A kezdetek
 

Az egész úgy kezdődött, hogy szilveszter előtti nap úgy megszédültem a reggelinél, hogy kapaszkodva tudtam csak ülni. Ettől persze jól bepánikoltam, levert a víz, hol melegem volt, hol majd’ megfagytam. Ez napokig tartott. A szédülés miatt január elején dokihoz mentem, aki azt mondta, valószínűleg egy vírusfertőzés ráhúzódott a fülemre, megbolygatva az egyensúlyközpontot, ez okozza a szédülést. Kaptam rá gyógyszert, ami nem igazán használt, de aztán szép lassan elmúltak a tünetek.

Februárban aztán újrakezdődött minden. Reggelente csuromvizesre izzadva ébredtem, olyan szorongással, hogy azt hittem, megbolondulok. Volt, hogy a falat ütöttem, annyira feszített belülről a pánik. Közben többször elöntött a forróság, utána fizikai fájdalmat okozott a hideg, februári levegő. Ebbe sikerült annyira belepörgetnem magam, hogy már enni sem tudtam, végül az ivás is nehezen ment, hányingerem volt folyamatosan és szédültem. Felbukkant a depresszió is, semmihez nem volt kedvem, úgy éreztem, élni sem tudok így, elviselhetetlen ez az állapot. Két hét alatt hat kilót fogytam, már kórházba akartak küldeni. Végül egy pszichiáternél kötöttem ki, aki nyugtatót írt fel.

Hormonok?
 

Két hétig szedtem az egyik leggyengébb fajtát, felmondtam a munkahelyemen, rengeteget pihentem, és szép lassan kezdtem helyrejönni. Sokat segítettek a gyerekeim, a párom, a barátaim. Mindeközben néhány ismerősömben felmerült a gyanú: nem a pánikbetegségem tört újra elő, talán hormonális háttere lehet a dolognak. Ezt erősítették a „terhestüneteim” is: amikor például elbőgtem magam azon, hogy a párom petrezselymet aprít a konyhában, majd a következő pillanatban majd’ felrobbantam az idegtől.

Elmentem egy nőgyógyász specialistához, aki hormonteszteket javasolt. A ciklus harmadik napján végzett vérteszt egyből kimutatta a magas FSH szintet, a 21. napi pedig alacsony progeszteron szintet jelzett. A diagnózis szerint elkezdődött a klimax. Most múltam negyven. (Édesanyámnál és apai nagymamámnál is korán kezdődött, valamint a korábbi kemoterápiás kezelések is befolyással vannak, tehát annyira nem meglepő.) A ciklusom egyébként egyelőre rendben van, bár lecsökkent 26-27 naposra.

Kopogtat a klimax
 

Magyarázatot nyert az összes tünetem: a hőhullámok, a szédülés, az alvászavar, a hányinger, a hajhullás, a bőrszárazság, az ízületi fájdalmak, a depressziós tünetek, a szorongás és az érzelmi labilitás. Boldogabb nem nagyon lettem a diagnózistól. Na, nem mintha az zavarna, hogy változó korba értem, ez természetes folyamat. (Ettől nem érzem kevésbé nőnek magam, mint ahogy sok helyen olvasható.) A bizonytalanság annál inkább kikészít. Azt ugyanis senki nem tudja megjósolni sem, hogy meddig fog tartani ez az állapot.

Megoldásként ösztrogénpótlást szoktak javasolni, ez az esetemben nem jöhet szóba a korábbi mellrákom miatt. Egyik barátnőm ajánlott egy gyógynövényes bogyót, amit folyamatosan lehet szedni, és az ösztrogénszint stabilizálásában van szerepe. Ezt a nőgyógyász, sőt, a pszichiáter is javasolta. Úgy néz ki, hogy ez nekem is segít – bár a durva tüneteim időnként sajnos újra előjönnek. Ez állítólag azért van, mert a hormonszintjeim ingadoznak, amit az agyam nem tolerál túl jól (esetemben kemény pánikreakciókat okoz). Ezzel egyelőre nem tudok mit kezdeni. Tudom, hogy mindenkinél máshogy jelentkezik a változókor, és máshogy is éli meg. Nekem a kemoterápiák utáni rosszulléteimet idézi, ami ellen minden sejtem tiltakozik.

El kell fogadni…
 

Mindenki azt tanácsolja, fogadjam el ezeket a nemcsak kellemetlen, hanem kifejezetten ijesztő tüneteket, és próbáljak meg együtt élni velük. Meg kell mondanom, ez nem mindig megy még jól. Sokszor keseredek el és teszem fel a kérdést, hogy meddig tart még… (hetek-hónapok-évek?) Lesz-e rosszabb (ennél is?!). Ijesztő, hogy nem vagyok ura a testemnek. Hogy nem tudom úgy megoldani, mint egy fejfájást, hogy beveszek egy bogyót és kész. Ijesztő, hogy nem tudom, mi vár rám.

Nehezen megy
 

Néhány hét tünetmentességet követően a napokban ismét beborultam. Volt, hogy fel sem tudtam kelni az ágyból, a már említett tünetek mellett ráadásként zsibbadt a fejbőröm és a végtagjaim, az étvágyam megint a béka feneke alatt (legalább sikerül fogyni egy kicsit megint), a kedvem mínuszban volt. A hétvégén a Pólus Center éttermi részén fakadtam sírva, amikor a lányaimra néztem, hogy mennyire szeretem őket. Nekik egyébként elmagyaráztam, hogy nyugi, nincs gond, anya nem beteg, csak a hormonok tombolnak odabent. És hogy majd elmúlik. (Remélem…)

Örömmel veszem a tanácsokat, ötleteket, véleményeket azoktól, akik megtapasztalták már a változókori tüneteket – számomra derült égből villámcsapás ez az egész… Beszéljünk róla, hogy másokat ne érjen váratlanul!

Tünde

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?