Dédnagyanyám a XIX. század végén, jómódú iparos család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. A család a lányok taníttatását is fontosnak tartotta, elsősorban azért, hogy elég műveltek legyenek ahhoz, hogy jobban férjhez lehessen adni őket. Iskola után zongorázni és nyelveket tanultak, szabadidejükben hímeztek, horgoltak és egyéb kisasszonyoknak való elfoglaltságokkal múlatták az időt.
A lakás a főtér egyik patinás házának első emeletén helyezkedett el, a szalon ablaka pont a túloldalon levő pékségre nézett. Gyakran figyelt innen egy magas, barna jóképű legényt, aki soha nem mulasztotta el az alkalmat, hogy bókoljon neki, ha a pékség előtt elsétált. Időközben, ahogy tanulmányaival végzett, és eladósorba került, eljegyezték az édesapja egyik üzlettársának a fiával. Nem volt különösebben szimpatikus neki a fiú, túlságosan udvarias és sótlan volt. Még csak csókot sem akart lopni tőle soha, hiába sétálgattak fel s alá a folyóparti sétányon, nem úgy, mint az a tüzes szemű péklegény, ha csak rágondolt arra a csókra, beleremegett. Menthetetlenül szerelmes lett, csak éppen nem a vőlegényébe.
Az esküvő közeledtével egyre jobban szenvedett, ráadásul az édesapja megneszelte a titkos hódolót, így gardedám nélkül nem hagyhatta el a lakást, nem hivatkozhatott többet a barátnőire, holmi cukrászdára és teadélutánra. A húga segített levelet közvetíteni a szerelmesek között, szegény, ha tudta volna, mi áll azokban a levelekben, egészen biztosan nem lesz hírvivő. Az esküvő a búcsú utáni hónapra volt kitűzve, mivel ilyenkor mindenki a mulatozással, vásározással van elfoglalva, így annak éjszakája kínálkozott a legalkalmasabb időpontnak a leányszöktetéshez.
A tervet titokban tartották, apránként csomagolt, hogy senki ne fogjon gyanút, a bőröndbe egy családi fényképet és a kedvenc regényét is betette, néhány ékszer, a perselyben évek óta gyűjtögetett pénzecskéje, ruhaneműből csak a legszükségesebbek, majd vesznek neki Budapesten szép ruhákat, ahogy a fiú ígérte. A koffert nagy nehezen sikerült előző nap kicsempészniük a házból, így már csak annyi dolga volt, hogy az emberek forgatagában elvesszen, és igyekezzék a megbeszélt találkozóhelyre. A fiú már várta, kocsira ültek, majd az első falunál csónakba szálltak, és átkeltek a sötét folyón, onnan gyalogoltak az éjjeli országúton, majd egy városkából a hajnali vonattal Budapestnek vették az irányt, ahol megérkezésük után egybekeltek. Az volt a tervük, hogy a férje pékként helyezkedik el, ő pedig franciát, németet tanít, és zongoraleckéket ad, pénzt gyűjtenek, majd kölcsönnel saját pékséget nyitnak.
A fiatal lány romantikus álmai azonban hamar semmivé foszlottak a dohos szoba-konyhában. Nem talált tanítványokat, nem volt semmiféle ajánlólevele, hiába beszélt nyelveket, nem fogadta fel egyetlen család sem, mindössze egy kis polgárlányhoz járt zongoraleckéket adni. A családjával levélben tudatta, hol van, azonban nem jött válasz, így újabb levelet küldött, ezúttal külön a húgának és külön a szüleinek címezve egyet-egyet, de választ továbbra sem kapott. Az ifjú férjről hamar kiderült, hogy szeret a pohár a fenekére nézni, és ilyenkor jobb vigyázni vele. Nemsokára erősen köhögni kezdett, egyre többet ivott és egyre kevesebbet dolgozott, így dédnagyanyám kénytelen volt kétkezi munka után nézni, azonban nem értett semmihez. Nem ilyen életre szánták, egy szalonban kellett volna zongorajátékával szórakoztatnia a férje vendégeit, szabadidejében pedig terítőt hímezni, adománykendőt horgolni, sétálni a folyóparton, gyerekeket szülni, taníttatni őket, irányítani a személyzetet. Ő csak efféle dolgokhoz értett, hányszor bánta meg, hogy megszökött azon az éjjelen, de már nem volt visszaút.
Nem így képzelte, nem ilyen álmokat szőtt a langyos nyári estéken, mikor az ablakon beáramló hűs folyóparti szellő az arcát simogatta. Végül mosónőként helyezkedett el, hamar beletanult, de nehezen bírta, nem volt kétkezi munkához szokva, gyönge kezei hamar tönkrementek, az egyetlen tanítványát is elvesztette. Egyetlen levelére sem kapott otthonról választ, megértette hát, hogy nem kíváncsiak rá többé, szégyent hozott az egész családra. Várandós lett, de a gyermek, talán a kemény munkától, nem maradt meg, elsiette a megszületést. A magával hozott pénzt és ékszereket felemésztette a férje kezelése, de hamarosan így is elvitte a Morbus Hungaricus.
A családjával levélben tudatta, hogy megözvegyült, atyja bocsánatáért esedezett, szeretne hazamenni, ha visszafogadják, de nem kapott választ. Később jött egy levél a húgától, amelyben tudatta vele, hogy kitagadták és neki is szigorúan megtiltották, hogy bármiféle kapcsolatot tartson vele, leveleit az apjuk tűzre dobta, ezt az utolsót is, csak véletlen folytán sikerült megkaparintania, így értesült szorult helyzetéről. Az egyetlen segítség, amit tud adni az, hogy elküldi a spórolt pénzét, hogy nehéz helyzetén kicsit enyhítsen. Így hát nem volt más választása, éhezett, a lakbért nem bírta egyedül, az egyetlen lehetőséget abban látta, ha újból férjhez megy, hogy boldogulni tudjon, mivel igen szép asszony volt, nem kellett sokáig kérőre várnia, de sajnos, mint később kiderült, megint rosszul választott.
Folyt köv.
Halacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
