A múlt heti posztban beharangozott főzősuli-sorozat első része következik, ezúttal a mérésről lesz szó. A méricskéléssel kapcsolatban kettős személyiség vagyok: főzésnél gyakorlatilag semmit nem mérek, sütésnél viszont grammra betartom a recept utasításait. Ennek az az oka, hogy gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy hány deka húsból főzöm a pörköltet, ha marad, akkor maximum megy a fagyasztóba, a süteménynek viszont a sikere múlhat pár dekával kevesebb vagy több liszt felhasználásán.

A méréshez én leginkább a digitális konyhai mérleget ajánlom, mert az legalább fontos, de előfordulhat, hogy nincs kéznél, és akkor a háziasszonynak a rendelkezésre álló egyszerű eszközökkel kell boldogulnia.

Szokásosan használt mértékegységek

A következőkben az úgynevezett házias mértékegységeket próbálom meg felsorolni, amelyek a szakácskönyvekben elég gyakran előfordulnak (körülbelüli értékek):

-1 púpozott evőkanál liszt, búzadara, só, cukor = 2 dkg
-1 csapott evőkanál liszt, búzadara, só, cukor = 1,2 dkg
-1 csapott evőkanál víz, gyümölcslé, tejföl, tejszín, paradicsompüré=1,5 dkg
-1 liter liszt = kb. 65 dkg
-1 dl liszt = 6 dkg
-1 csapott evőkanál zsemlemorzsa = 1,2 dkg
-1 púpozott evőkanál zsemlemorzsa = 1,8 dkg
-1 evőkanál olaj = 1,5 dkg
-1 evőkanál vaj, zsír = 2,5 dkg
-1 diónyi vaj, zsír = 2 dkg
-1 tojásnyi vaj, zsír = 5-6 dkg
-1 bögre = 2,5 dl
-1 csésze liszt =15 dkg
-1 csésze cukor = 22,5  dkg
-1 csésze vaj = 22,5 dkg
-1 csésze méz= 35 dkg
-1 csésze rizs (nyers) = 20 dkg

Amerikai mértékegységek

Amíg nem tudtam ezeket megfelelően átváltani grammra/dekára, nem is sütöttem-főztem olyan recepteket, amikben amerikai mértékegységek voltak megadva. Remélem, ez a lista is többeknek a hasznára válik. Egy jó tanács, amit a gyerekes anyukák könnyen megfogadhatnak: a milliliterben megadott mértékegységeket kiszuperált cumisüveggel mérem.

-1 cup = 250 ml, 250 gramm
-1/4 cup = 60 ml, 60 gramm
-1/2 cup = 125 ml, 125 gramm
-3/4 cup = 180 ml, 180 gramm
-egy teáskanál = 5 gramm
-egy evőkanál= 15 gramm

És most jöjjön egy-két recept, ahol a fenti mérési módszereket hasznosíthatjuk, és mérleg nélkül süthetünk finom süteményt:

Bögrés mákos (alaprecept)

Ezt biztos sokan már kívülről fújják, de azért ismét leírom, mert egyszerű, nagyon finom, és könnyű variálni: a mákot darált dióra, mogyoróra, kókuszreszelékre lehet cserélni, a megsült tésztát fel lehet használni tortaalapként, vagy gazgdagítható akár friss, akár aszalt gyümölccsel is.

Hozzávalók:

2 tojás
10 dkg puha vaj
1 bögre cukor
1 bögre darált mák
1 bögre tej
1 bögre liszt
1 csomag sütőpor
késhegynyi fahéj
egy citrom reszelt héja
a töltéshez savanykás lekvár

A vajat habosra keverem a cukorral, egyenként hozzákeverem az egész tojásokat is. Ezután hozzáadom apránként a lisztet, tejet, mákor, végül belekeverem a sütőport, a fahéjat és a citromhéjat is. Sütőpapírral bélelt tepsibe (20x30 cm), vagy tortaformába (kb 23 vm) öntöm, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 percig (tűpróbáig) sütöm. Ha kihűlt, kettévágom és a lekvárral megtöltöm, vagy tortaalapként használom fel.

13 kanalas sütemény

Szintén alaprecept, amely fogyasztható akár magában, lekvárral megtöltve, de gyümölccsel gazdagítva is elkészíthető.

Hozzávalók

13evőkanál liszt 
13evőkanál cukor 
9 evőkanál tej 
13evőkanál étolaj 
1 csomag sütőpor 
4 tojás

 A tojásokat szétválasztom. A sárgáját jól felverem a cukorral, hozzáadom a tejet, az olajat, és a sütőporral elkevert lisztet.  A fehérjét kemény habbá verem, majd óvatosan a masszába forgatom. Sütőpapírral bélelt vagy vajjal-liszttel kikent formába töltöm, és előmelegített 180 fokos sütőben megsütöm.

Földimogyoró vajas keksz

Igazi amerikai recept, azaz nagyon édes, nagyon tömény, és persze nagyon finom is. Zárójelben magyarosítottam a mértékegységeket, nehogy valakit ez tántorítson el a megsütésétől.

Hozzávalók:

1 csésze mogyoróvaj (26 dkg)
½ csésze lágy vaj (11,5 dkg)
½ csésze cukor (10 dkg)
½ csésze barnacukor (11 dkg)
1 tojás
3 evőkanál tej
1 teáskanál vanília-kivonat
1 és ¼ csésze liszt
¾ teáskanál sütőpor
¼ teáskanál só
5-6 dkg magas kakaótartalmú étcsoki

A sütőt 180 fokra előmelegítem, amíg ez folyamatban van, elkészítem a tésztát.
Ehhez a a földimogyoró vajat, a vajat és a kétféle cukrot krémesre keverem. Hozzáadom a tojást, a tejet és a vaníliát, és ezzel is egyneműsítem. A lisztet, sót és a sütőport összeszitálom, majd a mogyoróvajas keverékhez adom, jól kikeverem. A végén beleszórom az apróbb darabokra vágott étcsokit. Egy tepsit sütőpapírral kibélelek, a masszából evőkanálnyi adagokat veszek ki és golyóvá gyúrom, majd a tepsire sorakoztatom, egymástól elég távol, mert sülés közben szétterül a keksz. A golyókat villával lelapítom, úgy, hogy a villa fogazata mintát hagyjon rajta, majd ezt az első mintára merőleges irányban is megismétlem. Állítólag ez a hagyományos formája ennek a keksznek. A megformázott süteményeket az előmelegített sütőben 8-10 perc alatt kisütöm.
A mennyiségből elvileg 36 darab lesz.

Jó főzőcskézést a hétvégére, és továbbra is várom a kommenteket, témajavaslatokat!

Zsuzsi főz