Vajon hányunk van bezzeganyóssal megáldva? Az enyém a legreprezentánsabb példánya ennek a típusnak, annyi bizonyos. Ez a generáció, mely már akár komoly munkahelyeken, komoly beosztásokban dolgozott, ismerte a családtervezés fogalmát, szülés után otthon maradt gyesen; már bizony távol állt a kukoricaföldön szüléstől, ősi rigmusok mormolásától. Mégis valamit jobban tudtak, mint mi. Hogy mi a titok, arra eddig fény nem derült, lehet ott felejtették azt is a vidám hetvenes-nyolcvanas években.

Kezdjük azzal, hogy esküvő után, a lehető leghamarabb – de mindenképpen a kívánt időben (!), jött a gyerek. Olyan, hogy szomorú, várakozással teli hónapok telnek el, és sehol a várva várt trónörökös  – mint a mai, nyamvadt világban – olyan nem létezett.

A kismamaság frissen, fürgén, csinosan, a lehető legkevesebb plusz kiló felszedésével telt. A kor várandós anyukája nem átallott gyerekszobát meszelni, tapétázni, kézimunkázni; nem volt ideje keseregni holmi rosszulléteken.

Aztán mikor elérkezett a pillanat, megtörtént a szülés, melyről a bezzeganyósok persze a lehető legkevesebb információmorzsát szórták el a kívülállóknak (értsd ez alatt fiatalabb nőrokonaikat). Naná, hogy fáj, de ezen túl kell esni. A legkellemetlenebb részleteket fedje csak a jótékony homály, tudja meg mindenki akkor, mi is ez, mikor eljön az ideje. Annyi bizonyos, a bezzeganyósok idejében még nem volt annyiféle fájdalomcsillapító módszer, mint most, mégis kibírták.

Szülés után természetesen az ő idejükben nem volt ám kecmec, pillanatok alatt mindenki visszanyerte terhesség előtti álomalakját, idejük sem volt enni, annyi volt a tennivaló. A gyermekágy 6 hete alatt természetesen nem illett az újszülöttel kimozdulni, de a házimunka így is sok energiát felemésztett. A babával nem is volt gond, csak evett-aludt. Elég volt csak a bepólyázott kisdedet berakni a kiságyba, s már el is csendesedett. A szoptatás többnyire flottul ment, háromóránként, szigorúan. Viszont 3-4 hónapnál ritkán tovább. Aki annál tovább szoptatott, fura szerzetnek számított; az meg egyenesen bizarr dolognak minősült, ha egy egyéves gyerek még mindig nem volt elválasztva. A tehéntej élet, erő, egészség! /„Ennyi idős korotokban ti már vígan ittátok a tejet meg a kakaót! Azt sem tudtuk, mi fán terem az az allergia!”/ Persze néhány hetes korban kezdődött a gyümölcslé kóstoltatás, aztán a húslevesből kimert, villával összetört sárgarépa, főtt husi, májacska.

A párhetes gyerek természetes, hogy átaludta az éjszakát! Este 8-kor bekerült a kiságyba, ott önállóan, ringatás, rázogatás, ölbe vétel nélkül álomba szenderült, s húzta a lóbőrt egész reggelig. Na, igen, eleinte fel-felébredt, de egy kis teával könnyen le lehetett állítani az éjszakai evésekről. Meg aztán ha sírt is egy kicsit, legalább tágult vele a tüdeje és tisztult a szeme! Ha minden percben felkapkodták volna, csak egy elkényeztetett, elkapatott kis nyámnyila vált volna belőle!

A bezzeganyós az ő idejében hajnalban kelt, s míg a gyerek még aludt, ellátta a legfőbb háztartási teendőket. Kimosta, kiteregette a textilpelenkákat, megfőzte a kétfogásos étket, melyet pontban délben tálalnia kellett  ebédszünetre hazaugró urának. A gyerek a lehető legnagyobb nyugalomban töltötte el a délelőttöt az egy méterszer egy méteres járókában, másfél éves koráig. Esetleg a járókát lehetett variálni a bébikomppal.

Ennyi idős korára persze már bőven szobatiszta volt, nagy szégyen is lett volna, ha még nem az! Csak nem szabad lustának lenni – idejében, olyan féléves kor körül el kell kezdeni a szoktatást, és akkor a várt eredmény sem marad el! Igaz, így még vagy két évig ment az összepisilt-kakilt lakástextíliák suvickolása, de sebaj, mire másra lenne jó a délutáni alvásidő!

A bezzeganyós idejében nem volt ideje az anyukáknak jönni-menni, órákat játszótéren tölteni, hiszen annyi volt a feladat. Levegőzéshez az is kiváló, ha az ember kitolja a bébit a teraszra a délutáni szieszta alatt.

Dackorszak? Hiszti? Még hallomásból sem ismerős szavak!

Summa summárum, a bezzeganyós nem tudja elképzelni sem, hogy a mai kisgyerekes anyukáknak hogy nincs idejük semmire, azt sem tudják, mit csináljanak jó dolgukban! A pelenka eldobható, de a függöny még sincs kivasalva? A mosógép automata, mégis megesik, hogy szalad a lakás? A hasonszőrű, babakocsi tologató barátnőkkel beülni egy kávéra van idő, de előfordul, hogy az ebédet mégis a kifőzdéből kell rendelni? Ti is felnőttetek, mégsem volt ennyi flancos nyavalya!

Minden tiszteletem, az előző generációk édesanyáié, hiszen kétségtelenül, több kézzel fogható nehézséggel kellett megküzdeniük, mint nekünk, mai anyukáknak. És az is igaz, hogy ahogy akkor, most is vannak nem egyszerű természetű nőszemélyek – tisztelet, minden kivételnek! De egyúttal kicsit irigykedve szemlélem azokat az anya-társaimat, akiket nem egy bezzeganyóssal áldott meg a sors!

zöldlevelecske