Teresa átlagos, középkorú osztrák nő. Közepesen (vagy nagyon – ízlés kérdése) elhízott, közepesen tisztaságmániás, egyedül neveli átlagos, nemtörődöm tizenéves lányát. Magányos. Ingerszegényen, szeretet nélkül él.
De Teresa nagy útra indul, Kenyába, és Teresa kivirul, mert süt a nap, kék az ég, édes kis majmok szaladgálnak a teraszán, a helyiek kedvesek, és „hakuna matata” (minden rendben van). Meg amúgy is, mondja Teresa szintén osztrák barátnője, Teresa nemsokára megismerkedik egy szép, fiatal, kemény (kuncogás) fekete fiúval, neki már van, így megy ez, imádják a fehér nőket. Szőrteleníteni sem kell, az se baj, ha nagy a feneke, mert a kenyai pasik ezt szeretik, a természetességet...
És Teresa „randizni” kezd, az elején még illúziókkal, hamis romantikával vágyik valami olyan gyöngédségre, melyet talán ő maga is csak a hollywoodi filmekből ismer. Aztán bedarálja a gépezet, és már ő sem tekint másnak partnereit, mint amik: férfiprostituáltaknak.
A port.hu ezt írja: „Seidl (a rendező) persze, hogy elhízott, szeretetnélküliségben senyvedő, szexuálisan hulla, izzadó, buta és önmagukra igénytelen osztrák nőket fog követni kamerájával, ahogyan szerelmet vásárolnak a forró afrikai tengerparton testüket, szolgálataikat áruló, kígyótestű fekete férfiaktól.” Szerintem meg pont az az ijesztő, hogy ezek a nők nem visszataszítóak, butáknak sem mondanám őket, még önkritikájuk is van. Egyszerűen az európai közízlésnek öregek, kövérek, elhasználtak (40-es, 50-es nőkről beszélünk). Az életük sivár, kielégítetlenek. Nem rokonszenvesek, de nem is ellenszenvesek. Átlagosak.
Nagyon jó a film felépítése. Először a reménytelen európai taposómalom, majd éles váltásként Afrika – színek, ízek, hangulatok, mi nézők is lazulunk kicsit, egy-két mosoly, hakuna matata. Aztán egyre jobban belekerülünk a… valóságba (a rendező nem hazudtolja meg dokumentarista múltját). És kinek hamarabb, kinek később, de eljönnek azok a filmkockák, amiket már nem akarunk látni, mert feszengünk, viszolygunk, undorodunk... és otthon akarunk lenni, ahol a társunk, és kicsiny, ölelő karú gyerekeink várnak. És még a kérdést is elhessegetjük, hogy vajon egy hasonló szituációban mi képesek lennénk-e erre...
A film egy trilógia első darabja, amelynek időközben már elkészült a második, vallási fanatizmussal foglalkozó része (a Paradise: Faith) és hamarosan megérkezik a fogyókúra táborban játszódó harmadik (Paradise: Hope) rész is. Kíváncsian várom őket.
Díjak és jelölések:
Cannes-i fesztivál (2012) - Arany Pálma jelölés: Ulrich Seidl
Európai Filmdíj (2012) - Legjobb női alakítás jelölés: Margarete Tiesel
Rainbow Dash
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
