Hollandrémület autizmus

Gondolom, sokan ismeritek azt az érzést év végén, hogy csak menjen le a karácsony, térjen vissza minden a normális kerékvágásba, mert a gyerek teljesen túlpörgött. „Ez kell, az tetszik, amazt is csináljuk”… stb. Nincs ez nálunk sem másképp. Ahogy már írtam, az év vége eléggé összejött. Látogatók, utazás, látogatók, Mikulás, karácsony (előtte karácsonyra készülés), betegség, látogatás, iskolakezdés… Pár hete már sejtem, mivel állunk szemben, és most szembejött egy igen jó összefoglaló a témában: Túlingereltség.

A túlingereltség az autiknál olyan, mint a kisbabáknál a fáradtság. Millió különböző jele van, amik nem feltétlen egyértelműek. Így az ember időnként akkor kap a fejéhez, amikor már késő.

Hollandrémület autizmus

A képen az autisták túlingereltségének különböző lehetséges vonzatai, jelei vannak felsorolva.

Mentális jelek:

  1. Ideges, stresszes
  2. Nyugtalan, tele a feje
  3. Labilis, hangulatingadozások
  4. Fáradt, semmihez sincs energiája, nem tud semmit többé
  5. Köd a fejben
  6. Nem tud többé relativizálni, mindent vagy semmit
  7. Nem tudja elengedni az adott gondolatokat
  8. Mindent egyszerre gondol
  9. Nincs többé átláthatóság
  10. Nem tud választani, semmit nem tud befejezni
  11. Nem tud koncentrálni
  12. Nem bírja elviselni az emberek nyüzsgését
  13. Csak a merev szabályok követésére képes
  14. Nem tudja átgondolni, gondolkozni
  15. Nem érti jól a beszédet
  16. Nem beszel, reagál jól / egyáltalán
  17. Emlékezete nem működik jól –nem vagy rosszul emlékszik

    Testi jelek:
  18. Feszült testtartás, izomzat
  19. Gyors, felületes lélegzetvétel
  20. Has, gyomor, bélrendszeri panaszok
  21. Nagyon fázik vagy melege van
  22. Feszült állkapocs
  23. Fájdalom különféle helyeken
  24. Mozgásproblémák, esetlenség
  25. Kifejezéstelen arc
  26. Fejfájás
  27. Izzadás
  28. Remegés
  29. Hiperventilláció
  30. Hányás
  31. Felhúzott vállak
  32. Láz, betegség
  33. Ájulás

    Alvás:
  34. Nyugtalan, rossz alvás
  35. Nehézségek az elalvással
  36. Nagyon rosszul ébred
  37. Gyakran ébred
  38. Sokat álmodik
  39. Rémálmai vannak

    Érzés:
  40. Félős, pánikol
  41. Depressziós
  42. Többé nem önmaga
  43. Semmihez sincs kedve
  44. Semmit nem akar
  45. Kimerült
  46. Nagyon érzelmes
  47. Nem akarja, hogy hozzáérjenek
  48. Rögeszmés
  49. Csak aludni akar
  50. Sírásrohamok, látszólag ok nélkül

    Érzékszervek:
  51. Túlérzékenység fényre
  52. Foltokat lát
  53. Rosszul látja az árnyékokat, mozgást
  54. Szemfájdalom
  55. Nehezen viseli a hangokat
  56. Fülfájás
  57. Nehezen viseli a szagokat, illatokat
  58. Nem eszik/iszik
  59. Érzékeny a ruhára- túl szoros, laza, zavar…
  60. Bőr, test túlérzékenység
  61. Egyensúlyi nehézségek

    Viselkedés:
  62. Nehezen gyakorol önuralmat
  63. Gyorsan ideges lesz
  64. Merevvé, lassúvá válik
  65. Nem tud ránézni a másikra
  66. Kényszermozgások
  67. Indulatos, dührohamok
  68. Mások elkerülése, visszavonulás
  69. ? (sajnos nem kaptam erre értelmezhető fordítást)
  70. Nem tudja abbahagyni, amit csinál
  71. Túlizgatott, hiperaktív
  72. Nem tud magáról megfelelően gondoskodni
  73. Le akarja rázni magáról, ha valaki hozzáér

Természetesen nem minden alkalommal jön elő az összes tünet, meg sokszor párosával jönnek egyébként is, de ha 5-8 megvan, már szerencsés észbe kapni, és újratervezni. Nálunk legalábbis. Az autis szülők ezt már tudják. Ismerik a saját gyerekeiket, sejtik egy idő után, mire számítsanak. Ezt a táblázatot elsősorban az itt olvasó pedagógusok kedvéért hoztam. Nézzétek meg, gondoljatok végig, és tartsátok a fejetek hátuljában, főleg az első, és az utolsó csoportot. Amikor az auti, akit tanítotok, nem hozza azt, amit elvárnátok tőle, ideges, értetlen, gitározik az idegeiteken; pláne, ha egyébként máskor meg sikerül megugrania az adott dolgot. Gondoljatok erre a táblázatra egy gyors helyzetértékelés erejéig. Köszönöm.

Ahogy látom, a túlingereltségnek fokozatai vannak.

Az egyik, kb. mindennapos és elkerülhetetlen: amit ki lehet aludni. Általában másnapra a gyerek visszatér önmagához. Ezek azok a helyzetek, amikor sok minden történt aznap, esetleg váratlan dolgok is, és estére elfárad, szétesik. Ilyenkor Soma például rohangál, mint a fej nélküli csirke és kacag hozzá (az oviban ezt még meg szokta fejelni azzal, hogy kiborítja a legós dobozt). Külső szemlélőnek úgy tűnik, hogy a gyerek milyen marha jól szórakozik, direkt idegesít, pedig nem. A hangokat meg nehezebben viseli, különösen, ha az öccse sír. Olyankor sikít ő is. Ezekre a helyzetekre próbálunk neki más megküzdési stratégiákat tanítani, egyelőre közepes sikerrel. A rohangálást például sokszor le lehet állítani azzal, ha utánaszaladok, elkapom, és fejjel lefelé meglóbálom egy kicsit, de olyan is van, hogy az segít, ha beülünk a szobájába, a sötétbe egy kicsit megnyugodni. Eddig a legtöbb estére el szoktunk jutni, talán valamennyire normális is. Ilyenkor fontos tudni, hogy bármennyire idegesít is, nem tudja már magától abbahagyni (70)- ezt külön is ajánlom pedagógusok figyelmébe, mert fontos.

A másik, amit időnként nem könnyű szem előtt tartani, pedig fontos, hogy ő nem tudja az én érzéseimet megjósolni. Ebből következően semmit nem csinál azért, hogy engem idegesítsen vagy dühítsen. A tetteimet meg tudja jósolni, ha egyébként mindig hasonlóan reagálok a dolgokra és pl. esetünkben mókásnak tartja, ha fejjel lefelé lógatva sétálok vele a szobában (nesze neked, játékos gyereknevelés), de legfőképp azért csinálja, mert nem ura magának. A lógatást, amikor egyébként „jól” van, szokta kérni, szóval tudja, hogy nem csak rohangálással lehet elérni.

A következő nálunk, amikor megvan az összes fentebb felsorolt, de ráadásul már napközben is nyűglődik. Azt mondogatja, hogy nem akar semmit játszani, nincs kedve semmihez. Nem tudja, mit csináljon. Nyugtalan, tele a feje. Összevissza mond mindent, és mindennek az ellenkezőjét. Átmenet és ok nélkül rohangál röhögve, és letört… Ez egy fokkal nehezebb helyzet, mert ki kell találni, hogy mi van a háttérben igazából, és korántsem biztos, hogy el tudja mondani. Ilyenkor meg szoktunk próbálni visszavenni a tempóból, ha tudunk. Van, hogy eltart egy pár napig, mire kiderül, hogy mi foglalkoztatja/zavarja, de régi ritmus, ismerős dolgok szép lassan meg szoktak hozni a várt eredményt.

Kb. itt tartottunk idén Mikulás után, amikor is elkezdett ömleni a karácsony mindenhonnan. Mindkét ovis csoportjában kezdődtek a karácsonyváró foglalkozások, beszélgetések… és egyre jobban bepörgött. Közben jött a téli szünet a fejlesztő oviban, ami miatt borult a rendszer egyébként is, egy betegség és a fejlesztő ovi ráadásul új helyre költözött (ezt tudta előre, voltak ott megnézni… stb.), sok-sok esemény, amik egymásra rakódtak, nagyrészt elkerülhetetlenné téve, hogy múlt hétfőn a gyerek kiborult. Nagyon. Én meg ültem mellette es rádöbbentem, hogy szegényem már azt sem tudja, merre van az előre. Voltak persze jelei, már napok óta folyamatosan panaszkodik, hogy fáradt, kedvetlenebb is időnként valamivel, de ilyen melyre nem csúszott meg soha.

Az egyszerű kijelentő mondatok értelmezése is problémás volt. Tizenötször mondtam el ugyanazt és tizenhatodszorra sem tudta, hogy akkor most mi lesz. És nem akar kimenni a lakásból, és nem akar a nagyival lenni (aki egyébként is miért nem hozott ajándékot - mert a hülye szülők azt mondták, hogy ne hozzon… ez például négy napra akadt be a gyerek fejében), és nem tudott két dolog közül választani... Ő nem dührohamozik, hanem sír. Nekem meg a szívem szakad meg, mert ilyenkor nehéz segíteni és nincs azonnali megoldás. Újratervezés, újratervezés, okok keresése.

Miért történik ez? Mert hirtelen semmi nem úgy, akkor van, ahogy megszokta. Miért nem megyünk oviba, amikor arról volt szó, és meddig tart a betegség egyáltalán, és ha köhögök, akkor már lehet menni vagy nem… Miért nem hozott ajándékot a nagyi, amikor mindig szokott? Miért velem akarsz boltba menni, amikor mostanában a Bubuval szoktunk? Miért te jöttél értem és miért hamarabb?

Mi a megoldás? Zsigerből azt mondaná az ember, hogy nyugalom. Maradjunk otthon pár napot pihenni és jobb lesz. De nem. Akármennyire alaposan is magyarázom el, hogy most három napot itthon leszünk, csak játszunk… stb., marad a stressz, hogy de ez nem így szokott lenni, és mit fogunk játszani, és miért vagyunk itthon, és megyünk-e valahova… ezeken lehet tompítani valamit napirenddel, de… az igazi megoldás a megszokott rendszer. Az, amit ő a sajátjának érez, amiben biztonságban érzi magát. Amikor tudja, mire számítson, mert mindig úgy szokott lenni. Esetünkben ez azt jelenti, hogy a szokásos séma szerint jár a csoportjaiba, egyértelműen megbeszéljük vele, hogy ki és mikor fog érte menni, merevebben ragaszkodunk az otthoni szabályokhoz… Így is el fog tartani valameddig, míg újra minden normális mederben folyik majd, de ez a módja. Nálunk legalábbis.

(Nagyon sok autistának nehezek az iskolaszünetek, pont a fent leírtak miatt. Megszoknak egy rendszert: hétközben iskola/óvoda… hétvége… aztán hirtelen ez a rendszer pár hétre/ hónapra borul.)