgyógyászom dolgozik, minden hónap első és harmadik szerdáján van egy körbejárás. Bejelentkezni szerencsére nem kellett előre, mert egy nappal korábban jutott eszünkbe, hogy menni kellene. Este fél hétkor kezdődött a kórházjárás. Rengetegen voltunk, nem gondoltam, hogy akár 60-70 ember is megfordul egy ilyen alkalommal itt.

Először egy konferenciaterembe vezettek minket, ahol egy bába, egy nővér, és egy nőgyógyász várta a lelkes szülőjelölteket. Szépen megszerkesztett projektoros vetítésen bemutatták a kórházat, vetítettek képeket, az orvos nagy vonalakban felvázolta a szülés menetét, elmondta, hogy milyen fájdalomcsillapító módszerek közül választhatunk. Sokszor hangsúlyozta, hogy ők itt elsősorban az anyuka és baba érdekeit, kívánságait tartják szem előtt, nagyon flexibilisek, szóval, ha lesz bármilyen extra kérésünk, mondjuk majd bátran, mert jó eséllyel teljesíteni is tudják.

Nekem a következő dolgok voltak a legfontosabbak ebből a bemutatóból:

- Nem kötelező, de ajánlott előre bejelentkezni a kórházba a 35. hét környékén. Ekkor felveszik az adatokat, egyeztetik a kismama kívánságait, így nem az utolsó pillanatban kell még ezzel is időt tölteni.

- Az apukák normál szülésnél és császármetszésnél is bent lehetnek az anyukával.

- Az apukák bármikor bemehetnek látogatóba, rájuk nem vonatkozik a látogatási rend.

- Szüléskor én választhatok fájdalomcsillapítási módszert. (akupunktúra, homeopátiás gyógyszerek, normál fájdalomcsillapítók és epidurális érzéstelenítés)

- Komplikációmentes, természetes szülésnél kb. 3 nap után haza lehet menni, császármetszésnél ez 4-5 nap, de lehet kérni ambuláns szülést is. (szülök és hazamegyek)

Ezek után két részre osztottak minket, a csoport egyik fele a bábával ment a szülőszobát megnézni, addig a másik fele a nővérrel indult a kórtermek felé. Mi elsőként a szülőszobás csoportba kerültünk.

Előre mondanám, hogy Magyarországon sose jártam szülőszobán, nem láttam belülről, barátnők elmondásaiból voltak elképzeléseim a helyről. Kórházban sem feküdtem otthon, rokonoknál voltam kórházban, látogatóban, belgyógyászati részlegen. Szóval az összehasonlítási alapom nagyjából ennyi. Ezekből a benyomásokból az állt bennem össze, hogy a szülőszoba az egy olyan hely, ahol – barátnőmet idézve – „láncok lógnak le a plafonról”.

Ehhez képest ennek a kórháznak négy szülőszobája van, ebből kettőben van szülőkád is. A szoba falán otthonos képek vannak, a szülőágy hatalmas, modern. Sehol nincsenek vaskeretes ágyak, nincs „kórházszag”. Olyan helynek láttam a szülőszobát, ahol el tudom képzelni azt, hogy nem siettetnek, nem akarnak dönteni helyettem, ahol tényleg én mondom meg, hogy mi az, ami jó nekem és mi az, amit nem szeretnék. Úgy vettem észre, hogy itt alapvetően a természetes szülésen van a hangsúly, császármetszésre akkor kerül sor, ha valami probléma adódik. Miután mindenki feltette a kérdéseit, visszamentünk az aulába, és cseréltünk a másik csoporttal.

Felvittek minket a szobákhoz. Az alapellátásban kétágyas, fürdőszoba nélküli szobába kerülnek a kismamák a babáikkal együtt. Lehet kérni kétágyas szobát fürdőszobával, ezt már nem fizeti a biztosító. Ezen felül van lehetőség egyágyas szoba és családi szoba igénybevételére, szintén plusz pénzért. A családi szobából egy van a kórházban, nagy franciaággyal, fa kisággyal, fürdőszobával felszerelve. Itt ugye benn alhat az apuka is, sőt, ha tovább szeretnénk extrázni, akkor az apuka is bent reggelizhet (svédasztalos reggeli) az anyukával némi extra pénzért.

Mi megbeszéltük a férjemmel, hogy az alapellátás bőven olyan szinten van, hogy nem fogunk extrákat kérni, de például itt is volt egy kismama, akinek ezek után az volt a legfontosabb kérdése, hogy a szobákban van-e internet.

A kórházzal vagy a terhesgondozással kapcsolatban szívesen válaszolok a felmerülő kérdésekre.

Kyra Eleison