31. hét
Ezen a héten orvosi vizsgálat nem volt esedékes, viszont mennem kellett a védőnőmhöz. Mivel másodszülött kislányom most tölti majd be az ötödik életévét, így őt is vittem magammal. Kislányom igazi dumaláda, így végig szórakoztatta a védőnénit, amíg ő az én vizsgálataimat végezte. Minden rendben volt, még hugi szívhangját is meghallgattuk. Nagyon nagy élmény volt. Utána következett a státuszvizsgálat. Idén már nagyon ügyesen csinálta azokat a feladatokat, amik tavaly még nagy ellenkezést és sírást váltottak ki belőle.
Meg is állapította a védőnő, hogy nagyon sokat fejlődött, mindannak ellenére, hogy ebben az időszakban nem sokat járt óvodába, legtöbb idejét testvéreivel töltötte. A Covid-járvány miatt döntöttünk úgy, hogy a lányok egy ideig itthon lesznek. Tudom, hogy ez most egy nagyon nehéz időszak a gyerekeknek is, de így éreztem biztonságban őket, és persze a babámat is.
Minimanó a pocakban szerencsére nagyon jól érzi magát és sokat ficánkol, aminek a nővérei nagyon örülnek. Hol egyik, hol másik jön és kérdezi, hogy hugi most mit csinál, alszik? Kis babócám pedig ha meghallja a nővérei hangját, azonnal beindul. Ha valamelyikőjük odateszi pici kezét a hasamra, azonnal odafészkeli magát, hatalmas örömöt váltva ki ezzel. Hihetetlen ez a testvéri kapocs már ilyenkor is közöttük. Sokszor megy a cicaharc, főleg legnagyobb lányom tudja osztani a kisebbeket, de ha valami történik egyikőjükkel, azonnal hatalmas aggódás veszi kezdetét. A héten a család életét elsőszülöttem fogorvosi kalandja zaklatta fel.
Mivel kiskorától szopizta az ujját, és ráadásnak apától örökölt egy kis csírahiányt is, így már régóta tudtuk, hogy fogszabályzásra lesz majd szükség. El is érkezett az ideje. Ez a folyamat nemcsak anyagilag, de lelkileg is megterhelő, mivel két maradandó fog kihúzásával indul. Erre volt időpontunk a héten. Előrehaladott terhességem miatt abban maradtunk, hogy apa kíséri el. Már itthon láttam, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogy azt megbeszéltem vele már napokkal ezelőtt. Borzasztóan sírt, és szörnyű érzés volt látni, ahogy retteg a gyerekem, és én most nem lehetek mellette. Apa pedig a maga hűvös nyugalmával, úgy láttam, csak olaj a tűzre lányom félelmeinek.
Ha nehezen is, de elindultak. Hihetetlen aggódás vette kezdetét bennem. Borzasztó volt, hogy nem lehettem mellette, nem tudtam, mi történik. Folyamatosan próbáltam apával felvenni a kapcsolatot, de már csak akkor tudtam vele beszelni, amikor túl voltak rajta. Át is futott az agyamon, hogy mennyi olyan élethelyzet lesz még, amikor majd aggódhatok értük.
Hogy fél az ember a saját szülésénél, de milyen tehetetlen egy anya, mikor a saját lánya van ebben a helyzetben. Mikor első lányom született, anyukám a folyosón izgulta végig első unokája érkezését. Az akkori doktornőm megengedte anyukámnak, hogy bejöjjön egy pillanatra. Így utólag bár ne tette volna! Szegény anyukámat sokkolta a látvány, hogy mennyire szenvedek. Én akkor nem sokat érzékeltem ebből, és mikor mesélte, nem is értettem, milyen szörnyű érzés lehetett akkor ez neki.
Persze ez most közel nem hasonlítható egy ilyen élményhez, de talán most tudatosult bennem, hogy milyen és mennyi sok aggódnivaló van egy lányos anya életében. Persze a fiús anyukák is küzdenek ezzel, ebben biztos vagyok.
Hogy az ember aggódik, hogy egészségesen megszülessenek, aztán az első év, majd az iskola. Drága nagymamám mondogatta, mennyit bír egy anya szíve. Kislány voltam még, nem is értettem. Talán most kezdem igazán megérteni, hogy ez az aggódás egy életre szól. Legyenek bármilyen nagyok, legyen az foghúzás, vagy egy kisbaba érkezése, mindig, minden pillanatban a lelkem egy része velük lesz és aggódik értük.
Libby
A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:
Egy gyereket akartam, most a negyedik lányomat várom
Az a lány, aki világéletében csak egy gyereket akart, szépen lassan felnőtt talán, és késznek érezte magát, hogy újra belevágjon.
Tovább>>>
Bepánikoltam, kórházba mentem a 29. héten
Egész nap rosszul voltam, nehezen kaptam levegőt, zsibbadt a bal karom, és hogy teljesen kiborulhassak, a vérnyomásmérőm is bejelzett.
Tovább>>>
A dokim közölte, hogy drogos vagyok, és elvonási tünetekkel fog születni a babám
Ledöbbenve ültem és a sírás kerülgetett. Az asszisztensnő szemlesütve hallgatta az orvos megalázó kirohanását irányomba.
Tovább>>>
