Péntek este kezdődtek a fájások, hasonló volt a jóslófájásokhoz, amiket pár hete már érezgettem. Egész éjjel, és szombat egész nap tartott, kisebb-nagyobb szünetekkel. Még tettem-vettem, mostam, rengeteget ettem, a közérzetem sem volt az igazi. Férjem még utoljára el szeretett volna vinni a kedvenc éttermünkbe, de nem éreztem késztetést rá, pedig korábban én kértem tőle, hogy vigyen majd még el. Későn feküdtünk le, 0:04-kor éreztem először azt, hogy ez már valami más. Onnantól nem volt megállás, egyből 10 percenként jöttek a fájások, hol erősebben, hol gyengébben.

Férjemet fél 2-kor ébresztettem, kértem, hogy mérje az időt. Kettő körül hívtam a szülésznőt, hogy sűrűsödnek, mi legyen. Azt tanácsolta, hogy ha úgy érezzük, induljunk el, de ráérünk otthon is maradni, 5-7 perces rendszeres fájásokig. Maradtunk még otthon, méregettük, végül 3-kor hívtam édesanyámat, akivel már megbeszéltük, hogy bevisz minket, hogy jöjjön, itt az idő. Útközben szóltam a választott orvosomnak és a szülésznőmnek is.

Az ügyeletes szülésznő nem volt a legkedvesebb, hívta az ügyeletes orvost, míg vetkőztem

„Nem igaz, hogy kétpercenként jönnek.”

(Köszi.) A doki elég flegma volt, megvizsgált, felvette az adataimat, maradunk bent, kb. egyujjnyi a méhszáj.

„Az eddigiek közül neki van a legnagyobb esélye”

kijelentéssel visszaadott a szülésznőnek. Átöltöztem, 4:20 körül kaptam egy ágyat, addigra bejöhetett a férjem is. Négyen voltunk összesen a vajúdóban, kellemes félhomály, csend, nyugodtság volt. Mellettem a lány csak azt hajtogatta,

„Nem bírom, nem bírom”

így mérték az első vérnyomásomat, ami így az egekben volt. Ctg felrak, várakozás indul, párom jegyzetelte az időt.

Hétre beért a fogadott orvosom, addigra átlag ötpercesek voltak a fájások. Egyből megszállt valami nyugalom, ahogy megláttam, innentől jó kezekben voltam. Közben lement a műszakváltás, egyre nagyobb lett a forgalom, beért a fogadott szülésznőm is; felkapcsolták a villanyt is, ez kicsit zavart. A baba ctg-je miatt kaptam két zacskó folyadékpótlást, pozitív GBS miatt pedig antibiotikumot. Nyolc körül nem haladt még a dolog, bár simult a méhszáj, de nem tágultam, csak másfél ujjnyit, ezért burokrepesztést javasolt a dokim, részben, hogy beindítsuk/begyorsítsuk a tágulást, részben, hogy ellenőrizzék a magzatvíz színét „diagnosztikai célból”.  Szerencsére a színe rendben volt. Na, innentől durvult be a buli, az eddigi „fájások” ezek után semmik nem voltak. Férjem masszírozta egy darabig a derekamat, jólesett, de idővel eljött a „neérjhozzám” állapot.

Szépen lassan mindenki szülőszobára került körülöttem, még olyan is, aki utánam jött. Sokat sétáltam, majd még mindig a vajúdóban térdeltem az ágyra támaszkodva, mert úgy esett jól. Sajnos várni kellett kicsit a szülőszobára, így viszonylag későn kerültem be. Elsétáltam odáig, mondta útközben a szülésznő, hogy zuhanyzunk egy fél órát. Mire odaértem, már csak 5 percet javasolt, aztán már annyit sem. Elküldtek pisilni, sikerült is, de szóltam, hogy nagydolgot is érzek… Ezután egy matracon térdeltem, de egy utolsó vizsgálat után inkább felmásztam az ágyra, nem bírtam már tartani magam. Ekkor kaptam egy méhszájlazító injekciót, majd oxitocint.

Eddigre már ténylegesen egy másik dimenzióba érkeztem, teljesen megváltozott a fájás minősége. Fordulnom kellett 2-3 fájásonként egyik, majd másik oldalra, majd hanyatt fektettek, fognom kellett a lábamat, és nyomnom-nyomnom-nyomnom. Nagyon nehéz volt, nem volt elég levegőm, nem találtam el a helyes módszert, csak mondták, hogy „még-még-még”, de nem tudtam egy levegőre eleget nyomni.

A dokim szólt, hogy úgy tűnik, a szakadás elkerülése érdekében gátmetszésre lesz szükség, szerintem bólogattam, még mindig maximálisan bíztam benne, és nyugodtak voltak a szülésznővel együtt, így én is az maradtam. Amikor kijött a buksija, megkérdezték, meg akarom-e fogni, de én csak feküdtem, hallottam, hogy mondja a dokim helyettem, „nem, inkább megszüli”.

Hamar kint volt a kis teste is, fel is sírt, mondták, hogy nézzek oda (eddig csukva volt a szemem percek óta). A férjem zokogott, én meg csak lihegtem, nem hittem el, hogy túl vagyok rajta. Kaptunk két óra aranyórát, engem összeraktak odalent. Összességében abszolút pozitív élmény volt az egész, mondták is, hogy végre egy szép szülést vezettek le, és hogy nagyon ügyes voltam. A sebem eléggé fáj, de semmi egyéb panaszom nincs az éjszakázáson kívül.

Eszter

Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>