A szülés velünk született tehetségünk. Az én orvosom azzal próbált nyugtatni, hogy egy patak partján, egyedül is le tudnám ezt vezényelni. Most majd egy szülőszobában teszem, ahol ő csak asszisztálni fog, én és a születendő kisfiam diktálunk majd. 

Idegtépő halálfélelemmel és görcsös menekülni vágyással gondoltam mindig is a szülésre, már jóval a terhességem előtt. Amit nem is nagyon sikerült legyőznöm, talán egy icipicit mérsékelni az első szülésemig. Rettegtem, de az orvosomnak igaza lett. Aktívan részt vett a szülésben, de leginkább segített. Nyugtató hangon tanácsokat adott, energiával telve biztatott, sosem sürgetett, együtt vártunk, nevettünk, drukkoltunk, én fájtam, nyomtam, néhányszor bénán, olyankor megsimogatta a kezem, és vártuk a következő fájást, hogy akkor majd sikerülni fog. Sikerült, csodálatos lett az első szülésem és ezért életem végéig hálás leszek neki. 

De miért szenvedjük meg ennyire a szülést?

Több magyarázat is létezik. Ha bibliai alapokra akarjuk helyezni, akkor Éva, a kígyó és az almafa közösen elhozták nekünk ezt az “ajándékot”. Nem csak az édenből űzettünk ki anno, de Isten büntetésként azt mondta Évának: 

„Megsokasítom a terhességeddel járó nehézségeket, és fájdalommal szülöd gyermekeidet.”

Ha az evolúciós olvasatát vesszük, akkor a testi változások okozzák azt, hogy az emlősök közül mi szenvedünk a legtöbbet. Még a legközelebbi majom rokonainknak is könnyebb a dolguk. A mi őseinknek azzal, hogy, kiegyenesedtek és két lábra álltak, a medencéjük kisebb lett. Később, egy újabb evolúciós fejlődés révén az agyunk mérete viszont egyre nagyobb lett, ezzel párhuzamosan pedig nőtt a fejünk térfogata is. Ennek a kettőnek az ellenirányú változása - a medencénk kisebb, míg a fejünk nagyobb - okozza azt, hogy emberként sokkal nehezebb és fájdalmasabb a szülés.

A szülés, születés misztikuma

Az életet alapvetően meghatározó dologról lévén szó, sok kultúrában kapott szerepet a szülés, születés története. Ilyen például Jézus születése, akit Mária egy jászolban szült meg, vagy Pallasz Athéné világrajövetele, aki apjának, Zeusznak a koponyáján nyitott repedésből ugrott ki. Az irokézek teremtéstörténete úgy indul, hogy volt egy nő, aki életet adott két fiúnak, az egyik létrehozta a világ összes jó dolgát, míg a másik a világ összes rossz dolgának teremtéséért felelős.

De az újkori francia királynőknek sem volt egyszerű az élete, annál nehezebb már csak a szülésük volt, amit hatalmas udvari tömeg előtt kellett el- és végigszenvedniük. Az udvar, a távolabb élő magas rangú tisztviselők mind a palotába siettek ilyenkor, gyakran több százan álltak a különböző termekben és szájról szájra adták a híreket azok, akik bejutottak a királyi szülőszobába. Ha fiú született, azt gyorsan elvitték az anyjától, mert “állami tulajdon” volt, míg, ha kislány, akkor ő maradhatott.

A szülés 500 éves történelme

Az 1500-as évek: A leendő anyukák elkészítették a végrendeletüket, amikor megtudták, hogy gyermeket várnak. Az európai nők szülésznők és a család nőtagjai társaságában, egy patkó alakú székben szültek. 

1591: Skóciában Eufame Maclayne-t megégették, amikor fájdalomcsillapítást kért, miközben ikreket szült. 

Az 1700-as évek közepe: Bevezették a fogó használatát, ezzel tudták hatékonyan segíteni az elakadt babák világra jövetelét.

1853: A kloroform népszerűvé vált, miután Viktória királynő mind a 8 szülésénél érzéstelenítőként használta.

1910-es évek: Megjelent az “éber altatás”, egy olyan kezelés, melynek során szkopolamint és morfiumot kapott a szülő nő, aminek köszönhetően a szülés teljes egészében törlődött a fejéből.

1915: Az egyre jelentősebb feminista mozgalmak elérték, hogy legyen fájdalomcsillapítás szülés közben.

1920-as évek: A kórházban való szülést a fogó, a varrás és az érzéstelenítés rendszeres használata tette egyre gyakoribbá, ahogy Dr. Joseph DeLee, a modern kori szülészet atyja is megerősítette.

1942: Dr. Grantly Dick-Read a sok példányban elkelt “Szülés félelem nélkül” című könyvében hívta fel a figyelmet a természetes szülés előnyeire, ahol nincs érzéstelenítés, vagy eszközhasználat.

1960-as évek: Az “éber altatás” elvesztette a népszerűségét, ahogy a mellékhatásairól szóló hírek elterjedtek. Hallucinációkat, és átmeneti nehézséget okozott a babák légzésében.

1970-es évek: Az epidurális érzéstelenítés népszerűsödni kezdett olyan technikákkal együtt, mint a hipnózis, a légzőgyakorlatok, és a vízben való szülés. Az apukákat általában már beengedték a szülőszobába és részt vehettek a szülés teljes folyamatában.

1980-as évek: Egyre több szülési alternatívája lett a nőknek, a kórházban szülés, az otthon, és a születési központokban való szülés.

2000-es évek: A császármetszés nagyjából a szülések harmadát tette ki. A 2000-es évek elejére a természetes szülést választó nők több, mint fele kapott epidurális, vagy spinális érzéstelenítést.

Hogy a tradíciók mennyire tudják tartani magukat, még, ha kicsit át is alakulnak, az angol királyi család példáján láthatjuk, ahol Katalin hercegnének a szüléseit követően néhány órán belül mosolyogva, tökéletes hajkoronával kellett kiállnia és bemutatnia férjével az éppen csak megérkezett gyermekeiket. Én szerintem csak a kórházból hazajövet után mostam meg a hajam, itthon.

Nos, nekünk hétköznapi embereknek szerencsére csak a saját félelmeinkkel és rosszabb esetben komplikációkkal kell megküzdenünk, egyéb nehezítések kivédhetők. Ha sikerül jó orvost választanunk, megfelelő kórházat, vagy szülési helyet találnunk, akkor még a szülés módját is mi magunk választhatjuk ki, ahogy azt is, hogy kinek a társaságában akarjuk ezt az élményt átélni.

A legújabb kori kutatások, ahol már nem csak a szülés fiziológiáját vizsgálják, hanem ennek lelki vetületeit is, szintén sok újdonságot hoztak. Lehet már beszélgetni hipnózis alatt a pocakunkban lévő babával, amit rövid gyakorlással már hipnózis nélkül is lehet folytatni. Ennek áldásos hasznát akkor tapasztaltam, amikor már kétnaponta kellett ctg-re járnom és bizony gyermekem nem mindig épp a megbeszélt időpontban akart futkározni egyet. Rövid egyeztetések után azonban mindig elindult és futott, rúgkapált, ameddig csak kellett. 

Szintén érdekes, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen volt a mi saját születésünk, mert annak a lenyomata is itt marad bennünk, és bizony nagyon meg is határozhatja, ha valamilyen szorongás, nehézség követte. Nekem is sokat segített, amikor anyukám elmondta, hogy milyen egyszerűen és gyorsan születtem meg. Olyan nagy szeretettel és természetességgel beszélt róla, hogy végül kétséget nem hagyott, hogy a saját magamban érzett iszonyú félelem a szüléstől, az nem az én problémás születésem eredménye, hanem a saját agyam téveszméje. De tudjuk, mindig önmagunkkal a legnehezebb, félelmeket legyőzni pedig pláne küzdelmes. Ugyanakkor nagyon kifizetődő.

Anide