Január végén tudtuk meg, hogy bővül a család. Aki emlékszik még, mi voltunk azok, akik nem szerették volna megtudni a baba nemét a születésig. Hát, mit ne mondjak, néha nem volt könnyű.
Október elejére voltam kiírva, de valahogy úgy éreztem, hogy tuti szeptemberi bébi lesz. Teltek a hetek, hónapok, egy kis keményedést leszámítva eseménytelen terhességem volt.
Elérkezett a szeptember. Az első ctg-re majdnem 37 hetesen került sor. Még nagy vagányan én ültem a volánnál, pedig már egy ideje hatalmas pocakom volt. Egy hét múlva ismét ctg, itt már a család azt mondta, hogy ne vezessek, apósom elvisz.
Szokásos menet, közben megjött a férjem is. A ctg -s papíron szép görbék voltak, éreztem is valamit haloványan, ha figyeltem, gondoltam, ez lehet a jósló. Férjem hülyéskedett is, hogy innen már a kórházba megyünk. Kiröhögtem.
Bekerültünk az orvosomhoz, megnézett, minden oké, kérjünk időpontot jövő hétre is ctg -re. Férjem kérte, amíg én a szokásos körömet róttam a mosdóban. Kiderült, hogy az asszisztens csaj azt hitte, már szülök, meglepődött, hogy „ilyen ctg -vel” még jövő hétre kérem az időpontot. Nekem ekkor már csak az járt a fejemben, hogy érjen ide apósom, menjünk haza, és hadd vegyek egy forró zuhanyt.
Hazafelé tartottunk, nekem már egyre kényelmetlenebb volt ülni. Körülbelül 5 percre lehettünk a megváltó forró zuhanyomtól, mikor egyszer csak azt éreztem, csavarnak belülről, pukk, és forróság öntött el. Bakker. Elfolyt a magzatvíz. Biztos?! Tuti... Kb. fél percig vártam, hogy most szóljak-e a férjemnek és az apósomnak, hogy mizu itt hátul, vagy várjam meg, míg hazaérünk? Végül úgy döntöttem, beavatom őket is, előre szóltam, hogy senkit nem akarok megijeszteni, de azt hiszem elfolyt a magzatvíz. Este fél 10.
Kissé pánikba estem, hogy most tényleg szülök? Most már lesz egy babám? Anyukává válok? Mennyire fog fájni? De én álmos és fáradt vagyok... Nem készültem még fel lelkileg a szülésre...
Gyorsan hazarohantunk a cuccokért, írtam a fontosabbaknak, hogy megyünk szülni, aztán irány a kórház. Már az autóban jöttek az 5-6 perces fájások, de ezek még kismiskák voltak.
Beértünk, megvizsgáltak, szűk egyujjnyi. Kiderült, hogy már a délutáni/esti nődokis vizsgálatnál is nyitva voltam ennyire. Este fél 11.
Rákötöttek a gépre, baba rendben. A fájások egyre erősödtek, 2-3 percesek, de még bírtam. Egyedül voltam aznap éjjel, aki szült, és az osztályon se volt épp csecsemő, ha jól emlékszem, igaz, magánkórház. Akkor nagyon örültem, hogy nem hallom más szenvedését. Elég volt nekem a sajátom.
Éjfél körül megkaptam a beöntést. Sokan tartanak ettől... Na, akkor már minden mindegy, és tényleg igaz, hogy a szülésnek egyik „legkellemesebb” része.
Beért ekkortájt az orvosom, kiderült, szépen haladunk, mondhatni tankönyvi példa. Én ekkor már kezdtem elveszni, minden egyes fájásnál ketté akartam törni. Már semmi se esett jól: ültem labdán, fürödtem... Nem bírtam már azt sem, ha rám néztek, nemhogy még hozzám érjenek.
Hajnali kettő körül kijelentettem, hogy köszönöm, én ezt már nem bírom, kérem az EDA-t. Nagyon le akartak beszélni, tekintve, hogy a kitolás része így hosszabb lehet. Én már ekkor létezni se bírtam, kértem. Életem leghosszabb félórája volt, míg beérkezett az anesztes, és mire hatni kezdett... Nem volt így se leányálom, de legalább nem akartam meghalni, és a fájások között el-el szunyókálhattam.
Iszonyatosan fáradt voltam már, csak aludni akartam, amikor közölték, hogy a méhszáj eltűnt, lassan nyomhatunk. Szuper. Az EDA-t ekkor elfelejthettem, mivel nem adhatnak a kitolási szakaszban. Na, ekkor már majdnem kértem a császárt: nemigen volt szünet két fájás között.
A kitolás nem ment egyszerűen, mivel egyrészt valóban nem éreztem annyira a tolófájásokat, másrészt nehezen jöttem rá, „hova” is kell nyomni. Mondták viccesen, hogy szépen nyomok, csak nem oda, ahova kéne. Azt hittem, sosem lesz vége, de kaptam egy kis lökést a doktortól:
„Jól van, anyuka, haladunk, már látszik a haja.”
Na, gondoltam, ezek szerint tényleg van haja, nem hazudott anno a 4D. Ezen felbuzdulva már sokkal ügyesebb voltam.
Végül 37+5 napra, sokadik nyomás után, kis orvosi rásegítéssel, a magzatvíz elfolyásától számítva 7 óra múlva, hajnali 4:20 perckor megszületett a kisbabánk.
Tényleg elszáll minden fájdalom abban a pillanatban. Gyorsan a hasamra rakták, én meg csak simogattam a kis meleg testét. Pár másodperc múlva rájöttem, hogy a nemét még mindig nem tudjuk. És jött az a bizonyos mondat: Gratulálunk, kislány!
Hamar elvitték, mert nem sírt, csak nyöszörgött. Köldökzsinór a nyakán. Kiderült, hogy az az egy óra a szülőcsatornában kicsit megviselte, ahogy engem is. Több, mint egy órán keresztül varrtak. Utána órákig nem mehettem ki a szülőszobáról, mert annyi vért sikerült vesztenem, hogy vérnyomásom a béka feneke alatt volt. Olyan 9 körül megengedték, hogy felkeljek, zuhanyozzak. (Ez a pár óra lelkileg elég megterhelő volt: a párom kimerülve a szobánkban pihent, egyedül voltam, néha rám néztek, vérnyomást mértek. Aludni nem tudtam, közben hallottam a császáros bébik felsírását, én meg alig láthattam az újszülött lányomat...)
Aztán „rohantam” megnézni a kislányunkat. Ő már nagyon hamar jól volt, én kevésbé. Majdnem elájultam, miközben őt néztem. Pár órával később behozták, onnantól kezdve végig velünk volt.
Kimerítő napok voltak azok, és most sem vagyok kipihent (meglepő lenne, ha az lennék), de amikor rám nevet a lassan 3 hónapos „nagylányom”, tényleg csak azt mondhatom, mint más anyuka: Érte megérte!
Szana
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
