14. hét
A megfázásom nem jött túl jól a múlt héten. Fájt a fejem, kapart a torkom. Szerencsére háron nap alatt vége lett, de ez már a második komolyabbnak induló megfázásom volt az elmúlt pár hónapban. A héten emiatt ebédidőben külön utakon jártam, valamint próbáltam lehetőleg nem átragasztani a nyavalyám. Semmiképp nem akartam kihagyni a tréninget, amit amúgy nagyon élvezek.
A hét témája leginkább az agilis szoftverfejlesztési módszerek voltak, illetve végre elkezdtünk dolgozni egy projekten. Nagyon sokat tanultunk a business modellekről is, szóval mi működik, hogy működik, napi kéthetes fejlesztői megbeszélések, mit fogunk fejleszteni, hogyan priorizálunk, hogyan írunk jó feladatokat, ami alapján fejlesztünk, átnéztük a tesztvezérelt fejlesztést, viselkedésalapú szoftverfejlesztést, szóval rendesen fel van építve a tréning.
Csütörtökön csoportvacsora volt, majd utána „lézerharc” játékra mentünk. Mivel sosem játszottam még ilyet, jobbnak láttam rákérdezni, mennyire biztonságos, terhesen lehet-e. Lehetett. Aki nem ismerné ezt a játékot: mindenki magára vesz egy mellényt amin négy találati pont van, egy mellkason, egy háton, kettő pedig vállon, ezek a pontok leddel villognak, a kezünkben pedig egy lézerfegyverrel rohangáltunk, és próbáljuk ezeken a pontokon eltalálni az ellenfelet. Sosem gondoltam, hogy élvezném az ilyen játékokat, de ez valami fantasztikus volt.
Visszaérkezett a non-invazív teszt eredménye is, szerencsére a mért genetikai elváltozásokra <1:10000-es arányt mutatott, vagyis abszolút alacsony rizikó. Talán emlékeztek mostanában volt szó róla, hogy az egyik híres magyar színésznő nem csináltatott genetikai vizsgálatot. Ez nem kötelező a 12. héten? Mármint a genetikai ultrahang. Mintha úgy rémlene.
Nem csináltatott, mert mindenképp megtartotta volna a babát, akkor meg minek. Én viszont úgy vagyok vele, hogy jobb az ilyesmit előre tudni, akkor is, ha a genetikai teszt eredménye se nem oszt, se nem szoroz, mert legalább fel tud rá valamennyire készülni. Inkább tudja az ember, mint hogy ott szembesüljön és kapkodjon netán. Mindenesetre minden tiszteletem az övék, hogy ezzel kiálltak a nyilvánosság elé.
Természetesen szerettük volna megtudni a baba nemét is: kislány a mi kis szivárványbabánk. Nagy az öröm, igaz, ha, fiú lett volna, az is ekkora öröm lenne, de na, titkon én szerettem volna egy kislányt. A lényeg úgyis, hogy rendben legyen, egészséges legyen. Természetesen nem bírtam ki, hogy ne menjek ultrahangra, a meg nem született kisfiunknak 14 hetesen állt meg a szíve és 16 hetesen vették észre. A lányunk esetében minden rendben van azonban, méretei is megfelelnek a korának.
Erről jut eszembe, sikeresen szembesültem vele, hogy ha már kislány, akkor jól fel kell kötni azt a bizonyost, ha nem akarok neki „rózsaszín vattacukrot”. Ha lehet, kihagynám.
Volt a hétvégén egy kismamáknak szóló bemutató a babaáruházban, jól végigmustráltam hát a felhozatalt. Viszont akár cipőről, akár ruháról van szó, minden kislányruhán ott a rózsaszín, a masni, vagy a virágminta. Argh. Na, ez nem az én világom. Végül egy kis piros cipőt azért elhoztam, persze nem úsztam meg masni és virágminta nélkül. De legalább nem rózsaszín!
Nem szándékozunk amúgy túl sok ruhát venni, fiunknak meg anno próbáltunk fehér, szürke, sárga, narancs színek közül választani, szóval ha van is kék, kb. elvétve az első egy évre. De van bőven babaruha, több gyerekre terveztünk az elejétől. Titkon pedig remélem, hogy később sem lesz babázós, csillámpónis és egyéb hasonló korszaka a lányunknak (fémépítő rulez), mert akkor nem tudom hogy férünk el a játékokkal. Na, majd jön az élet és jól arcon csap.
Kórházi időpontom három van a héten, mind egy napon. Átbeszéljük, hogy lehet-e normál szülés, mire számíthatok. Mindenesetre ezen még nem aggódom, nem fogok lelki tusát vívni akkor sem, ha esetleg tervezett császár lesz, hiszen egy dolog a fontos: hogy ő is, én is egészségesek maradjunk.
Újabb eredmény történt az altatásban a kismakinál: úgy néz ki, hallgat az apjára a gyerek. Mondjuk üzletel a férjem vele, de rá hallgat. Valamelyik nap délután kivitte a játszótérre, és hipp-hopp este 8-kor már aludt a manó. Mondjuk kiderült, a délutáni alvás elmaradt. Nekem sem kellett több, nosza, menjünk másnap, délutáni alvás nuku, gyerek majd egy órát rohangált, teljesen kimelegedett, hazajöttünk, vacsora, fürdés. Aha, meg ahogy Móricka elképzeli. Megint este 10-kor alvás. Egyre inkább azt érzem, nagy színész.
Tildy
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
