Lisa Catsun - Californiai anzix - részlet
Sok szüléstörténetet olvastam a Bezzeganyán. Amikor baráti nyomásra egy fórumra írtam egy kisregényt romantikus, némiképp erotikus stílusban, belekerült egy terhesség története is a szüléssel és a rákövetkezőkkel egyetemben. Gondoltam, ha irodalmi szüléstörténet, akkor is itt van a helye, ahonnan az alapjai érkeztek. Kíváncsian várom a véleményeket - némiképp álruhában, az írói álnevem alatt. Nem hiszem, hogy ez alapján a régóta erre járók felismerik a stílusomat, de ha igen, annál nagyobb lesz az örömöm.
"Amikor úgy néz rád valaki, mintha te lennél az utolsó csoda a Földön, az a szerelem." (ismeretlen)
28. A gyerek
Éreztem, hogy rohanni kellene a kórházba. Megtekintettem az alattam növekvő tócsát, és mozdulni se tudtam. Rémült szemeimmel Taylor szemeit kerestem, aki most lépett be a fürdőbe:
- Bocsi, csak most értem ide, ugye nem próbáltál egyedül bemászni??? - észrevette rémült tekintetem - Mi a baj, Bogikám?
Megszólalni nem tudtam, csak lenéztem. Odanézett, kapcsolt. Jó neki.
- Ha már úgyis levetkőztél, zuhany, hogy kicsit megnyugodj.
Mi az a megnyugodni? Meg hogy kell azt? Ledobta a rajta levő maradék cuccot, felkapott, beállt velem a zuhany alá, óvatosan letett, és engedte rám a kellemesen meleg vizet. Még mindig nem bírtam megszólalni. Rettegek. Kivett, Megtörölt, felöltöztetett, még a betét is eszébe jutott. Már hogy neki. Amíg megdermedve ültem a fotelban, és magamban azt ismételgettem: "Nem akarom! Nem akarom!", halál nyugodtan előszedte a bekészített táskám, bedobott még pár dolgot, ha szükség lenne rá, felöltözött, elővette a kocsikulcsot, és már vitt is magával. Hogy lehet még most is ilyen nyugodt? Hogy merészel? Berakott a kocsiba, beült, és megkérdezte, mégis hány perces? Néztem rá. Mi vagyok én, órás mester?
- Oké, legközelebb kapd el a kezem. Meg utána is legközelebb.
Próbálkoztam gondolkodni. Azt hiszem, az agyam elment sétálni. Hirtelen leesett, mire gondol, mert azt hittem, szétesek. Elkaptam a csuklóját. Hehe, géniusz vagy, elvégre vezet. És milyen biztos kézzel és kényelmesen! Megölöm. Vagy inkább mégse. Csodálattal néztem, milyen nyugodt, legalább rábízhatom magam. Hirtelen megint elkaptam a csuklóját. Higgadt hangját hallottam:
- Három perc, de nyugi, sietünk.
Kinéztem az ablakon. Jééé! Tényleg siet. Majd bambán a műszerfalra néztem. Nem is siet, még 112-vel se megyünk. Pár perc bambulás után eljutott a tudatomig: Ez mérföld, te ló, mit tolja itt 180-nal, még megmurdelünk! A következő fájás után úgy döntöttem, ez még mindig a kellemesebb halálnem lenne, majd némiképp elvesztettem a fonalat.
..............
Nyüves telefon! Tuti megint nem bírt magával, és bement a fürdőbe levetkőzni. Egyedül, mert hátha akkor megint elesik. Hát persze, nincs itt! Befele menet lerúgtam a cipőt, nadrágot, pólót, és ott álldigált nekem levetkőzve. Bocsánatot kezdtem kérni a telefonért, mikor megláttam, ahogy mereven áll a zuhany előtt, és rémülten néz rám. Mi történhetett? Kérdésemre csak lenézett, akkor vettem észre a tócsát. Mégis megfür... Francot fürdött, elfolyt a magzatvíz. No, most ne ájulj el, mert akkor gáz van! Lehajigáltam a maradék cuccom, gondoltam, talán ha végigfolyik rajta a víz, észhez tér. Legalább egyikünk észnél lehetne, nekem úgyse nagyon megy. Rájöttem, hogy felesleges, nem fog észhez térni.
Gyorsan felöltöztettem, közben kerregett az agyam, mert tudtam, hogy valamit elfelejtek. Te állat, a betét! Háromszor körberohantam azt a nyüvedék szobát, mire rájöttem, hova tettem mind az egy táskát ma reggel. Beledobtam még, ami a kezem ügyébe esett, és lövésem se volt, hogy leszek képes vezetni. Egyáltalában merre is van az a rohadt klinika??? Lerohantam vele a kocsihoz - szuper, járni eszerint még tudok.
Beraktam, és próbálkoztam, hogy legalább a felé eső kezem ne remegjen, és ne vegye észre, hogy a másikkal mindjárt letöröm a kormányt. Megpróbáltam kifaggatni, mégis hány percesek a fájásai, bár voltaképpen mindegy, akkor se megyünk jobban, ha kinyomom a pedált. Lövése se volt. Jesszus! Rábeszéltem, hogy kapja el a kezem és majd kiszámolom. Hirtelen elkapta a csuklóm. Szuper lesz, ha ekkora tempónál beleszállunk a szalagkorlátba. Kicsivel később megismételte az öngyilkos mutatványt, ekkor ugyanis rántott is rajta. Nem baj, még az úton vagyunk. Marha, az időt kellett volna nézned! Ránéztem az órára a műszerfalon. Megpróbáltam megnyugtatni, hogy sietek. Remélem, nem jön rá, mennyire, és hogy életemben nem vezettem még ennyire pocsékul. Hát öregem tessék eljátszani a nyugodt, higgadt férjet. Francba. Kár, hogy nem vagyok valamivel jobb színész, ehhez kevés a tudásom. Ránéztem elfehéredett kezemre, majd félájult szerelmemre és úgy döntöttem, mégse hányok.
Hurrá, itt a kórház, innentől kicsit megnyug... Aha. Baromi nyugalmas lesz ott lenni mellette. Kiszálltam és megkapaszkodtam egy pillanatra. Nem, nem ájulsz el, kemény pasi vagy! Aki mondjuk mindjárt elájul. Próbáltam észen lenni, de a következő, amire emlékszem, hogy már a szülőszobán vagyunk.
..............
Itt vagyunk a kórházban. Voltaképpen meg is nyugodhatnék. Hogy kell azt??? Mindenfélét kérdeznek, pár fontosabbra - pl a gyerek apja neve - tudok felelni, lényegtelen apróságokra - miszerint pl. hogy hívnak - nem. Hehe. Nem baj, a maradékot rábízhatom az apára, azért van. Megőrülök, komolyan, mintha a korzón sétálna. Megölöm! A következő fájás után már biztos vagyok eme tényben. Megölöm, és jól meg is kínzom! Honnan szedi ezt a kimért hangsúlyt, amivel az orvossal egyeztet, papírokat szed elő meg ilyesmi. Komolyan, mindjárt megbeszélik az NFL aktuális állását. Én pedig közben megdöglök. Felé se nézek! Ebben a pillanatban hirtelen elönt a nyugalom. Lehetetlen, mi történt? Felnézek, és ott látom, amint lágyan simogatja az arcom, és kedves dolgokat sugdos a fülembe. Veszek egy mély levegőt, kifújom, és máris tudok figyelni rá, mit is beszélnek nekem. Jééé! Hogy vegyek egy mély levegőt, és fújjam ki! Izé... Drága Tay, te is ezt mondtad az imént. Upsz! Megvan, te odafigyeltél eddig is. Most már nekem is sikerül figyelni. Csak ne engedj el szerelmem, mert megint elvesztem a kapcsolatom a világgal. Nem mozdul mellőlem, segít, amiben csak kérem, és abban is, ami nekem eszembe se jutna, csak a bába javasolja. Nekem van a legcsodálatosabb férjem a világon! Basszus, Kata, miért most kellett neked elutazni? Most elküldhetnél a francba, és észhez térnék. Egyszer csak sírást hallok. Meghallom, amint azt mondják: egy gyönyörű kisfiú! Hát édesem, ezt megszívtad, nem lány. Felnézek és elsápadok. Ott van, fogja az arcom, de a szeme behunyva. Fájdalmat látok rajta. Istenem, nem hiszem el! Rám se bír nézni! Hallottam már olyat, hogy a gyerek születése után az apa sokáig szinte rá se néz gyermeke anyjára, úgy megundorodik az egésztől, de sose gondoltam, hogy velem ez megtörténhet! Rémülten néztem a gyerekre: Ha apádat elvesztem miattad, beváglak a zaciba!
..............
Minden kavarog mellettem, nem látok mást csak életem szerelmének fájdalmát, és megpróbálok agyonra kontrollált hangon megadni minden felvilágosítást, amit kérnek, mert bár beszélni már tud végre, de jó, ha a fele eszébe jut a kérdezetteknek. Leülök a feje mellé, simogatom az arcát, megpróbálom eljutatni hozzá az utasítást, amivel kísérleteznek. Felfogja végre, látom, ahogy lassan megnyugszik, és megfogja a kezem. Édesem, szavak sincsenek rá, annyira imádlak! Bárcsak nekem fájhatna helyetted, mert lassan beledöglök a kínodba. Próbálok segíteni, bár, hogy sikerült-e, csak te tudnád megmondani. Egy dolog tuti! Garantálom, édesem, hogy bármi is lesz, de hogy gyereket nem fogsz többé szülni, az ziher! Akár akarod, akár nem. Bár... Ha belegondolok, te még ezt se akartad. Inkább csak rábólintottál, mert én akartam. Hát ezt akarta a fene! Nálam idiótább lényt a föld nem hordott a hátán! Életem, drága, pici Bogi! Sose fogom magamnak ezt megbocsátani! Éreztem többször is, hogy az ájulás kerülget. No, nem a vért lát és elájul vagy hasonló hülyeség miatt. Elviselhetetlen érzés, hogy miattam van ennyi fájdalmad. Hogy voltaképpen én okoztam ezt az iszonyatot. Hallottam, hogy felsír a gyerek. Közölték, hogy fiú, voltaképpen tökmindegy, ha lány lenne, csak egy kicsivel utálnám kevésbé. Rémülten behunytam a szemem. Istenem, kit érdekel az a kölyök, mondja nekem azt valaki, hogy jól van az én mindenségem! Bogikám, életem szerelme, ugye jól vagy??? Halálosan rettegve várom azt a megváltó mondatot: Bogi jól van, semmi baja se lett. Könyörgöm, mentsenek meg! Hallom, ahogy azt mondják, mindketten jól vannak, minden rendben. Most végre kifújhatod a benned maradt levegőt. „Semmi baja, semmi baja!” hajtogattam magamban. Lassan kényszerítettem magam, hogy kinyissam a szemem, és ránézzek a legcsodásabb lényre a földön: a feleségemre. De ő nem is lát engem. Csak a gyereket nézi, semmi mást. Hé! Én is itt vagyok, nézz rám azokkal a gyönyörű szemeiddel! Percekig észre se vesz. Mikor kiviszik a gyereket, akkor se. Úgy éreztem, mindjárt üvölteni kezdek. No, nem! Nézz rám, Élet, nézz rám, mert beledöglök! Végül rám néz, kissé unottnak látom. Persze fáradt is, amit megértek, de miért nem képes rám mosolyogni?! Miért ürült ki így a tekintete? Fakó a hangja, amikor megszólal. Mint mikor azt hitte a lakóautóban, hogy elveszít. De mi történhetett?
- Ugye utánanézel a gyereknek, és megmondod nekem, mi van vele?
Hogyne drágám, és agyon se fogom ütni. Ilyenről már hallottam, de nem létezik, hogy pár másodperc alatt elvett tőlem az a nyüves kölyök! Már végképp teljesen idiótának látom magam. Szomorúan kimegyek arra, amerre elvitték a gyereket. Menet közben ütöm a falat, hátha nem fáj úgy, ha közben fáj a kezem. Sajnos nem használ.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
