A válogatós kisgyerekek szüleinek van egy jó hírem: a remény hal meg utoljára. Azoknak pedig, akiknek mindenevő gyerek jutott: élvezzétek, amíg lehet, mert később úgyis elromlik minden!

Az étkezési furcsaságok valójában nemcsak a gyerekkor sajátosságai – felnőttként is sokan eszünk olyasmit, ami mások számára elképzelhetetlen. A kicsiknél viszont ez éppen fordítva működik: ami tegnap még kedvenc volt, ma már tiltólistás. És amikor meglepetésből elrohansz reggel a boltba (papucs, macigatya, kóc) hogy megvedd a kedvenc husiját, aminek múlt héten végre annyira örült, kirántasz harminc szeletet belőle, életed legfinomabb krumplipüréjével rukkolsz elő és még „nem csípős” ubisalit is kreálsz hozzá, akkor jön elő ő fújfejjel a szobájából, hogy mi ez az illat és köszöni, ő nem kér husit, ő csak sültkrumplit óhajt.

A klasszikus mém szerint bármit is egyen egy kisbaba – anyatejet vagy tápszert –, jó eséllyel másfél évesen ugyanazzal a lelkesedéssel fogja felenni a gyorséttermi sültkrumplit a padlóról. Persze vannak extrán finnyás gyerekek, szenzoros kihívásokkal küzdő kicsik és igazi mindenevők is, de végül a legtöbb gyerek kisiskolás korára kísértetiesen hasonló ízvilágot alakít ki magának, és ez a szülők erőfeszítéseit figyelembevéve egészen hátborzongató tendencia.

Személy szerint imádok főzni és enni, új ízekkel kísérletezni, de a gyerekeim hozzátáplálása finoman szólva sem volt sikertörténet. Az első gyerekem a nagy gonddal készített házi püréket, babafőzelékeket  soha nem ette meg, hiába hallgattam anyukámra és kutyulásztam nyakra-főre az ilyen olyan saját babakori kedvenceimet, mert azok biztosan sikeresek lesznek. A fenéket! Az egyetlen elfogadott étele egyéves koráig a paradicsom volt, abból viszont annyi, hogy komolyan féltettem egy allergiás rohamtól.  A második gyereknél már lazábban álltam a dologhoz, mindent leturmixoltam, amit mi ettünk, nesze, drágám, vegyes koszt, vagány, felnőttes menük. Végeredmény: ugyanoda jutottunk, mint a nagy átlag: egy kezünkön megszámlálható menük, a keretből még véletlenül sem kilépő, szemellenzős, semmit meg nem kóstoló gyerekek.

A menü évekig stabil volt: kamubolognai spagetti, rántott hús sült krumplival, galuska szafttal vagy anélkül. Ehhez csatlakozott a húsleves és egy idő után a zöldségleves. A nagy klasszikusok mentén lavíroztunk tehát és vidáman mosolyogtak rajtam, amikor sushit rendeltem magamnak vagy merészeltem hozatni egy kis thai cuccot a közeli wokbárból. Néztek rám, és éppen hogy nem mondták, fúj, csak ették a hatodik napja közkívánatos rántott szeleteket. Nem volt mit tenni. Tűrni kellett és valamiféle csodára várni. A közétkeztetésben valahogy túllélték a napokat, néha csak köretet ettek, néha csak levest, nyilván sulibüféztek is, a lényeg, hogy nem haltak éhen.

A dietetikusok szerint (nagyon sokat olvastam) fontos, hogy ne tukmáljuk az ételeket, hanem adjunk lehetőséget az ismerkedésre. Hagyjunk elől felszeletelt gyümölcsöket, kínáljuk kóstolóval, de ne erőltessük. A kicsik szívesebben kapnak bele a szeletelt, apróbb falatokba, mint egy teljes almába vagy paprikába. Ezt is próbáltuk. Az alma tíz perc alatt megbarnul, tavasztól őszig pillanatok alatt megjelennek a muslicák, a legyek és akkor már minden fúj lesz megint. Na, ez nem azt jelenti, hogy nem kísérleteztem. Hősiesen szeleteltem, mostam és karikáztam a gyümölcsöket, zöldségeket. Egy-egy falat sikeredett, de a többségét én ettem meg este, mentésképpen, fonnyadtan és barnán.

A trükkös zöldségcsempészés is működhet a tankönyv szerint: reszelt répa a fasírtba, zeller a tésztaszószba, spenót a turmixba. A lényeg, hogy ne kényszerből egyenek, hanem élményből. Próbáltunk hasonlót. Hááát, izé..a spenót ízét ki lehet szúrni a turmixban is, a répa pedig árulkodóan narancssárga, ezért kifogásolható.

Egy idő után elengedtem mindent és az „így is felnőnek” könnyítő szabályt vezettem be saját fejemben. Olvastam azt is, hogy amennyiben a gyerek mindössze egy-két féle ételt eszik meg hosszú távon, akkor javasolt szakemberhez fordulni. A vitamin- és tápanyaghiány ilyenkor már komoly egészségi gondokat okozhat. Viszont ha akad pár kedvenc zöldsége és gyümölcse, akkor ezeket érdemes előnyben részesíteni és minden ételhez adni. Igen ám, de így még ezeket is megunják, úgyhogy itt is valamiféle arany középutat kell találni. Nehéz.

Nálunk az évek során azért javult a helyzet. A gyerekek most, kiskamaszként már egyre nyitottabbak az új ízekre, sőt, tanulnak az egészséges étkezésről, így azt veszem észre, hogy már őket is érdekli, mit esznek. Félreértés ne essék, én folyamatosan mantráztam nekik az egészséges étkezésről, de nálunk mindig is erősebb inger volt az, ha a barátok vagy a tananyag hangsúlyozott valamit, nem mi szülők. A lényeg, hogy a helyzet változik, javul. Ha minden jól megy, nagykorúvá válásukra eljutunk odáig, hogy rendelnek egy adag sushit, vagy legalább megeszik az enyémet.

Kesu Dia