A szoptatás, az első hetek nehézségei és a hasfájás témája után Niké azokról a tanácsokról és bírálatokról mesél, melyeket a környezetétől kapott alvás, etetés, öltöztetés témakörben.

Jó és rossz tanácsok

Mivel a baba érkezésére sokáig készültem, így sokféle dolgot elolvastam a baba gondozásával kapcsolatban. A háromóránkénti vagy igény szerinti szoptatásról, a hordozásról, az együtt vagy különalvásról, az altatásról, a kötődő nevelésről, stb. Legalább 4-5 könyvet elolvastam a témában, sokat nézelődtem a neten, és megnéztem, hogy a családunkban lévő gyerekeknél milyen rendszert alkalmaznak, és az mennyire működik. Az elolvasottak alapján nagyjából kigondoltam az alapokat, hogy milyen rendszert szeretnék kialakítani a babával. Sok dolog másként lett, mint ahogyan azt előre elképzeltem, de a legtöbb dolgot nagyjából megvalósítottam a gyakorlatban.

Én az igény szerinti és háromóránkénti etetés mellett döntöttem. (Persze az első pár héten még kétóránkénti volt ez inkább.) Ez úgy néz ki, hogy alapvetően háromóránként etetek, (plusz-mínusz fél óra a babától, programtól függően), de ha valami extrém körülmény miatt úgy éreztem, akkor megszoptattam hamarabb is a picit. A gyerekek alapvetően szeretik a rendszert, így a baba nem nagyon tért el az elméleti étkezési időpontjaitól. Havonta egyszer-kétszer jelezte, hogy extra szoptatásra lenne szüksége, például mert fájt valamije.

Az alvásnál biztos voltam abban, hogy szeretném, ha a baba a saját szobájában aludna. Eleinte gondolkodtunk azon, hogy esetleg az első pár hétre betennénk a szobánkba a kiságyát, vagy egy mózeskosarat. Végül abban maradtunk, hogy legyen külön szobája, egyrészt mert a férjem horkol, így nem akartuk, hogy felébredjen a baba. Másrészt az éjszakai szoptatások miatt nem akartuk, hogy a férjem felébredjen. Én nem bántam meg a külön alvást, szerintem mindannyian jobban tudunk így pihenni. Én személy szerint ennek tulajdonítom azt is, hogy ilyen hamar átaludta az éjszakákat. (Az elején kétszer kelt fel éjszaka enni. Körülbelül a harmadik héttől már olyan hét órát aludt egybe, a 2.-3. hónap környékén pedig este 9-től reggel 9-ig aludt úgy, hogy 7 körül egyszer megszoptattam, majd visszaaludt.) Én úgy gondolom, hogy mivel nem zavartuk egymást, így nyugodtabban tudott pihenni.

Az első időszak bizonytalansága mellett az volt a legnehezebb, hogy a szomszédok, a barátok, a család, de még az utcai járókelők is feltétlen úgy érezték, hogy meg kell osztaniuk a véleményüket a szoptatásról, az altatásról, vagy bármi egyébről, ami éppen felmerül. Minden órára jutott egy-egy bölcs tanács vagy valami instrukció. Egy első gyerekes párnak pont elég nehéz kitalálnia, hogy hogyan szeretné gondozni a gyereket, hol altatja, hogyan szoptatja, stb. Közben a gyerek is igyekszik korrigálni ezeket a terveket a gyakorlatban. Ezen cseppet sem segít, hogy miután nagy nehezen kitaláltuk, minden létező szempontot figyelembe véve, hogy mondjuk külön szobában altatjuk a gyereket, akkor rögtön jön egy testvér, aki gúnyosan közli, hogy „na persze, azt ti csak úgy gondoljátok.” Vagy egy szomszéd, aki megosztja a szokásos érvet, hogy „de hát mi is felnőttünk a szülőkkel közös ágyban”. De ez csak egy példa a sok közül. Természetesen az igény szerinti szoptatás szószólói is kiosztottak, hogy minek kell szegény gyereket szigorú napirendhez kötni.

A hasfájós időszakban is minden ismerős megosztott velünk valamilyen házi praktikát, vagy trükköt, vagy valami sárkányfüvet ajánlott, hogy ezt feltétlen ki kell próbálnunk, mert csak ez fog használni. Szörnyen nehéz, hogy az egyébként is bizonytalan időszakban, még jobban összezavarják az embert. És értem én, hogy csak a jó szándék szól mindenkiből, de időnként azért szívesen elmondta volna egy-két embernek, hogy köszönöm szépen a tippeket, de inkább foglalkozzon a saját dolgával. Mert mindent, vagy legalábbis sok mindent mérlegelve döntöttem úgy, ahogy. És nem fogok egy óra múlva más elvet/módszert követni, mert szerinte az a jó. Mert szerintem meg nem. Egyébként nem gondolom, hogy összeomolna a világ, ha valaki igény szerint szoptatja a gyerekét, vagy együtt alszik vele, vagy egész nap hordozókendőbe kötve hordozza. Nekem személy szerint, a személyiségem olyan, hogy a rendszerességet szeretem, és az általam kigondolt szisztéma szimpatikusabb volt. Azt gondolom, hogy gyerekek ezrei nőnek fel kevésbé rendszeres napirend nélkül is. Nincs ezeknek a dolgoknak akkora jelentősége, amekkora feneket kerítenek neki.

A másik dolog, ami felzaklat, az a hideg-meleg kérdéskör. Ebbe szintén úgy érzi mindenki, hogy véleményt kell nyilvánítania. Vagy túl kevés a ruha, vagy túl sok, vagy még egy sapkát kellene a gyerekre adni a lakásban, vagy plusz egy kabátkát 25 fokban. A nyári kánikulában vittük haza a gyereket. A lakásban cirka 27-28 fok volt, éjszaka 24-25. A nagyszülők javasolták, hogy adjunk rá egy sapkát és zoknit a gyerekre a lakásban, nehogy megfázzon. A sapkát túlzásnak éreztük, de annyit kérdezgették aggódva, hogy nem kellene-e zokni rá, hogy végül adtunk rá. Kesztyű is volt a kezén, hogy ne karmolja ki az arcát. Éjszakára szintén nagyszülői tanácsára pléddel betakartuk a gyereket. Azután másnap jött a védőnő, mondta, hogy ne hülyéskedjünk már. Zoknit, kesztyűt le, sapka még csak véletlenül sem kell, a pléd helyett pedig elég egy textilpelus. Ez kicsit segített helyretenni a dolgokat, és már bátrabban mertük mondani, hogy nem, nem kell plusz pulcsi, kabát, takaró a gyerekre. De a mai napig ezzel az aggódó, „titeljesennormálisakvagytok” hangsúllyal kérdezték mindig, hogy elég ruha van-e a gyereken, vagy épp nem sok-e. (De általában inkább kevés volt.) Voltak olyan javaslatok is, hogy fürdés után, (továbbra is 22-23 fok volt legalább a lakásban) szárítsuk meg a gyerek még nem létező haját hajszárítóval, nehogy megfázzon. Mondanom sem kell, hogy a baba az első próbálkozás után hangos üvöltéssel hozta a tudtunkra, hogy nem szereti a hajszárítót, és erről letettünk.

Most itt tartunk. Gyönyörű, kiegyensúlyozott, vidám, értelmes kisbabánk van, aki kúszik, forog, kacag, matat és mindent a szájába vesz. Kalimpál, gagyarászik, gyümölcsöket eszik. Kitölti az életemet, és öröm vele együtt tölteni minden percet. Már egyre kevésbé emlékszem a kezdeti nehézségekre, mert elhalványítják a rossz emlékeket a jó dolgok.  És már egyáltalán nem unatkozom.

Niké

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?