illusztráció
Miután a férjemmel elhatároztuk, hogy most már jöhet a baba, elmentem egy nőgyógyászhoz teljes kivizsgálásra és tanácsadásra. Sajnos egy autoimmun betegségem van, így az orvos szigorú diétát és vitaminszedést javasolt. A diétát betartottam, de az első hónapok nem hozták meg a várva várt kétcsíkos tesztet. Aztán fél év után végre megtört a jég. Nagyon örültünk neki. Egészen a 8. hétig, amikor is elvetéltem. A műtétemet elrontották, aztán a társuló jeleket sem vették észre, épp az utolsó pillanatban csinálta meg egy teljesen más orvos a helyreállító műtétet. Mivel eléggé magam alatt voltam, megbeszéltem a párommal, hogy most akkor abbahagyom a diétámat, és tartsunk fél év szünetet a projektben. Mivel a korábbi orvosom azt mondta, enélkül nem jöhet a baba, nem is védekeztünk. Első hónapban terhes maradtam.
Ha őszinte akarok lenni, nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sírjak. Pont felmondtam a munkahelyemen, terveztünk egy szuper nyaralást, el akartam kezdeni egy tanfolyamot, ami után saját vállalkozást nyitottam volna, és elkezdtem egy lakásfelújítást is. Arról nem is beszélve, hogy semmiféle vitamint nem szedtem a korábbi hónapokban. Aggódtam amiatt is, hogy beteg lesz. Tehát a terhességem a saját magam okozta katyvasz miatt eléggé stresszes lett. Szerencsére a férjem mindenben mellettem állt és támogatott.
Részben álomterhességem volt, részben nem. Nem voltak rosszulléteim, alig híztam, a baba jól fejlődött, mindent időben be tudtunk neki szerezni. Részben pedig ismét a saját magam által generált hülyeségek csaptak vissza. A második műtét után hat héttel voltunk először együtt, és akkor is foganhatott a kicsilány. Mivel ez csak egy tisztító műtét volt, elvileg semmi problémát nem jelentett volna, de féltem a koraszüléstől, így igyekeztem minél többet pihenni. (A vicc az egészben, hogy így is túlhordtam egy héttel, és semmiféle praktika nem robbantotta ki a kisasszonyt a helyéről.)
A másik az enyhe vérzések voltak, összesen négy alkalommal. Az orvosok ultrahangon semmi problémát nem találtak, kaptam rá gyógyszert, és ennyivel el voltam intézve. Az előzmények miatt több szakembernél is voltam, mindenki azt mondta, minden rendben. Így szép lassan elhittem nekik.
December 4-re voltam kiírva, szépen sorban minden megoldódott, találtam munkahelyet, ahonnan elmehettem GYED-re, a lakás kész lett, a tanfolyamot és a vállalkozást elnapoltuk, a nyaralás helyén változtattunk.
2015. december 10-én picit véreztem újra. Következő nap tervezte a dokim indítani a szülést, amit nagyon nem szerettem volna. Előtte bármit is csináltam, még jósló fájásaim sem voltak, amit pedig a gép mutatott, azt meg se éreztem. Tehát bementünk a kistarcsai kórházba. Az ügyeletes nőgyógyász nő megállapította, hogy már elkezdődött a vajúdás, és úgy sikerült megvizsgálnia, hogy csillagokat láttam. Meg is kaptam tőle, hogy
„a szülés ettől fájdalmasabb lesz, anyuka!”
Így utólag szívesen elmondanám neki, hogy a legfájdalmasabb az egészben az ő turkászása volt. Felküldött a szülőszobára, ahol már gyengédebb kezekbe kerültem. Ott már nem egy-, hanem kétujjnyira tágultam. Kaptam egy gyors beöntést, cukoroldatot és oxitocint, felrakták rám a szívhangfigyelőt és leküldték a férjemet a cuccainkért. Az oxitocin indítása után kb. egy órával elfolyt a magzatvíz.
A gép szerint már voltak fájások is, de szerencsére (?) ezekből semmit se éreztem. Közben keresztrejtvényt fejtettünk és viccelődtünk egymással. A doki be se akart jönni, mert ilyen jó kedvünk van… Fél hat körül „végre” éreztem a fájásokat, ekkor lehettek hárompercesek. A párom a nyakamat masszírozta – a derekamat nagyon nem hagytam, de a nyakamnál nagyon jól esett. A szülésznő megvizsgált, és már 7 cm-re voltam nyitott. Ez volt az az idő, amikor felgyorsultak a dolgok. Itt már biztos volt, hogy nem lesz császár, és ekkor kellett volna elkezdenem inni amennyit csak tudok, és enni szőlőcukrot. Még ha ki is hánytam volna, innom kellett volna, hogy bírjam a tempót és hogy a szülés végén ne katéterezzenek meg. Na, ezt én nem tudtam, bár ez a katéter nem volt annyira borzalmas.
Hatkor jöttek a tolófájások, de a doki azt mondta, még ne nyomjak, mert el kell rohannia a műtőbe. Húsz perc után már látszott a feje, és a szülésznő elrohant, hogy vagy most megtalálja a dokit, vagy hármasban üdvözöljük a babát. Szerencsére előkerült az emberünk. A doki belekönyökölt a hasamba, hogy segítse a szülést. Bár sok helyen olvastam, hogy ez mennyire rossz, nekem a megváltás volt. A férjem azt mondta, ettől a mozdulattól úgy buggyant elő a gyerek, mintha egy tubus fogkrémet nyomott volna ki. A nyakán nem volt köldökzsinór, de a testén át volt csavarodva, ami állítólag megmagyarázta, miért nem tudtam kinyomni.
54 cm, 3850g és 10/10-es Apgarral született meg a kislányunk.
Miután megszületett, rám tették, és egyből enni is kezdett. Elkezdtek varrni, mert háromfelé szakadtam a gátvédelem ellenére – persze a hónapokon keresztül használt gátlazító olaj nem segített. Azt hiszem, az oxitocin miatt. Közben az apjánál volt a lányka, és már ott, akkor tudtam, hogy ez egy nagy szerelem lesz, ami azóta is tart mind a két fél részéről.
A szülészet messze elmarad az Uzsokitól. Csak két csecsemős nővérke volt, akinek a keze nem bűzlött a bagótól vagy épp nem cseszegetett, hogy anyuka, szoptasson már. A szülés utáni második napon Youtube-ról tanultam meg szoptatni. A koszt szegényes volt, de erre már számítottam, vittünk is be kaját, és naponta hoztak finom hazait a látogatók. A fürdőszobát fertőtlenítő kendővel mertem csak megközelíteni, állítólag e téren már javult a helyzet.
Amit csak egy embertől hallottam, az a hihetetlen szomjúság a szülést követően. Álmomban se gondoltam volna, hogy egy egyliteres almalevet húzóra leküldök másnap.
A baba egy igazi kis csoda. Jól alszik, növekszik, fejlődik és vigyorog a világra. Bár azzal ijesztgettek, hogy a sok aggódástól egy hisztérika lesz, már az első hetekben nagyon egymásra tudtunk hangolódni. Talán pont a félelmeim miatt lett egy ilyen tündér.
B.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
